2010. október 5.

Október 2. 22.35 (kínai idő)

Itt vagyunk mindannyian a közösségi sátorban, sőt itt van még Fabrizio, Tamara és Luigi. Vegyes és vidám csapat, főleg, ha egy kis pia is akad. Fabrizio Zsolték régi ismerőse több expedícióról, többek közt a K2-ről, Tamara le akar(t) síelni a hegyről, Luigi valami programozó, aki eladta a cégeit és a hegyeken bohóckodik, Fabrizio ügyfele.
Szóval jó a hangulat, bennünk van némi felszabadultság érzés, tudván, hogy nem "kell" többet a hegyre menni, nem kell végigmászni a mindenki által gyűlölt morénalejtőt, nem kell hideg sátorban belső havazásra ébredni, úgy, hogy nem is aludtál, stb..
Visszatérve az ABC-be, már a civilizáció áldásos dolgairól kezdtünk el fantáziálni. Hajmosás, zuhanyzás, kényelmes ágy, internet, finom otthoni ételek, stb. Egyszóval elmúlt belőlünk az a tűz, ami a hegy felé vitt bennünket egy hónapon keresztül.

Szerda (29):

A koreaiak előrejelzése alapján (mert ugye Lucia néni már nem jósol) úgy döntöttünk, hogy csak az egyes táborig megyünk fel. Ezért aztán el is húztuk az indulást, ahogy szoktuk. Zsolt bírta legkevésbé a tétlenséget, ezért kb. egy órával előttünk indult, csakúgy mint András és hűséges(?!) fegyverhordozója, inasa, fullajtárja Pemba Nuru. Mi megvártuk még az ebédet is, ami nagyon finom volt (főleg a sült krumpli, virsli, mustár), csak nem mertünk túl sokat enni, nehogy baj legyen az emésztéssel felfelé menet. Már a reggeli is kímélő koszt volt. Aztán útra kelt G. Laci is, majd mi jöttünk Péterrel és Zolival a sorban. Mécs Laci órákkal később indulhatott…
A törmeléklejtő aljáig 1 és 3/4 óra alatt értünk el, ami elég jó időnek számít, főleg, hogy közben kedélyesen beszélgettünk, sétálgattunk.
Ott pihent G. Laci, Zsolt és András. Csatlakoztunk hozzájuk mi is, hogy új lendülettel vágjunk neki a dágványnak (by Lajos).
Kb. egy óra alatt értem fel, ami számomra rekord idő (bár volt benne kis pihenő is). Fent volt már Pemba Nuru és pihent a sátrunkban. Igazából nem élvezhettük a serpa nyújtotta előnyöket, mint tea, kész sátor, cipekedés helyettünk, stb. (Csak Andrásnak jutott ilyen kiváltság. Nagyon sok pénzért.)
Ha lemegy a nap, gyorsan hideg lesz odafönt, úgyhogy sátorba bújik a hegymászó. Zoli, Zsolt és én voltunk együtt a Lafuma sátorban és elkezdődött a főzöcskézés. A tea mellett jó kis osztrák tök-sárgarépa levest ettünk, még szotyit is raktunk bele. Sokkal finomabb volt, mint amilyennek hangzik. :) Az étvágyunk és az éjszakánk is sokkal jobb volt, mint legutolsó alkalommal…

Be kell gyorsítanom, mert lemerült az aggregátor és nincs több benzinünk. Ja, amúgy okt. 3 van, 22.06 perc. Itt ülünk a közösségi sátorban én túl vagyunk az ünnepi tortán. Paszang és Gyalzen megleptek bennünket az utolsó vacsora alkalmából. Mellette megisszuk a maradék piakészletet is… Lehet, hogy már nem is lesz küldés/fogadás a műholdas telefonon, csak majd Zangmuban az internetkávézóból vagy Katmanduból…

Csütörtök (30):

