A Háromszék c. online kiadványban olvasom, Tibodi Ferenc tollából:

Öt hét múlva ötfős erdélyi hegymászócsoport indul útnak a Tibet és Nepál határán fekvő 8201 méteres Cho Oyu felé azzal a nem titkolt szándékkal, hogy feljussanak a világ hatodik legmagasabb csúcsára. Az expedíció kvintettjének tagja lesz a sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor is, aki két évvel ezelőtt másodmagával már megpróbálta meghódítani a Cho Oyut. Sajnos, akkor a rossz időjárás miatt Ruszuly Évának és neki is meg kellett fordulnia a csúcs aljában.

"Van nak olyan vélemények, hogy az időjárás szempontjából idén nagy nyugalom uralkodik a Himaláján, ilyen körülmények között jó eséllyel indulnak ebben az évben a nyolcezres expedíciók. Így most nagyon bizakodóak vagyunk" — nyilatkozta Tulit, aki úgy véli, valamikor május 20—25-e között kerülhet sor a csúcstámadásra. "Hargita és Kovászna megye tanácsa már évek óta lelkesen támogatja a Székelyek a magasban expedíció sorozatot, továbbá segítőink között van Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a Com munitas Alapítvány, a Szé kely Nemzeti Ta­nács, valamint odaadó helyi vállalkozók. Támogatóink listája nyitott, hiszen várjuk és folyamatosan keressük az újabb szponzorokat, s ezt azért mondom, mert még nincs meg a teljes költségvetésünk. Az expedíció sze mélyenkénti költsége tízezer euró körüli. Felszerelésünk immár teljes, hiszen a Szé kelyek a magasban expedíciósorozat biztosítja a résztvevőknek a magashegyi kellékek nagy részét." — folytatta a tapasztalt szentgyörgyi hegymászó. A továbbiakban rövid beszélgetést olvashatnak a háromszéki alpinistával, akinek csúcstámadáskor egyebek mellett egy székely zászló is lesz a hátizsákjában.
— Mikor és kivel vágsz neki ennek az újabb kalandnak? — kérdeztük Tulit Zsombort.
— Az Alpin Sport Egyesület Székelyek a magasban expedíciósorozata keretében kerül sor az első erdélyi magyar Himalája-expedícióra. Április 18-án indulunk, és június másodikán jövünk haza. Öt tagja van az expedíciónak: Csibi Márta Gyergyószentmiklósról, Szabó Zoltán és Tóásó István Székely udvarhelyről, Sükös József Csíkszeredából, illetve jómagam Sepsiszentgyörgyről. Szabó Zoltánon kívül a többiekkel már voltam expedícióban, kivel egyszer, kivel többször. A 2009-es sikeres expedíció után szeretnénk egy még sikeresebbet, amelynek természetesen az az elsődleges célja, hogy mindenki egészségesen hazaérjen. Emellett szeretnénk, ha a csúcsot valamelyikünk vagy mind annyian elérnénk. Bukarestből indulva április 19-én érkezünk meg Katmanduba, ahol négy-öt napot fogunk tölteni vásárlással. Innen autóval, esetleg busszal közelítjük meg a nepáli—kínai határt, és itt lépünk be Tibetbe. Utunk Zhangmu felé vezet, majd következik Nyalam, meg Tingri. Időközben lesznek akklimatizálódási kirándulásaink is, s lesz alkalom, amikor elérjük az 5000 méteres magasságot is. Tingriből a kínai alaptábor felé megyünk, ahol pihenünk egy-két napot. Innen következik az intermediális alaptábor, ahol szintén megállunk egy napra. Csak ezután érjük el az előretolt alaptábort, az ABC-t (Advanced Base Camp), amely közel 5700 méter magasan fekszik. Eddig a pontig segítségünkre lesznek a teherhordó jakok, a jakpásztorok, de ezt követően magunkra leszünk utalva. Az alaptáborunk jól kiépített tábor lesz, más expedíciókkal közösen egy cégtől vásároljuk a szükséges logisztikát. Erre azért van szükség, mert mi kevesen vagyunk ahhoz, hogy legyen saját alaptáborunk. Pár nap pihenés után következik a táborlánc kiépítése: az egyes 6400, a kettes 7150 és a hármas tábor 7600 méteren lesz. Ezelőtt két évvel Ruszuly Éva a hármas táborból, én pedig 7900 méterről fordultam meg.
