Vissza a Dolomitokba - Tofana di Mezzo és a társa, Roses
A Dolomitok az Alpok legszebb hegyei, bár nem túl magasak (legmagasabb csúcsai sem haladják meg a 3350 métert), mégis az egyik legvarázslatosabb hely Európában.
A különleges szirtalakulatok, fűrészfogak, gigászi pillérek, groteszk alakokat formáló sziklák, mély szakadékok változatos képe mellett a Dolomitok egyik fő varázsa a színek játéka, köszönhetően a kőzetanyag magnézium-tartalmának, amely a különböző fényhatásokra különbözőképpen válaszol, így a hegység hol vöröses-barna, hol fehéres-szürke, hol kékes-lila színben tündököl. Napkeltekor és napnyugtakor élénk rózsaszínbe vagy bíboros lilába burkolóznak a hegycsúcsok. Ez a jelenség az Alpenglüh, a sziklacsúcsok izzása.
Próbáltam fotókkal visszaadni a látványt, de ezt inkább élőben kell megnézni és kipróbálni.
Tavaly már volt szerencsénk hozzájuk, akkor a Civettát és környékét látogattuk meg, most hétvégén pedig a Tofana-csoport került terítékre. Mindkét alkalommal a via-ferrata utakat másztunk (később részletezem, hogy hogyan tetszett), de akár kisebb túrákra, sétákra vagy falmászásra is lehetőség van. Nándi vezetésével egy nyolc főből álló társaság gyűlt össze, hogy a 3244 m magas Tofana di Mezzo csúcsot megmássza.
Lássuk hát a részleteket:
Időpont: 2010.08.27-29
Helyszín: Tofana-hegycsoport, Dolomitok, Olaszország
Túravezető: Somkuti Nándor
Résztvevők: Barabás Imola és László, Krucsai Emese, Somkuti Éva, Orovicz Viktor, Szabó Ferenc, Tóth Klára
Szállás: Rifugio Pomedes
Autós útvonal: Budapest - Hegyeshalom - Bécs - Graz - Klagenfurt - Villach - Dobbiaco - Carbonin - Cortina d'Ampezzo - Pocol - Rif. A. Dibona, 800 km, 8,5 óra - gmap
Az érkezés
2010.08.27
Útvonal: Rifugio Dibona - Rifugio Pomedes (2303 m)
Hossz: 1,2 km
Menetidő: 0,5 óra
Szintemelkedés: + 220 m
A nyolc órás kocsiút után (a tervezett hajnali 5-ös indulás helyett végül csak 7 után indultunk) Cortina d'Ampezz és Pocol (a Dolomitokban tett túráimat Pocolbéli víg napjaim címmel fogom önálló kötetben megjelentetni) után 3 kilométerrel kell lefordulni jobbra az útról és ott egy erdei úton felkanyarogva a Dibona menedékháznál leparkolni. Itt, mintha egyeztettük volna óráinkat futottunk össze Kláriékkal és a nekilóduló majd elálló esőben felporoszkáltunk a Pomades házhoz.
A ház viszonylag nagy, de a nyolc személyes társaságunk majdnem megtöltötte a DORMITORY-t és vacsorához ülve első este még a magyar szó elnyomta az olasz illetve osztrák mondatfoszlányokat. Hétvégén megváltozott a helyzet, olasz, osztrák, német (nyugdíjas) turistával telt meg a ház, akik fitalokat megszégyenítő módon életvidáman örültek a jó időnek, a környezetnek, egymás társaságának.
Üde színfolt volt még a szálláson az ott nyári gyakorlatát töltő (ahogy az valami véletlen folytán kiderült) szatmári román felszolgáló- és mindenes lány, aki ahogy megtudta, hogy beszélünk (?) románul, csak ezen a nyelven volt hajlandó társalogni velünk. Kedves volt meg minden, de mivel már jó pár éve nem beszélgettem románul elég komoly kihívást jelentett, hogy összerakjak pár mondatot. Harmadnapra elég jól belejöttem, és bár magam sem vettem észre, hogy angol meg magyar szavakat keverek a szövegbe tolmácsokat megszégyenítő módon csevegtem bármilyen témában.
Az első túra - Tofana di Mezzo
2010.08.28
Útvonal: Rifugio Pomedes - Punta Anna (2731 m) - Gianni-torony - Tofana ablak (Bus de Tofana) - Tofana di Mezzo (3244 m) - Rifugio Pomedes
Hossz: 10,2 km
Menetidő: 11:23 óra
Szintemelkedés: + 1200 m, - 1200 m
Via Ferráta: Giuseppe Olivieri, Gianni Aglio (D/E)
Mielőtt az aznapi túra részleteit taglalnám (pontosabban ide másolom, mert ezt már okosabb emberek helyettem megírták és csupán minimálisat kellett változtatnom rajta) pár ambivalens érzésemet a via ferrátázással kapcsolatban szeretném megosztani.