Szokás szerint elég későn indultunk el, nem néztem az órát (nincs is), de 11-12 között lehetett az idő. András és Pemba indult elsőnek, órákkal előttünk, hogy tudjanak filmezni. Utánuk Zsolt indult, aztán én, Zoli és Mécs Laci "csapata". Mire odaértünk hozzá, Andrásnak fagyásnak indult a nagy lábujja, ezért komolyan elgondolkozott, hogy visszafordul. Zsolt kicsit kezelésbe vette, megmasszírozta, stb. így aztán András is folytatta felfelé útját. Ez az első jégletörés előtt történt. Nem akartam tovább húzni, ezért sürgettem az indulást, aztán mentem is előre. A jégletörés az egyik legnehezebb része az útnak, főleg azért, mert torlódás van és rengeteg a barom. A mászók nagy részének fogalma sincs az ereszkedésről (mert sok a fizetős expedíció), a serpák pedig általában tuskók és próbálnak átgázolni mindenkin. Mi sem bizonyítja jobban, mint ami felérkezésemkor fogadott: alig élek a fáradtságtól, örülök, hogy van két kevésbé meredek lépés és a 4-5 serpa sürgetése, ordibálása fogad. "Felrohanok" a fixkötelek végéig és lerogyok a fáradtságtól, két percig meg sem mozdultam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a serpák ökölnyi jégdarabokat dobálnak le az útba, ahol András, Zsolt és Zoli mászott. Először csak rájuk szóltam, hogy hagyják abba, miután az sem segített, jött az ordibálás. Semmi. Persze nekem is el tud borulni az agyam, így aztán a következő dobót én küldtem fülön-tarkón egy hasonló jégdarabbal, úgy 3-4 méter távolságból. Számítottam rá, hogy valami következménye lesz, de igazából csak annyi történt, hogy a "hülyegyerek" elővett egy gázpalackot, hogy fel fog robbantani. Ezen persze jót röhögtem, meg kéznél tartottam a túrabotokat, jégcsákányt. A lényeg, hogy a dobálás abbamaradt és a többiek is elkezdtek felfelé szivárogni a kötélen, kiegyenlítvén az erőviszonyokat…
A 6800 méteren lévő sátraknál tartottunk egy pihenőt és izgatottan vártuk, hogy vajon meglesz-e az ott ledepózott cuccunk. (Zoli sátra, főzőm, némi kaja.) Kissé csodálkozva észleltük, hogy csak a kaja tűnt el. (Vagy csak betemette a hó.)
Koreai barátaink pont akkor jöttek lefelé és mivel eltökélt mászóknak ismertük meg őket, elhittük nekik, hogy a fenti viszonyok nem alkalmasak csúcsmászásra. Így igazából ezen a ponton dőlt el az, hogy nem próbálkozunk meg a hármas tábor fölé (és a csúcsra) menni. Tehát nincs értelme nagy zsákkal felmenni a kettes táborba sem, akkor meg miért ne aludjunk a már ismert (kölcsönvett) sátrakba?! Szóval aludtunk a kölcsönsátrakban, Zsolt Zolival, én az egyszemélyesben, András és Péter is megszállt egyet, Lacik pedig felállítottak egyet maguknak.
Ha lehet ilyent mondani, akkor talán a legrosszabb éjszakát töltöttem a kis sátorban. Egyrészt elég hideg volt (jó pehelyzsákot továbbra sem vettem), másrészt a kilehelt pára az utolsó cseppig visszahullott rám hószitálás formájában. Ha éppen oldalt fordultam, akkor nem az arcomra esett, csak a hálózsákot áztatta el. Lefekvés előtt még főztem egy nagy adag mentolos teát, ami nagyon jól esett. Még másnapra is maradt valamennyi a felfelé útra. Ezt még megfejelte a Zsolt-féle bébipapi, Gerda ajánlásával, Zoli vörösáfonyájával. Nem aratott osztatlan sikert, de nekem ízlett. Ja, azért sem tudtam rendesen aludni, mert nagyon fázott a lában, hiába vettem magamra zoknit, gyapjúzoknit, pehelyzoknit és még a zsákot is. Így aztán maradt a dörzsölgetés, melegítgetés, félálom. Ez még később is megismétlődött, más éjszakákon. :) Ha valakinek van jó tippje, elfogadom. (Az oxigén hatására működő csodaszerekkel házaló ügynökök kíméljenek!) Ildi, azért a te cuccoddal tettem egy próbát, de nem sokat ért, azon kívül, hogy reggelre "keményre fagyott".

Úgy látszik, hogy a gépem összekapta magát és jól bírja az akksi, úgyhogy folytatom az írást. Eddig nagyon nem szerette a hideget és hamar lemerült. Amúgy Zsolt és Zoli a District 9 c. filmet nézik, a többiek már lefeküdtek. Holnap korábban, azaz 7-kor lesz a reggeli kávézás, utána reggeli, aztán pedig indulás… Sokat kell menni a jakoknak is, hogy a BC-be érjenek.

Péntek (1):

Mivel a csúcsmászást kizártuk, ezért a terv annyi maradt, hogy felmegyünk a kettes táborba, esetleg kicsit fölé, ott körülnézünk és jövünk vissza. Ehhez megint csak nem kellett korán indulni, ezért nem is tettük. Lacik és Péter korábban elindult, de mi megvártuk, hogy a nap a sátrakat süsse. Össze sem lehet hasonlítani a két indulás közti különbséget! :) Mondanom sem kell, hogy az előbbi jóval több akaraterőt igényel. Igazából semmi mást, de azt jó sokat! Én ezen a reggelen akaraterővel elég híján voltam, egyrészt mert nem lesz csúcs, így a motiváció jelentősen megcsappant, másrészt túl voltam egy olyan éjszakán, ami után inkább fáradtabb voltam, mint előtte.
Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha valaki minden teendőt megcsinálna helyettem és sínre tenne, hogy INDULÁS fel! Ilyen valaki persze nem volt ötezer kilométeres körzetben, vagy legalábbis nem tudtunk egymásról. Ezek a reggeli teendők egyszerűnek tűnnek és valójában azok is. Tengerszinten. De erről már írtam egyszer. A lényeg, hogy felöltözni pehelybe, összepakolni a thermarest-et, elpakolni a hátizsákot, felvenni a beülőt, hágóvasat, útra kelni, stb. órákig is eltart(hat). Ha közvetlenül indulás előtt még WC-re is el kell menni az embernek, akkor el lehet képzelni, hogy az mekkora macera tud lenni. :) (Nem beszélve a -10 fok alatti hőmérsékletről és a gyengébb-erősebb szélről.) Nekem induláskor sikerült is akkora hátrányt összeszednem, hogy Zolit és Zsoltot csak a kettes táborban láttam viszont, Andrást valahol félúton kerültem el.
A rossz éjszaka vagy a magasság miatt indulástól fogva elég rossz volt a gyomrom, ami megint visszavette a teljesítményemet. Az ember nem gondolná, hogy milyen kényes is az egyensúly nagy magasságban. Egy darabig gondolkodtam a visszaforduláson, de elég nehezen tudok feladni dolgokat, így aztán maradt az émelygés, szenvedés, gyengeség. Minden korty tea után jött a kellemetlen érzés, ami 20-30 percig tartott, inni viszont muszáj.
Az út nagyon szép helyen visz végig, nagy szérakok alatt, itt is volt egy függőleges(ebb) rész, akadtak gleccserhasadékok is, szóval változatos. Igazából innen kezdődött a szép rész (bár az egyes felett is vannak vagány részek), kár, hogy keveset mozogtunk ezen a vidéken.
Mire felértem a kettes táborba (7100m), addigra a többiek pont indultak lefelé, így gyorsan csináltam pár képet, elmentettem a GPS koordinátákat és én is húztam lefelé. A hátratolt kettesben még megvártuk Andrást, aki nagyon a halálán volt, Zsoltnak kellett elé menni, hogy biztassa. :) Aztán benyomott valami energia cuccot és újra filmezni kezdett, sőt még kocogott is néha. :)
Péter lesízett 7100-ról 6400-ig, ami szép teljesítmény, főleg, hogy volt egy fixköteles rész, ahol léccel a lábán ereszkedett. Ha jól tudom, akkor valami gleccserhasadékba is beleereszkedett. :)
Lacival le akartunk még menni az ABC-be, mert nagyobb a kényelem, jobb a kaja, hálózsákom vizes volt, stb. De mivel elég későn értünk az egyesbe, végül fent aludtunk.
A változatosság kedvéért Péter és Laci, Zsolt és Zoli (a megmenekült sátorban), András és én aludtunk együtt. Mi még egy nagy főzést csaptunk, örültem a helyre jött gyomornak. Ittunk egy nagy adag teát (másfelet), főztünk egy sajtos-gombalevest és valami zöldséges csirkehúst hidegen, én előtte megettem egy csomó áfonyát is. Szóval minden adott volt, hogy jól elcsapjuk a gyomrunkat 6400-en.