— Mennyi felszerelést visztek magatokkal?
— Olyan 300 és 500 kg között lesz a felszerelés súlya, tehát nem mozgatunk meg tonnákat. Sajnos, ebből itthonról fejenként csak ötven kilót vihetünk magunkkal. A magashegyi mászót már a repülőtéren felismerik arról, hogy iszonyú nagy bakancs van a lábán, hiszen annak a súlya közel három kg. Ilyenkor az ember a felszerelés nehéz részét felveszi magára, a kézipoggyászunk pedig egy 80 literes hátizsákból áll.
— Csúcstámadáskor mi lesz a hátizsákodban?
— Az első és talán a legfontosabb a székely zászló. Akárcsak két évvel ezelőtt, nálunk most sem lesz oxigénpalack. Úgy gondoljuk, hogy oxigén nélkül sportszerűbb a Cho Oyu meghódítása, amely a nyolcezresek közül nem a legtechnikásabb hegycsúcs. A jégcsákány ott lesz a kezünkben, a fejlámpa a fejünkön, s emellett a hátizsákban lesz minimális vízmennyiség és ke vés ennivaló (energiaszeletek, csokoládé). Majd hogynem zsák nélkül is nekivághatnánk a csúcsnak, de ez a kellék mindig velünk van, hogy ha valakinek a felszereléséből át kell vállalni egy keveset, legyen, amibe bepakolni azt.
— Az Antarktiszon számodra gondot jelentett az akklimatizáció. Most nagyobb hangsúlyt fektetsz erre?
— Igen, tényleg úgy volt, mert ott nagyon egy irányba tartottunk, és ez fölfelé volt. Ott nem volt szó arról, hogy 4000 méterről vissza ereszkedünk azért, hogy az akklimatizáció jobban sikeredjen. Nekem pont ez a kritikus határ: 3500—4000 méter magasban vannak gondjaim, ami a hegymászók nagy részének nem okoz problémát. Nagyobb magasságokban nincs gondom az akklimatizálódással, de alacsonyabb hegyeken van. Idén nagyon odafigyelek erre, s mindent nyugodtan és megfontoltan fogok elvégezni. Öten nem tudunk majd egyforma ritmusban haladni, így más-más elképzeléseink vannak a csúcstámadással kapcsolatosan. Pityu és Szabó Zoltán úgy képzeli el a dolgot, hogy naponta csak fél táborokat haladnak előre, és nem ereszkednek vissza. Iszonyú sok csomagot visznek magukkal, akár két-három hét elemózsiáját, és egyáltalán nincs visszafordulás. Én a hagyományos módon próbálkozom majd a csúcs megmászásával.
— Tavaly mi, újságírók megkóstoltuk azt a kaját, amit ti, alpinisták esztek a hegyen. Milyen élelmet visztek a Himalájára?
— A felsőbb régiókban a ,,nagyon finom", energiadús kaját fogjuk enni. A választék a csirkehúsos krumplipürétől egészen a tejes rizsig terjed, de akár halat is ehetünk. Ezeket, ha csak egyszer vagy kétszer kóstolja meg az ember, nagyon jónak tűnnek, de már három hét után csupán a címke utal majd az étel milyenségére, mivel íz szerint nem igazán lehet megkülönböztetni ezeket. Az alaptáborban azonban lesz minden: friss zöldség, sajt, lehet krumplit enni, viszünk szalonnát és kolbászt is magunkkal.
— Hogy haladsz a felkészüléssel?
— Most messze aktívabban készülők az expedícióra, mint máskor. Rendszeresen szaladok, s ha a gipsz nem lenne a kezemen, akkor azt mondanám, hogy gyakran úszom is. Ha az időjárás velünk tart, biciklizni is fogunk. Emellett majdnem minden hét végén a csapat közösen jár túrázni, hegyet mászni. Tehát a napi edzés megvan. Lassan minden összeállt, s egy újabb nagy kaland előtt vagyunk.
— Idén is minden lépésetekről tudni fogunk?
— Viszünk magunkkal műholdas telefont, és ha tehetjük, napi gyakorisággal jelentkezünk a Himalájáról. Ha lesz Évikének ideje, akkor az antarktiszi expedícióhoz hasonlóan ő fogja működtetni az itteni sajtóirodát. Indulás előtt, valamikor április első napjaiban sajtótájékoztatót is szeretnénk tartani, amelyen hivatalosan bemutatjuk a Himalájára készülő székelyföldi csapatot.