Tavaly nagyon élveztem: jó érzés volt hogy olyan helyekre lehet a segítségével (ráadásul gyorsan) eljutni, ahová komoly mászótudás, felszerelés és erőnlét kéne.Idén már kevésbé: főleg első nap az volt végig az érzésem, mintha itt valami komolytalan emberek végigbarmolták volna a sziklákat összefurkálva, szétlyuggatva és televasazva. Mikor itt pompásan lehetne mászni is, csak az a fránya kábel mindig ott van, ahol a kezem a fogásokat keresné. Próbáltam azért csak a sziklába kapaszkodni, de voltak olyan meredek helyzetek, amikor megfogva a kábelt vagy a rögzítő vasakat "nulláznom" kellett. Végül megbékéltem a dologgal és így már gyorsabban haladtam, de a kezdeti idegenkedésemet mégse tudtam teljesen legyőzni. Lehet, hogy ez a nyári mászótábor eredménye, amikor megízleltem a szabadon mászás ízét?
A Pomedes háztól balra fordulunk, elhaladunk a sílift felső állomása mellett és hamarosan a beszállásnál találjuk magunkat. Az út meredeken, de nem túl nehéz mászással indul (B-C) hamarosan egy széles, kitett párkányra érünk, amelyen hosszan traverzálunk a gerincél felé (B). Innen újabb felszökést követően (B) átérünk a hatalmas lefutó gerincél (amelyen a via ferrata halad) túlsó, nyugati oldalára. Felfelé kezdünk mászni. Több sziklalépcsőt leküzdve (C) végre eljutunk az első komolyabb kihívásig. A keskeny gerinc félelmetesen tornyosul fölénk, a ferrata pedig egyenesen a legmeredekebb keskeny élen halad föl, csaknem függőlegesen. Valójában a mászás alsó szakasza az izgalmas, különösen, hogy a szikla, amelyen lépést kell találnunk, fényesre koptatott (D). Följebb, bár továbbra is meredeken mászunk, könnyebb a terep (C-D). Kisebb pihenő után rövid, de izmos felszökés következik (D), ráismerhetünk a Sombardier féle Dolomitok könyv címlapjára. Följebb a gerinc nyugati oldalán traverzálunk (B), majd a gerinc újabb meredek tornya következik (B-C), egy szakaszon C-D). A torony után kitett traverz (C), majd a steig egy szűk bevágásba fordul be, amelynek másik oldalán szellős kilépővel juthatunk ki (C). Innen úja meredeken fölfelé mászunk (B-C), végül egy kisebb bevágást leküzdve (B-C) fönt vagyunk a Punta Anna csúcsán.
Tovább haladunk a Cortina felé néző hegyoldalban és hamarosan jókora vaslétrán kell fölmásznunk (B). Rövid gyaloglóterep következik, majd lassan beérünk a Gianni-torony alatti szűk katlanba, amelynek oldalán vezet az ösvény. A leírások szerint tornyot könnyű terepen balról is meg lehet kerülni, ám ennek az útnak a kiágazását nem sikerült megtalálni. Marad tehát az Aglio út, amely az omladékos hágóból meredek, 30 méter körüli felszökéssel indul. Az alsó része kissé nehéz (C), följebb viszont pár méternyi függőleges és simára koptatott szakasz ugyancsak megdolgozza a karizmokat (D). Ezen feljutva balra könnyű mászással feljuthatunk a torony tetejére (ez vakvágány), jobbra pedig a Tofana ablaka (Bus de Tofana) felé indulunk tovább. Pár lépés után hajmeresztő szakadék mélyül a jobb oldalunkon, míg a lábunk alól elfogy az ösvény. Alig cipőorrnyi peremen, majd vascövekeken lépkedünk ki a szakadék fölé. Egyesek szerint a Dolomitok legkitettebb ferrata szakasza, amin járunk. Kétségtelen, hogy a szakadék fala behajlik alattunk, ami fokozza a kitettség érzetét. Végigaraszolgatunk a párkányon, a pontos biztosításra pedig itt különösen figyeljünk, mert egy rossz mozdulatnak szabadesés a jutalma. A traverz másik oldalán fölmászva már barátságosabb a terep és hamarosan a Tofana ablaka fölött mászunk át. Innen még további 330 méter kapaszkodás vár ránk a csúcsig. Ennek nagyobb része meredek gyaloglás. A félelmetes, feketén csíkozott komor sziklafalak alatt előbb a hófogókerítések acél sodronyai és oszlopai között kell fölmásznunk, helyenként drótkötél segítségével (B), följebb, a fal tövében kissé nehéz biztosított felmászás következik (B-C), majd hosszú és kitett létrák (B-C). Újabb felszökést majd létrát küzdünk le (B-C), majd kiérünk falból a csúcs ellaposodó kupolájára. A Tofana di Mezzo csúcskeresztjéig már csak tereplépcsőket kell leküzdenünk sziklás gyaloglóterepen.