Szombat (2):

Pemba Nuru már felért az alaptáborból, hogy némi segítséget nyújtson a lecuccolásban. Mint utólag kiderült, egyik legemlékezetesebb tette az marad, hogy lebontott úgy két sátrunkat (Zsoltét, enyémet), hogy a zsinórok nagy részét elvagdalta, kellőképpen rövidre. Valszeg hólapátot használt a mutatványhoz… Legalábbis a nem tiszta vágásnyomok erre utalnak. Jó, hogy az oldalát nem kezdte ki…
Szóval Pemba vert ki bennünket a sátorból és elég sietőssé tette a pakolást, András majdnem megint el is hagyott egy rádiót. :) A lefelé út az egyik legrosszabb volt az összes közül, mivel amit 3 menet alatt szépen felvittünk, azt most egy alatt mind lehoztuk. Én bakancsban jöttem, ami külön öröm volt, főleg pehely kabátban. Kb. olyan feeling, mint nyáron egy kavicsbánya törmeléklejtőjén lefelé mászkálni, teljes sífelszerelésben, síbakanccsal. Nagyon szerettük!
Nawang, Mécs Laci és Lajos elénk jöttek, hogy átvegyék a cuccok egy részét. Nagyon megörültünk nekik és a narancslének, amit hoztak…
A maradék utat legyűrtük valahogy és újra berendezkedtünk az alaptábori életre. Ahogy Zsolt mondta egyszer, a komforthoz könnyű hozzászokni.

Na, most a komfort az hamarosan ugrásszerűen meg fog nőni és mi ennek minden pici részletét nagyon-nagyon fogjuk élvezni. Lehet, hogy azt is le fogjuk írni, hogy milyen, de az is lehet, hogy annyira élvezzük, hogy egyáltalán nem írunk semmit. Az biztos, hogy nem lesznek ilyen hosszú beszámolók, de valószínűleg gyakrabban fogunk majd jelentkezni.
4-én indulás le az alaptáborból és érkezés Zangmuba. (Kínai-nepáli határ)
5-én határátlépés, Kodari és érkezés Katmanduba. (Ha nem nagyon rosszak az útak.)
11-én indulás haza Katmanduból
12-én érkezés Bp-re.

2010. szeptember 29.

szept. 29. 11.52 (kínai)

Most megy a közösségi sátorban a tervezés, hol alszunk, mit eszünk, stb...

A lényeg, hogy a rengeteg expedíció közül (mondanak 50-60-at, mi 30-at
számoltunk) szinte az összes visszafordult és vonulnak lefelé a hegyről.

Mi vagyunk az egyetlen expedíció, akik komoly szándékkal nekivágunk a
hegynek. A serpák nem hajlandóak, nem mernek tovább menni, mert a
megszokott útvonal lavinaveszélyes. Így persze fixkötelek sincsenek a
hegyen, tehát a kereskedelmi expedícióknak, nem tapasztalt mászóknak nincs
keresnivalójuk a hegyen. A serpák nem mennek többet a hegyre :)

Mi megpróbálunk egy új útvonalon felmenni, még 2-a előtt, mert utána jön a
jetstream és baromi nagy szél lesz, lefújna bennünket a hegyről. 2-3 körül
már 35-40 km/h-s szél lesz, utána pedig ez nagyon megnő...

A terv, hogy ma megyünk fel az egyes táborba, holnap a kettesbe és utána
onnan mennénk a csúcsra egy hosszú, fárasztó menettel :) Lesz sírás,
rívás, fogcsikorgatás :o

Még nem volt mászó a hármas tábor felett és a serpák is csak kicsivel
mentek az fölé, ahol kétszer el is kapta őket a lavina. Mi megpróbálunk
variálni az útvonallal, sziklásabb terepen menni, hogy ez ne fordulhasson
elő.

3-4 nap múlva meglátjuk, hogy mi lesz. Vagy csúcs, vagy visszavonulás...

2010. szeptember 28.

Szeptember 27. 15.49 (kínai idő)

Itt az ideje, hogy megint jelentkezzek egy beszámolóval.

Most egy kicsit zaklatott az egész ABC, mert a hármas tábor felett 5
serpát megint elvitt a lavina, 7700 méteren. Kettő súlyosan sérült. Ez
több szempontból is szomorú. Egyrészt ugye szegény serpák miatt, másrészt
pedig veszélyezteti az egész csúcsmászást, mégpedig két okból.

1. Nem lesznek fent fixkötelek, ami nélkül mi még fel tudnánk menni,
legfeljebb a kereskedelmi expedíciós ügyfelek szívnának.
2. Olyanok a hóviszonyok, hogy veszélyes a mászás a fenti régióban,
konstans lavinaveszély van a hármas tábor felett.
(Múltkor valószínüleg porhó lavina vitt el 7 serpát, a mostani
deszkalavina volt.)