Hallgassuk együtt:

A hvg.hu alapos interjúja a Erőss Zsolttal és Kollár Lajossal.

Erőss Zsolt a műlábról, a családról és az igazi kudarcról – interjú és videó

Szerző: Vincze Szabolcs

Erőss Zsolt és Kollár Lajos évek óta Magyarország legsikeresebb expedícióit vezetik a Himalájába. A hvg.hu-nak adott interjúban az idei vállalkozás körülményeiről, a kényszerű döntésekről, a lábprotézisről, a családról és a jövőben várható nehézségekről beszéltek.

hvg.hu: Évek óta sikeres expedíciókat vezettek a Himalájába, a csúcstámadás azonban idén a mostoha körülmények miatt elmaradt. Mennyire vagytok elégedettek a 2010-es Cso-Oju expedícióval?

Erőss Zsolt - kattintson és tekintse meg az expedícióról készült galériánkat! Fotó: Hernádi Levente

Normál útvonal a Csu-Oju csúcsára, ezt követte a magyar expedíció - kattintson a galériánkra!

hvg.hu: Technikai szempontból csak nehezebb hegy következhet. A mostani tapasztalataid alapján mire számítasz a várhatóan nehezebb expedíciókon?

Erőss Zsolt: A hegyen szerzett tapasztalatok világosan mutatják, hogy mennyit kell fejlődni és min kell még javítani. A mostani expedíció előtt csak két héttel kaptam meg a protézist, de még egy héttel az indulás előtt is variálni kellett vele. Kevés idő jutott a tesztelésre, utólag már jobban tudom az elvárásokat. Előttünk van egy tavasz és egy síszezon, ki fogom tanulni, hogyan működjek együtt minél jobban egy ilyen lábbal, és hogyan végezhetek teljesebb értékű munkát. Ha ezen az expedíción egészséges vagyok, azért másképp állok hozzá, amiben az is benne van, hogy talán megpróbáltam volna egy olyan jellegű partizánmászást is, mint korábban a Nanga Parbaton vagy a Dhaulagirin.

Az időjárás nem engedte fel a csúcsra a mászókat - kattintson a galériánkra! Fotó: Erőss Zsolt

hvg.hu: Idén egy kéttagú filmes stáb és egy síalpinista, Wetzl Péter is veletek tartott, ez pedig szokatlan, eddig ismeretlen helyzetet teremtett. Hogyan befolyásolták a mászást?

Erőss Zsolt: A filmes stábbal előre tisztáztuk a prioritásokat, azaz hogy a hegymászást semminek sem lehet alárendelni. Tudták, hogy nekik kell majd alkalmazkodni, de egy dokumentumfilm szerintem egyébként is arról szól, hogy a film alkalmazkodik ahhoz, akiről szól, nem kell Brad Pittet csinálni belőlem. Ezt amennyire a körülmények engedték, meg is valósították. Néha persze sokat kellett várni, ami ilyen magasban kicsit bosszantó volt, de összességében nem vált a mászás kárára. Wetzl Péter egyáltalán nem lógott ki, sőt nemcsak beállt a többiek közé, de igazodott hozzájuk, ráadásul jó erőben volt. A lécekkel például az volt a terve, hogy csak a végső csúcstámadásnál viszi magával. Ha nem ilyenek a viszonyok, szerintem ő is, mi is sikerrel jártunk volna.