A második túra - Tofana di Rozes
2010.08.29
Útvonal: Rifugio Pomedes - Rifugio Dibona - Punta Marietta (3027 m) - Tofana di Rozes (3225 m) - Rifugio Giusanni - Rifugio Pomedes
Hossz: 12,7 km
Menetidő: 11 óra
Szintemelkedés: + 1180 m, - 1180 m
Via Ferráta: Giovanni Lipella (D)
Úgy alakult, hogy a társaság egy része haza kellett utazzon, másik része pedig inkább a jól megérdemelt pihenést választotta. Mi meg előző este jól kifaggattuk Nándit, hogy merre kell menni, mire kell figyelni (jó ez a királyi többes, leginkább Viktor tette ezt, én aludtam mint a bunda és csak arra ébredtem fel, amikor, ok, akkor megyünket kellett mondani) és, mint a komoly hegymászók nekivágtunk magunk. És megcsináltuk, nem is volt nehéz. Lássuk Nándi leírását.
A Dibona házhoz leereszkedve a 403-as jelzésű úton indulunk el a Forcella Fontananegra felé, de néhány perc után balra fordulunk NY. felé és a 442-es úton folytatjuk jól jelzett úton a Grotta della Tofana és a Lipella Via ferrata felé. Kőgörgetegen haladva az úton hamarosan elérjük a Rozes monumentális D.-i falát és a 404-es út jobbról becsatlakozik. Innen ezen folytatjuk az utat közvetlenül a D.-i fal tövében.
Elérve a Castelletto tövét, (a Tofana di Rozes NY.-i tornya) megérkezünk a beszálláshoz. A háztól a 360 m-es szintkülönbséget 1,5 óra alatt tehetjük meg. A beszállás kezdetétől a csúcsig további 775 m szintkülönbséget kell még legyőzni, mintegy 4 óra alatt. Egy alagúttal kezdődik a via ferrata, melynek bejárata 20 m-rel a fejünk fölött van (2470 m). Létrák és vashuzalok segítségével juthatunk el a bejárathoz. Az alagút az I. világháború alatt épült katonai célokra. Az 500 m hosszú alagútban fejlámpák segítségével lehet tovább haladni. Az alagútban mintegy 150 m szintet emelkedünk, eleinte vaslétrákon, később sziklán, több helyen meredek szakaszokon kell haladni. Néha jeges szakaszok is lehetnek. Az alagút spirálban kanyarog egyre feljebb, két helyen kivájt ablak mellett haladunk tovább. A Castelletto gerincét elérve (2620 m) kijutunk a szabadba, egy kicsit leereszkedünk és elérjük a Lipella via ferráta kezdetét, melyet tábla is jelez.
Innen az útvonal teljesen keresztezi az egész NY.-i falat néha keskeny, néha szélesebb párkányokon. Ezen a szakaszon nem nyerünk nagy magasságot, szinte azonos magasságban harántolunk, kisebb fallépcsőket megmászva egyre magasabb szinten, újabb és újabb párkányon haladva a hegytömb ÉNY-i részére. A NY-i falban haladva megcsodálhatjuk a Val Travenanzes másik oldalát, a Torre Fanis (2980 m) déli falát. Több helyen a csúcs felől lehúzódó mély kuloárokat, hasadékokat, vízmosásokat kell kereszteznünk, melyek igen látványosak. 2 km-es harántozás után elérjük a hegytömb legészakibb pontját, ( 2,5 óra a beszállástól), a Tre Ditát (Három újj) (2694 m). Még a Tre Dita előtt egy elágazáshoz érve a Cima (csúcs) feliratot követjük, élesen balra fordulunk. Eleinte újra haránt kanyarogva megyünk a NY-i fal közepéig vissza, ahol befordulunk abba a nagy katlanba, melynek belsejében feltárul előttünk a csúcsra vezető utolsó szakasz. Innen kezdődik meg az igazi emelkedés. Az előttünk álló fal megrettentően magasra, szinte egészen a csúcsig vezeti a szemünket, végig meredek, alulról függőlegesnek látszó falon egészen a csúcsról lehúzódó ÉNY-i gerincre.
Az út legnehezebb része itt kezdődik. Meredeken, sok helyen kevés lépési lehetőséggel, néhol majd 5 m hosszban távtartó nélkül vezető vashuzalok mentén kell másznunk. Sok helyen a falról lefolyó víz miatt a vashuzalok is vizesek. Nagyon óvatosan, odafigyelve haladjunk, amennyiben fáradtnak érezzük magunkat inkább ne kezdjünk bele ebbe a falba. A legkisebb hiba is végzetes lehet. A Punta Marietta (3027 m) elérésével felérünk a ferrata tetejére. Ezen a ponton érjük el a csúcsról lehúzódó ÉNY-i gerincet. Innen már könnyű terepen, kőgörgetegen folytatjuk az utat egészen a csúcsig.
A csúcsról a normál úton az ÉK-i falban ereszkedhetünk le, kőgörgeteges terepen a Giusanni ház érintésével majd további 40 perc alatt a Pomedes házhoz érkezünk.
Összefoglalva, a három nap igen kellemesen telt, gyönyörű hegyek, fények, színek között, csak érkezéskor és hazainduláskor a Dibona ház parkolójában feltűnő sziklamászók látványa jelezte csendben számomra, hogy vannak még egyéb kihívások is az életben.
További képek:
- 4bakancs picassa
- Viktor képei
- Klári képei
- Feri képei: 1 2 3