Mi a holnapi napra terveztük, hogy nekivágunk a hegynek és felmegyünk az
egyes táborba, másnap a kettesbe, aztán a hármasba és onnan mentünk volna
éjjel a csúcsra. Ezt több helyről összerakott időjárás előrejelzés alapján
terveztük el így, de a lavinahelyzet miatt lehet, hogy borulni fog a
programunk. Még holnapig kiderül. A bizonytalanság miatt egyelőre ejtem is
a témát.

A mai nap két másik fontos eseménye, hogy mostan és tusoltam. Hirtelen nem
is tudom, hogy melyik a nagyobb élmény, talán a tusolás, mert a mosott
ruháim megfagytak a nagy szárítás közben. Nem gondoltam volna, de azon a
felükön, amit nem ért a nap, szépen jégréteg képződött és bekötött. Lehet,
hogy holnap még nem veszem fel őket, hacsak a hálózsákban meg nem
szárítom.

A zuhanyozás (amiből már a másodikat követtem el ittlétünk alatt) a
következőképpen néz ki: van egy 1,5 x 1,5 méterese zuhanysátor, az alján
nagy lapos kövekkel. Szólni kell Paszangnak, hogy zuhanyozás van
készülőben, aki forralni fog vizet és a megfelelő pillanatban beadja a
sátorba. Ezt egy kis edénnyel gyorsan magadra lapátolod és igyekszel
közben némi tisztítószert is felvinni a nepáli konyhán hizlalt testedre.
Ha fúj a szél, akkor mindezt háromszoros tempóval csinálod. Amúgy kezd
egyre hidegebb lenni, most már -10-hez közelít az éjszakai hőmérséklet a
sátorban.

Mi is történt az elmúlt napokban?

Miután lejöttünk a "hátratolt kettes" táborból, volt egy nap lazítás, ami
szokás szerint kártyázással, filmezéssel, beszélgetéssel, kajálással, stb.
telt. Ezalatt úgy döntöttem, hogy csatlakozni fogok Péterhez, aki azt
tervezte, hogy lemegy az alaptáborba és ott piheni ki a fenti
fáradalmakat. A pihenés mellett akklimatizációs szempontból is nagyon
fontos szerepe van annak, ha az ember alacsonyabban alszik. Az alaptábor
(BC) 4900 méter magasan van, kb. 20 km távolságra az előretolt
alaptábortól (ABC), 800 méterrel alacsonyabban. Lefelé menet kb. 5 órányi
járásra van egy akklimatizálódott embernek. Felfelé ezt még két nap alatt
tettük meg.

Péter a fenti fejfájása miatt, én a fent tapasztalt, szokatlan gyengeségem
miatt döntöttem a lemenetel mellett.

24-én dél körül indultam le, addigra Péter és Laci már úton voltak.
Útközben lefelé menet is van némi emelkedő és már ott is meg-meg kellett
állnom, hogy jussak némi levegőhöz. (Nem ezen a témán pörgök állandóan,
csak a későbbi összehasonlítás végett írom le.) Amúgy az ABC-ben nagyon
jól érzem magam és normálisak az életfunkcióim, ezért is vacilláltam, hogy
lemenjek-e, itt hagyva a jó helyet és társaságot.

A köztes táborban megvártak Péterék és onnan együtt mentünk tovább gyalog,
miután nem találtunk megfelelő fuvart.

A BC gyakorlatilag üres volt, mivel az expedíciók mind az ABC-ben vannak.

Van némi állandó sátor, ahol a jakhajcsárok (és egyéb tibetiek) laknak. Az
egyikbe bevackoltuk magunkat és nem is nagyon mozdultunk ki két napig. A
sátrat úgy kell elképzelni, hogy van egy 8x5 méter alapterületű, "román
cipekedős szatyor" anyagból készült kuckó, középen egy jakszar tüzelésű
kályha, akörül négy-öt asztal és a "falak" mentén körbe ágyak. (Egy 2x1-es
sarok le van választva konyhának.)

Egy ilyen sátorban változó számú ember lakik/tartózkodik, talán 2-10 közé
tehető a szám. A köztük lévő relációk számát és típusát esetleg iwiw-vel
lehetne feltérképezni...

A mi vendéglátónk Casandroma volt, egy 26 éves tibeti csajszi, aki nagyon
finom kajákat főzött (sült rizs zöldségekkel, dhal bhat, sültkrumpli,
stb.) és leste minden kívánságunkat. Igazi pihenésben volt részünk, pont
amiért mentünk. Nem gondoltam volna, de már az első éjszaka után úgy
éreztem magam, mintha egy kéthetes wellness üdülésen vettem volna részt a
Titicaca-tó partján. (Ez persze nem igaz, mert a wellness üdülés rém
unalmas és a végén fáradtabb vagyok, mint előtte.)

/Amúgy itt vagyunk mindannyian a közösségi sátorban, este tíz óra van és
az aggregátorral küzdünk éppen. (Pontosabban Lajos küzd.) Az 5 laptop,
elemek, akksik túlságosan leterhelik a rendszert. Ezalatt Zsolt Zámbó Imre
dalokkal riogatja a közösséget, a többiek könyörögnek Lajosnak, hogy
csinálja meg mielőbb, hátha akkor Zsolt is abbahagyja az éneklést…/
Hogy másnap leteszteljem állapotomat, gyors tempóban felsétáltam egy
nagyobb dombra, de olyan nagy volt a változás, hogy magam sem hittem. Az
emelkedő végén alig emelkedett a pulzusom, légzésem változatlan volt. És
még volt egy nap pihenő… Közben beesett sátrunkba egy svéd
hegymászó, akinek a pulzoximéterével megmértem az adataimat és 97%-os
szaturációt mértem. Gondolom ez még tengerszinten is jónak számít.