Kollár Lajos: Igen, Wetzl Péter valóban teljesen alkalmazkodott a csapathoz, és a filmes stáb is jól illeszkedett az idei tervekbe, lévén azért nem ez volt a legerősebb expedíció. A hangulat pedig kifejezetten jó volt a nüánsznyi súrlódások ellenére. Az előbb említett okok miatt ez már eleve egy nyugodtabb tempójú expedíciónak indult a korábbiakhoz képest, amely teljes mértékben fel is dolgozta az új, különleges körülményeket. Nem emlékszem olyan éles helyzetre, ami komolyan akadályozta volna a mászást. Ha az időjárás engedte volna, a csúcstámadás sikere nem a forgatáson múlt volna. Ebben teljesen biztos vagyok.

http://vod.hvg.hu/hvg_flv/eroslab11.mp4&image= http://hvg.hu/images/hvg_video_player_skin_8.png" width="500">

hvg.hu: Mik a jövőbeli terveitek? Vannak konkrét célok?

Kollár Lajos: A konkrét célok kitűzése komolyabb csapatelemzést igényel. Zsolt most kórházba megy, kiveszik a lábából, ami nem oda való. Ez is idő, mint ahogy a pénz összehozása, az edzés és csapat összeállítása is az. A legesélyesebb hegyek közül a Kancsendzönga túl magas (8586m) és széles, az alaptábort is nehezebb elérni. Nem biztos, hogy Zsolt lába addigra olyan állapotban lesz, hogy jól bírja. Ugyanakkor a Lhoce is nagy (8516m), ott is sokat kell gyalogolni. Az Annapurna gyönyörű, ugyanakkor veszélyes, lavinás, ami viszont gyorsaságot igényel. Ezt még át kell rágni, de az utóbbi két hegy a legesélyesebb.

hvg.hu: A „Magyarok a világ nyolcezresein” sikeres és elismert expedíciós-sorozat, a szervezés mégsem egyszerű. Milyen nehézségekkel kell megküzdenetek?

Kollár Lajos: Ilyenkor is a hétköznapi problémák nehezítik a dolgunkat, az anyagi javak megszerzése ennek az egésznek az alfája és ómegája. Leegyszerűsítve: ha megvan a pénz, megyünk, ha nincs, akkor nem. A többi probléma könnyebben megoldható, hiszen az akarat megvan. Sőt, még akkor is kemény az elhatározás, ha olyan problémák jönnek közbe, mint ami most Zsolttal történt. De nem is kell minden expedíciónak sikeresnek lennie, akkor tele lenne a világ öntelt hegymászókkal. A kudarcok sok mindenre megtanítanak, többek között alázatra.

Kollár Lajos – kattintson és tekintse meg az expedícióról készült galériánkat! Fotó: Hernádi Levente

hvg.hu: Egy-egy expedíció alkalmával gyakran több mint két hónapot is távol vagytok. Hogyan bírja a családotok?

Erőss Zsolt: A feleségem egyértelműen támogatja az életvitelem, hiszen ő is a része. Azonban őt most az anyaság köti le, ez a fontosabb. Az elszakadást mindkettőnknek nagyon nehéz megélni, mint ahogy neki folyamatosan izgulni, hogy mi van velem. Örül, ha felmegyek, de még jobban annak, ha visszatérek. Bár abszolút hozzáértőként néz erre az egészre, biztosan nagy teher neki. De kemény hegymászó, bízom benne, hogy el tudja ezt viselni. Az én helyzetem is egyre nehezebb, hiszen a gyermekem értelme egyre nyílik, érzem a ragaszkodását és azt, hogy nem érti, hova tűnök el ilyen hosszú időre. Ezek a legnehezebb érzelmi helyzetek számomra.

Kollár Lajos: Persze nehéz a feleségemnek, de annak idején így kapott engem. Megismert és már megtanulta kezelni ezt. Mindenképpen furcsa helyzet, ha valaki ennyi időre elmegy otthonról, ezért közben is igyekszünk tartani a kapcsolatot. A mostani expedíció rövid volt, de volt már két és fél hónap is, ami lényegesen keményebb. Ez is egy olyan nehézség, amivel minden évben újra és újra meg kell birkóznunk.

Vincze Szabolcs

(Az interjú szerzője 2008 óta a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedciósorozatának sajtófőnöke.)

 

Kollman András összefoglalója a Cho Oyu expedícióról. Várjuk a filmet, nagyon!

"Megállt az idő. Még nem vagyok itt, de már ott sem..."

Hazatért a Himalájából Erőss Zsolt, és hazatért tudósítónk is... Bár a Cho Oyu-t nem sikerült megmászniuk, az expedíció arra jó volt, hogy a legjobb magyar hegymászó ismét csúcsformába kerüljön. Zsolt és társai most új célt jelöltek ki: 2011 tavaszán az Annapurnára mennek, ami újfent nehezebb lesz, mint egy dobogókői kirándulás... 

A szerző - Kollmann András kissé égett arccal

Nem egész három napja véget ért a "Magyarok a világ nyolcezresein" sorozat Cho Oyu expedíciója. 
Megérkeztünk Magyarországra, tartottunk egy sajtótájékoztatót – és ezzel "hirtelen" vége is lett a másfél hónapos kalandnak. 
Lélekben viszont az út folytatódik – a Himalája itt van bennem/bennünk. 
A ruhaszárítón expedíciós ruhák lógnak, a pincébe meg le kell vinni mindazt, amire most egy darabig nem lesz szükség: sátor, jégcsákány és műanyag bakancs. 
És mindennek tetejébe a rokonok, barátok és munkatársak kérdésekkel bombáznak – a napjaim rögtönzött és jól koreografált  élménybeszámolókkal telnek.

"Az édes otthon visszavár"

A legfurcsább az állandóságot megszokni. Itthon vagyunk, ez a végállomás. 
Az expedíció ideje alatt állandó átmeneti zónában voltunk. 
A városok, helyek vagy táborok időleges állomások voltak, mindenhonnan továbbálltunk néhány nap vagy hét után. Most megállt az idő, még nem vagyok egészen itt, de már ott sem.

A másik fura dolog az expedíciós társak hiánya. Az elmúlt másfél hónapot nyolc rendkívüli emberrel töltöttem. Függtünk egymástól és számíthattunk egymásra minden pillanatban. 
Össze voltunk zárva, ennek ellenére meglepően kevés konfliktus volt köztünk. 
Számomra az emberi kapcsolatok jelentik az expedíció legnagyobb hozadékát  – a közösen átélt élmények életre szóló szövetséget jelentenek. 

Kudarc

Wetzl Péter

Csúcs nélkül jöttünk haza – ez amolyan "kudarcérzés". 
Az expedíció sikertelenségét lehet magyarázni a körülményekkel, de a lavinaveszély miatt életveszélyes lett volna próbálkozni. 
Ennek ellenére ott van mindekben az a fura "kielégítetlenség". 
A csapatból Wetzl Peti őrlődött a sikertelenségünk miatt, ő maradt volna akár október végéig a hegyen – hátha fel lehet jutni.  
Péter nagyon eltökélt abban hogy egy 8000-es hegyről lesízzen. 
Horváth Tibinek a Cho Oyu "teszt" volt arra, hogyan bírja magasságot. 

Jól szerepelt, menetteljesítménye alapján komoly esélye van a nyolcezres csúcsokra. 
A csapatból Tibi az, akit leginkább elkapott a "gépszíj", érzelmileg habzsolta a Himaláját – igyekezett mindent magába szívni. 
Zsozso, azaz Erős Zsolt természetes élettere 5000 méteres magasság fölött kezdődik. 
Őt kicsit visszavetette jobb lábának elvesztése, ezen az expedíción kikísérletezte, hogyan kell műlábbal manőverezni morénalejtőn, és jövőre majd olyan lábat fejleszt az Ortoprofil cég közreműködésével, ami száz százalékosan megfelel a magashegyi igényeknek. 
Számomra ez az expedíció munka volt. 
Nagyon érdekes, izgalmas és kimerítő munka.  