Volt egy olyan opció is, hogy lemegyünk Tingribe, hogy 4300 méteren,
kvázi-civilizált környezetben (horribile dictu: városban) is legyünk
egy-két napot, de mivel a rádió összeköttetés nem működött az ABC-vel, nem
mertünk több napot távol tölteni, nem akartuk lemaradni a csúcsmászásról.
Casandromával lerendeztük a két éjszaka szállást, ötszöri étkezést, hat
kólát és hét Lhasa sört, összesen 75$ volt hármunkra. Ezután helyi
vagányokkal (motorizált jakhajcsárok) megbeszéltük, hogy felvisznek
bennünket motorokkal a köztes tábor fölé (5300-5400), hogy minél kevésbé
strapáljuk le magunkat a felmenetellel. Ez a 25-30 perc elég meghatározó
élmény volt számunkra. Hetekkel ezelőtt élénk vitát folytattunk arról,
hogy kik a legbüdösebb emberek. Hazánkban is akadtak esélyesek, de csak a
közönségdíjat tudták elhozni, mert a pakisztáni teherhordók és a tibeti
jakhajcsárok mellett kispályás versenyzők. (Talán ha ők is
dolgoznának ;) A lényeg, hogy ilyenek mögött utaztunk és simultunk,
ki-ki a vérmérséklete szerint. A tibeti motorok sem átlagosak, mert a
fantáziadús díszítés mellett fontos részét képezi minden járműnek a
HANGSZÓRÓ. Méretre, színre és típusra nézve széles a paletta. Az egyik fő
szempont, hogy legalább kétszáz méterről lehessen hallani. (Mármint a
belőle áradó kínai?, tibeti? zenét.)

A múltkori 5 órás útat kicsit több, mint két óra alatt tettük meg, ami
normálisnak mondható, akklimatizáció mellett. Ami meglepő volt, hogy
mennyire könnyedén ment az egész, legszívesebben kocogtam volna 5700 méter
magasan! (Két nappal előtte még lefelé is szinte vánszorogtam.) Most már
értem, hogy Urubko koma hogyan futkározik fel az Elbruszra.

Egyelőre nem írok többet, mert lassan leáll a generátor és még filmezni is
kellene valamennyit.

Szép álmokat mindenkinek!
23.01 (kínai idő)

2010. szeptember 24.

Na, ez lett az az iromány, amit a kettes táborból visszajövet összehoztam, igyekszem elküldeni azoknak, akit érdekelhet. Ha hosszú, ugorgyunk! 

23-án du. értünk vissza az ABC-be, íme a történések:

09.20-án kettő felé indultunk fel az egyes táborba, András és Pemba Nuru előttünk indultak. Zsolt, Zoli és én kicsit később és lassabban is haladtunk. Valahogy nem voltunk frissek, baromi lassan haladtunk és gyengék voltunk. (Még Zoli vitézkedett valamennyire.) 

 

Zsolt elmélete szerint eltunyultunk a sok filmezés és kártyázás közben. Szerintem ennyi idő alatt nem tudok eltunyulni, én inkább a Katmanduban vásárolt gagyi The North Face zsákra fogom a dolgot. Egyszerűen megfulladok, ha magamra veszem. Nem kapok rendesen levegőt (nem (csak) a magasság miatt) és megfájdul a hátam tőle. A súlya 20-25 kg körül lehet. A sok szenvedéssel teli óra alatt sokat fantáziáltam azon, mit csinálok a zsákkal, ha hazaértem. Felgyújtom, feldarabolom, autóval húzatom négy irányba, stb. (Ötleteket elfogadok.) 

 

Az egyes táborba menet az utolsó (inkább egyetlen) nehéz rész egy meredek törmeléklejtő. Ezen elég lassan vonszoltuk fel magunkat, a végén kb. 30 lépésenként kellett megállnunk. Akkor nem gondoltam, hogy lesz ez még sokkal rosszabb is! 

 

A C1-ben megint erőre kaptunk és ettünk egy jót. András és Pemba Nuru voltak Zsolt Vaude sátrában, Zoli, Zsolt és én aludtunk a Lafuma sátramban. Ez a két sátor alkotja az egyes táborunkat. Ha a szükség úgy hozza, még egy sátrat állítunk majd csúcstámadáshoz. 

 

Vacsorára először orosz szárított halat, majd pedig bébipapit ettünk, amit Zsolttal és Krisszel vettünk még otthon, hogy milyen jó is lesz az majd nagy magasságban. Amúgy ezt a táplálékot Gerdának köszönhetjük. Köszi Gerda! :) Sztracsatellás volt, a végén még Zoli szárított cseresznyéjével felturbóztuk, de így sem tudtuk mindet megenni. Kaja után még felhívtam anyut és boldog szülinapot kívántam neki Zoli műholdas telefonján keresztül. Jó volt beszélni majd' egy hónap után...

 

Vacsora után jött a lefekvés, aminél lehetett arra számítani, hogy a sátor kicsit szűkös lesz éjszaka. Na, hát így is történt a dolog, mert Zsolt torokfájása/köhögése még mindig nem gyógyult meg teljesen és sokat forgolódott, köhögött éjszaka, így egyikünk sem aludt igazán. 

 

Másnap reggel 9 körül keltünk, ahogy "szokás", volt némi rádiózás az alaptáborral és elkezdtünk készülődni, hogy feljebb menjünk és kiépítsük a kettes tábort. A magasság és fáradtság miatt ez több óráig is megtartott, 11.15 felé indultunk el, addig pakolásztunk, felszerelést igazítottunk, stb.