Cél: az Annapurna

Miután az alaptáborból lejöttünk, egy hetet töltöttünk Nepál fővárosában, Kathmanduban. 
Már itt elkezdődött a tervezgetés – melyik hegyre induljon a következő expedíció. 
2011 tavaszán minden valószínűség szerint a csapat az 8091 méter magas Annapurnára megy. 
Ez a világ 10. legmagasabb hegycsúcsa, nyolcezresek között igazi nagyvad. 
Technikailag nehéz – a meredek jéglejtőkön álladó a lavinaveszély. 
Bár nem olyan magas, mint a K2 vagy az Everest, az Annapurna a "legkeményebb" csúcsok közé tartozik. 

 Mozi

Amióta hazaértünk, a Cho Oyu expedíción forgatott film-nyersanyagokat szelektálom. 
Több mint 600 gigabájtnyi felvételt és majd ugyanennyi hanganyagot kell átfésülnöm. 
Zsolt felépüléséről február óta forgatunk. 
A film úgy készül majd el, hogy forgatott anyagokból a legemblematikusabb és legdrámaibb részeket kiválasztjuk. 
Várhatóan decemberig végzünk a vágással. 
Számomra ekkor ér majd igazán véget a Cho Oyu-expedíció.

Érkezés Ferihegyre

Sajtótájékoztató az Új Színházban

További képek:

• Gerő Dani képei

2010.10.8.,  forrás http://himalajaexpedicio.hu/

2010.10.3.,  forrás http://himalajaexpedicio.hu/

Az expedíció levonul a hegyről, október 5-én ér Katmanduba

Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból (5720m, 10.02.)

Sajnos az október elsejére tervezett csúcstámadási próbálkozásnak sem
volt semmi értelme a 7000 méter feletti hóviszonyok miatt. A II-es tábor
7100 méterétől ezúttal sem volt ajánlatos feljebb kísérletezni. Ebben az
időben semmit sem változtak a hóviszonyok és nagy valószínűséggel jó ideig
nem is fognak. A csapat tehát dolgavégezetlenül kényszerült előbb az I-es,
majd ma a felszerelések összeszedése után az 5700 méteren lévő alaptáborba
levonulni, és ezzel feladni a további kísérleteket. Az alaptábor mintegy
35 expedíciójának többsége megkezdte a táborok lebontását és a teljes
levonulást, nem látva értelmet a további próbálkozásnak. Azért elsején
éjszaka egy vakmerő német mászó sikerrel felért a Cho-Oyu csúcsára, de
vele beszélve beigazolódott, hogy rendkívül lavinaveszélyes a hegy felső
része, és neki nagy szerencséje volt a mély hóban.

Erőss Zsoltról csak annyit, hogy kiválóan teljesített a szokatlan, új
helyzetében. Természetesen a régi formáját még nem nyerte vissza teljesen
- ami érthető is -, de a 7100 méteres lehetőséget és vezető mászó
státuszát most is hozta. A síző Wetzl Péter választása volt a legnehezebb,
mert a sível fokozott lavinatevékenységet indíthatott volna el, ezért csak
a II-es táborból próbálkozott az egyes táborig, 6400 méterre, óvatosan
lesízni. Ez sikerült is némi tojástánccal, ereszkedéssel és siklással.

Az erős széllel egy időjárási front érkezik, már ma érezni a hatását.
Legközelebb kb. tíz nap múlva ígérnek csendesebb időszakot, de a felső
régiók hóviszonyán ez nem sokat változtathat. Ezért is hagyja el a hegyet
a legtöbb expedíció. Nagyon bizonytalan a hegy mászási feltétele. Az itt
régóta szolgáló serpák elmondása szerint ilyen helyzetet még nem láttak.
Biztosan lesz néhány eredményes próbálkozás, de azt kivárni sem kis
teljesítmény. Nagyon remélem, több baleset nem lesz az idén.