 

Az út végtelennek tűnt és már tíz perc úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Iszonyatosan lassú sebességgel haladtam előre (és még lassabban felfelé). Soha nem gondoltam volna, hogy tudok ennyire gyenge lenni. Általában Zsolttal mentünk egymás mellett, Zoli pedig egy kicsit előttünk, ő mintha valamivel jobb kondiban lett volna. A sebességünk ellenére nem nagyon előztek meg bennünket, bár ehhez az is kellett, hogy mi induljunk el legutoljára a táborból. A kettes tábor előtt így még be is értünk volna néhány embert, ehhez viszont az kellett volna, hogy fel akarjunk menni a kettes táborig A fix kötelek utáni platón, 15.30 körül, 6800 méteren úgy döntöttünk, hogy nem megyünk tovább a kettes táborba, mert egyrészt nagyon fáradtak vagyunk és nem sok erőnk van hozzá, másrészt ha tovább is mennénk, túlságosan leharcolnánk magunkat, ami nem segítené az akklimatizációt. Így aztán az ott talált három sátorból bevackoltuk magunkat kettőbe és elkezdtünk készülődni az estére/éjszakára. A tegnapi szar alvás miatt én mentem az egyesbe, ők ketten a nagyobba. Egy-két óra pakolászás és kómázás után én is átmentem hozzájuk (többszöri hívásukra). 

 

Addigra valamennyire összeszedtem magam és még enni is tudtam, miután közösen főztünk csirkelevest gombával (zacskós).

 

Akkor napközben és utólag is úgy gondolom, hogy ez volt életem legfárasztóbb napja. Sok-sok fizikai és lelki "szenvedéssel". Többször feltettem a kérdést, hogy mi az, ami megér ennyit? Nem igazán találtam meg a választ. Most az ABC-ben persze már másként gondolom és valószínűleg ez hajtja mindig előre/felfelé a hegymászót. Saját válaszom itt most nem részletezem. :) 

 

09.22-én indultunk lefelé a hátratolt kettes táborból. Az ébresztő és készülődés most sem ment könnyen, megint sikerült órákig húzni. Végül főzés nélkül, némi (hideg) iszogatás és rádiózás után indultunk. Előtte ledepóztunk a sátor mellé egy saját sátrat, főző felszerelést és némi élelmet. Reméljük, ott is marad 

 

Indulás előtt a hágóvasam felvétele kínszenvedés volt, nagy magasságban másként mennek a dolgok. Ami 5700 v. akár 6400 méteren könnyen megy, az fentebb, fáradtabban, koncentráció hiányosabb állapotban hatalmas kihívás tud lenni. Egyrészt fizikailag teljesen le tud fárasztani, másrészt lassabban fogom fel, hogy hol is a probléma. (Jelen esetben a bakancs eleje nehezebben fogja az automata hágóvas peremét, főleg, ha egy kis hó vagy jég is kerül a bakancsra.) Szóval a vas felvétele után már eleve fáradtan kezdtem a lemenetelt. 

 

Nem könnyítette a helyzetünket, hogy elég nagy hó esett (ahhoz, hogy ellepje a nyomokat). Így lefelé besorakoztunk Zsolt után és rutinjára bíztuk magunkat. A fixköteles részt egy darabig nem találtuk, de tudtuk, hogy a falba nem szabad csak úgy belegyalogolni, muszáj megtalálni a köteleket. Ez kb. 40-60 méter magas, meredek, helyenként függőleges jégfal, ahol ereszkedő eszköz nélkül, főleg fáradt állapotban nem lehet lejönni. Teljesen más helyen keresgéltem, amikor egyszer csak Zsolt előhúzta a kötelet a hó alól. Nem mondom, megörültem az eredménynek. :) 

 

Leereszkedtünk a köteleken és folytattuk vánszorgásunkat az egyes tábor felé, ahol Mécs Laciék vártak bennünket és a javaslatunkat, hogy menjenek-e feljebb, vagy sem. Az út lefelé és elég hosszúnak tűnt, de nagyságrendekkel jobb volt az előző napi gyötrelemnél. 6500 méter körül a svájci expedíció vezetője meghívott bennünket egy teára, mondanom sem kell, nagyon jól esett. (Egy nappal később órákig vendégeskedett az ABC közösségi sátrunkban és jókat beszélgettünk vele, elláttunk mindenféle finomsággal. Pálinka, aszalt gyümölcs, stb.) 

 

Mielőtt lejöttünk volna az ABC-be, kicsit iszogattunk, pakolásztunk, beszélgettünk a többiekkel (Lacik, Péter). Akkor még nem értették, hogy miért nem mentünk feljebb és miért voltunk olyan lassúak. Végül Laciék sem költöztek feljebb, csak tettek egy fél napos, akklimatizációs túrát, ki-ki a vérmérséklete, kondíciója, fejfájása szerint. Közben megértették azt is, hogy mi miért úgy cselekedtünk, ahogy. Bevártuk Andrást is, aki a belátható, kb. 200 méteres szakaszt kb. fél óra alatt, hihetetlen lassan, a mozgáskoordináció teljes hiányában tette meg. Azt gondoltuk, hogy nem is tud lejönni és a C1-ben fog éjszakázni. (Ennek ellenére később erőre kapott és serpájával elsőként ért az ABC-be.) 

 

A lefelé út ismét szörnyen szarul sikerült, estünk-keltünk a havas terepen, mivel a nehéz duplex bakancsokat, hágóvasat, beülőt fent hagytuk a C1-ben és trekking cipőben nyomultunk lefelé. Maradt a csúszkálás és k. anyázás… A hatezer körüli, oxigéndús környezetben már kezdett visszatérni az erő és az életkedv. Főleg, miután serpáktól még kólát is kaptunk, ami nagyon jól esett, hasonlóan a Nawang által elénk hozott nepáli teához, amit Lajos küldött elénk az ABC-ből. Ez a nepáli tea nem különösebben jó, valami tejes tea féle, de néha kifejezetten jól tud esni. 

 

Múltkori visszatérésünk után is erőre kaptunk tőle. Bár ilyenkor szerintem a jaktejet is meginnánk Ill. azt azért mégsem, mert a jaknak a nősténye a nak és csak annak van teje. A jak mindig bika. 

 

Ahogy visszaértünk az ABC-be, egyből visszaálltunk a napi rutinra, azzal a kivétellel, hogy este nem filmeztünk egyet közösen. A ma este inkább levélírással, beszélgetéssel, zene hallgatással telt. A mai vacsora kukoricaleves és palacsinta volt. (Próbálták a vékony, magyar utánzatot csinálni, több-kevesebb sikerrel.) 

 

Néhányunkban felmerült a gondolat, hogy lemegyünk az alaptáborba, 4900 méterre, vagy esetleg Tingribe, 4300 méterre, hogy ott regenerálódjunk. 

 

Mindenkinek van erre indítéka, nekem az, hogy fizikálisan gyengének érzem magam 6400 méter felett. Pontosan nem tudom, hogy mi miatt lehet, mert erővel bírnom kellene, az akklimatizációm jónak mondható, nem fáj a fejem, nem kavarog a gyomrom, étvágyam is van valamilyen szinten, szóval egész jó a közérzetem. Mégis 10 lépésnél nem bírtam többet tenni felfelé, utána 10 lélegzetnyit pihennem kellett. (Az nem igazán vigasztal, hogy általában mindenki így közlekedett.) Szóval azt remélem, hogy ezt pihenném ki Tingriben és újult erővel térnék vissza, ha nem meríteném le magam a visszaúton. A köztes tábor ráadásul nagyon nomád, jakszaros, büdös, stb.

 

Bukrejev (nyilván valami nagy hegymászó lehet) is lement, ha tehette és zöld környezetben pihent a csúcsmászásai előtt. Most egyedül vagyok a közösségi sátorban, kínai idő szerint fél kettő múlt és a többiek mind lefeküdtek. Lassan nekem is lemerül a laptopom és én is így fogok tenni. Az orrom nagyon leégett a két nap alatt, mert néha triviális dolgok is hatalmas kihívást jelentenek odafent. Az, hogy a napszemüvegemre feltegyen az orrvédőt, az egy órás dilemma, tanakodás (magamban) és egy óra előkészület. Ha a kabát mellzsebében van. Ha a hátizsákban, akkor lehet a duplája is. 

 

A beszámolóm valamennyire szubjektív, de hát én így láttam/látom a dolgokat odafent-idelent, mégis próbálva objektívnek maradni.

2010. szeptember 23.

Most éppen a közösségi sátorban ülünk az előretolt alaptáborban (5700m) és
a csapat fele a számítógépet püföli, a másik fele pedig készül az egyes
táborba. Laci, Laci, Péter (és lehet, hogy Lajos is csatlakozik). Az egyes
tábor (C1) 6400 méteren van, mi (Zsolt, Zoli, András, én) 4-5 nappal
ezelőtt már voltunk fent egy éjszakát, amit azóta ki is pihentünk az
ABC-ben. Holnap megyünk fel a C1-be, holnapután pedig a C2-be (7200m) és
ezzel remélhetőleg megteszünk egy újabb lépést az akklimatizációs
folyamatban.

Az időjárás mióta lejöttünk elég zord, sokat havazik és néha hideg is van.

A felső táborokban nagy a hó, egy csapat serpát el is vitt a lavina, de
pontos részleteket nem tudunk még. (Ők csinálták a fixkötelezést és 7800m
körül érte őket a baleset.)

Amúgy nagyon jól érezzük magunkat, sokat nevetünk, beszélgetünk,
filmezünk, kártyázunk, olvasunk, stb Szóval jobb, mint otthon! ;-)
(Azért már bennünk van a mehetnénk és várjuk, hogy jobb időre virradjon!)

Lassan le kéne adnom a levelet, mert küldés lesz, de addig írok, ami eszembe jut. A kommunikáció úgy történik, hogy műholdas telefononkeresztül feltöltjük a szöveget egy ftp szerverre és egy újságíró továbbítja a címzettek felé. A válaszlevelet is úgy kapjuk, hogy a küldő címére kell válaszolni és fel kell tüntetni, hogy kinek megy a levél.

Három serpa van, akik főznek ránk és ellátják a napi ügyes-bajos
dolgainkat, melegvíz, tea, zuhanyhoz víz, sátor állítás, stb.
Paszang, Gyalzen és Nawang. Jó fejek és nagyon segítőkészek, Zsoltték már
a Manasluról ismerik őket. A kaja változatos, az otthoni és a keleti kaja
keveréke. Reggeli pl. hagymás-sajtos tojás, szalonna, palacsinta, kávé,
stb. Ebéd pl. kukorica leves, kolbászos-paprikás krumpli, hagymaleves,
dahl bhat, sült rizs hússal, stb.

Az áramot egy aggregátor szolgáltatja és ha megy, akkor mindenki hozza a
különböző kütyüket, laptopokat. Ilyenkor úgy néz ki a sátor, mint egy
internet café.

Ma reggel Mécs Laci -2 fokot mért a sátrában, napközben ez 5-10 fok körül
lehet, ha nem süt a nap. (Nem szoktam mérni.)

A fenti táborokban ennél jóval hidegebb van, oda már jobban be kell
öltöznünk.

Amúgy a C1-hez vezető út egy nagy morénalejtő és viszonylag kevés
szépséget tartogat, talán csak a gleccser hasadékok és hatalmas szérakok
adnak némi látványt. (Meg persze a hegy, amikor mutatja magát.)

Van egy úgynevezett "budisátor", amit igyekszünk minél kevesebbszer
látogatni, úgy néz ki, hogy négy nagy kő körbe van rakva, közepén egy nagy
és mély lyukkal, (ami egyre kisebb) és ezt körül veszi egy 1x1-es, 2 méter
magas sátor. Nem tudom, hogy a Kőközi-erdő, vagy ez kapná a nívó-díjat.

A zuhanysátor hasonló, csak nincs lyuk a közepén és van egy vödör
meleg vized, amit magadra lapátolhatsz. (És választhatsz, hogy ezt milyen
hidegben csinálod.) Eddig az egy fürdéssel az élmezőnyben lehet maradni.
Kettővel egyértelmű favorit lehetnék.

Rákaptunk az esténkénti filmezésre, most a Karib-tenger kalózai trilógiát
végezzük ki éppen. (Szerencsére már csak egy rész van hátra.) Persze jókat
kritizáljuk és röhögünk rajta. Mindig van egy-két ember, akinek az adott
dolog nem tetszik és lehet jókat vitatkozni. Legyen az zene, film, kaja,
stb Talán Lajos a legnagyobb mestere ennek, bár a kaját ő illeti
legkevesebb kritikával. (Ez azért is lehet, mert sokszor ő főz. Amúgy
nagyon is jól.)

Most befejezem, mert nagyon fázik a lábam és muszáj járnom egyet.

2010. szeptember 20.

 

"Puszilok mindenkit az előretolt alaptáborból (ABC - Advanced Base Camp)!

Majd igyekszem gyakrabban jelentkezni, időnk van bőven, csak minden sokkal több energiába kerül, mint tengerszinten.

Most éppen itt vagyunk és várjuk, hogy elálljon a havazás. Holnapra terveztük volna, hogy felmegyünk a kettes táborba, de úgy néz ki, hogy nem fog összejönni a rossz idő miatt. A fenti táborokban elég nagy a hó, reggel lavina nyomok is voltak, egyik az utat keresztezte.

Tegnap du. jött meg a a csapat hiányzó része (Laci, Peti, Laci), már kezdenek ők is akklimatizálódni. Lehet, hogy akkor jönnek az egyesbe, amikor mi a kettesbe megyünk.  

Az alaptábori élet elég jól telik, 9-10 között reggelizünk, általában nyugati jellegű kaját. Ma pl. sült szalonna és kolbász volt kenyérrel. Ebéd kettő körül szokott lenni, vacsi pedig 8-9 között. Nagyon jól főznek a fiúk, a nyugati és a keleti konyha keveréke. Tegnap pl. hagymaleves és sült rizs volt, desszert pedig körte kompót. 

A napokat beszélgetésekkel, kártyázással, készülődéssel töltjük. Ma állítottuk volna össze a mászó felszerelést, de mivel késik az indulás, ez még várat magára. Mászógépet összekötni a beülővel, telekamáslit rápróbálni a bakancsra és hágóvasra, stb.  

Tegnap előtt jöttünk le az egyes táborból (C1), fent elég szar állapotban voltunk fejileg és gyomorilag is. Nekem kis hányingerem volt, azt hittem, hogy mire leérek 6000 méterre, jobban leszek és elmúlik a hányinger, de nem így történt. De meglepő módon az alaptáborban pár óra után helyre jöttünk. Ebédre már egy zsíros, penészes csülök volt a kaja, gondolta Lajos, hogy ha azt túléljük, akkor minden rendben van a gyomrunkkal. Túléltük. (Paszang órákig reszelte egy kővel a penészt róla.) 

A C1-be Zolival kb. 5 óra alatt értünk, közben egy órát vártunk a trekkinges csapatra (Feri, Tozsó), akik 6000 méterig jöttek és másnap mentek haza.  Úgy éreztük, hogy nagyon jó erőben vagyunk és sok csapatot el is hagytunk magunk mellett. Ha jól emlékszem, talán 3 tibeti jakhajcsár hagyott le bennünket. No comment! :) 

Az út kb. 3 km hosszú és leginkább egy nagy törmeléklejtő, helyenként gleccser hasadékokkal. Sokszor omlós, sáros terepen visz az út, 700 méter szintet emelkedve. Ezt alpesi viszonyok között kevesebb, mint egy óra alatt tennénk meg, de nem így van 5700 felett...  

Mire Zsolt felért, Zolival elkezdtük a sátorhelyet kialakítani, de nagyon megörültünk neki, a plusz erőnek és a tapasztalatnak. András kb. két órával ért utánunk, addigra bent heverésztünk a sátorban. Vagy inkább félkómában feküdtünk, aludtunk perceket. 

A második sátor felállítása után egy rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy nem főzünk, hanem lefekszünk. Ez olyan 8 óra körül lehetett, úgyhogy hosszú és hideg éjszakának néztünk elébe. Ez számomra elég szarul telt, mert a polifoam túl vékony volt, a katmandui pehely hálózsák pedig túl hidegnek bizonyult. Az elején a fagyástól is tartottam, de azt azért éreztem, hogy a vérkeringésem rendben van. Reggel ébredés után megint nem húztuk az időt főzéssel, hanem siettünk lefelé az oxigénben "gazdagabb" környezet felé :)

Amúgy a csapat nagyon jól érzi magát, főleg akik régóta fent vannak. Nincs fejfájás, gyomorrontás és hasonló nyavalyák. Sajnos Tozsónak haza kellett menni, mert nem sikerült neki megfelelően az akklimatizáció. (A szaturáció pl. nem nagyon ment 60 fölé.) Nálunk a szaturáció 80-90 között, pulzus 70-100 között.  

A közösségi sátor néha úgy néz ki, mint egy információs központ, 5 laptop üzemel egyszerre. A generátor nem is bírja a nagy leterhelést és azon megy a harc, hogy ki használhassa a drága erőforrást. :) 

Van három serpa, akik a konyhai feladatokat látják el. Paszang, Gyalzen és Nawang. Az előző kettő már a Manaslun is a csapattal volt és szerettek volna idén is Zsoltékkal lenni. Majd képet is küldök később.

A kommunikáció kicsit nehézkes innen. Úgy néz ki, hogy van egy műholdas telefon, amin keresztül feltöltjük a képeket és szövegeket egy ftp szerverre, ahonnan egy újságíró leszedi és szétküldi a címzetteknek. 

Üzenni úgy tudtok, hogy arra a címre küldtök üzenetet, akitől ezt kapjátok. Ne felejtsétek el beleírni, hogy nekem jön! A levelem egy kicsit össze-vissza, nem sorrendben írtam. 

Legközelebb igyekszem jobban összeszedni. 

Puszilok mindenkit! 

-Tibi-