A mi expedíciónk 4-én levonul a felső alaptáborból. 3-án este megérkeznek
jakok, és ha simán megy minden, 5-én már Katmanduban lehetünk. Három nap
kell a felszerelések elhelyezéséhez, a dolgaink elintézéséhez és várnunk
kell néhány napot, mert a repülőjegyeink 11-ére szólnak, és 12-én érkezünk
Budapestre.

Az élet fintora, hogy egy sorozatosan csúcssikereket produkáló
expedícióval nem jó érzés csúcs nélkül hazamenni, de ez a helyzet alázatra
tanít. Így történt és el kell fogadni. Két ilyen eset történt meg velünk
mostanság, a K2 és a Cho-Oyu. A két véglet. Ez a helyzet is mutatja, hogy
nincsenek könnyű nyolcezresek.

Az érkezés napján, október 12-én sajtótájékoztatót tartunk, melynek helyét
és időpontját a jövő héten véglegesítjük.

2010.10.1., forrás http://himalajaexpedicio.hu/

Nagyon mostohák a körülmények, a magyar csapat nem kockáztat

Kollár Lajos október 1-én, pénteken reggel telefonon elmondta, hogy a
magyar csapatból mindenki jól van, Erőss Zsolt már 7000 felett jár, de
tekintettel a hegyen uralkodó mostoha körülményekre, túl nagy lenne a
kockázata egy csúcstámadásnak, így a mászók összepakolják a magyashegyi
táborokat és levonulnak az alaptáborba.

A szeptember 28-i alaptábori konferencia szerint a Cho Oyu ebben az őszi
szezonban nem mászható, eddig egy kínai- és egy serpacsapatot is elvitt
egy deszkalavina, de halálos áldozatok szerencsére nincsenek. A veszélyek
ellenére pár expedíció még próbálkozik.

Időközben a Klein Dávid - Ács Zoltán páros is feladta a 8013 méter magas
Sisha Pangma megmászását, mert ott is hasonló körülményeket tapasztaltak.

Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból (ABC, 10.01.):

Mindenki jól van a csapatból, az I-es tábort mindenki elérte, de egyben
el is dőlt: a körülmények miatt elmarad a csúcstámadás. Felesleges
kockázatokat nem vállalunk, a terep nagyon lavinás. Állítólag láttak egy
mászót a csúcs közelében, de ez nem változtat a döntésünkön, mint ahogy az
sem, hogy páran még próbálkoznak a csúccsal. A sors furcsa fintora, hogy
éppen a legnehezebb - K2, 2005 - és a legkönnyebb nyolcezres - Cho Oyu,
2010 - állított elénk áthághatatlan akadályokat, de el kell fogadni, ez
van, lesz legközelebb is.

Biztossá vált, hogy a magyar expedíció tagjai a tervezettnél korábban
hazatérnek. Mécs László már október 6-án elhagyja Katmandut, 7-én
Budapestre érkezik, míg a csapat többi tagja október 11-én száll repülőre,
és másnap, október 12-én érkezik meg Ferihegyre. Ugyanezen a napon tartunk
sajtótájékoztatót is, melynek pontos időpontját és helyét közölni fogjuk.

Kollár október 2-ra ígért újabb tájékoztatást.

2010.09.30.

Két hír:

1. Ma egy japán csapat csúcstámadási kísérlete 7700m-ig jutott. Onnan a visszafordulás mellett döntöttek a rossz hóviszonyok miatt. A japán beszámoló szerint a előretolt alaptábort elhagyó csapatok miatt az ABC szellemvárossá változott.

2. Zsolték nem lesznek egyedül a csúcstámadás során. Várhatóan még a spanyol-argentin csapat próbálkozik a elérni a Cho Oyu legmagasabb pontját.

2010.09.28., forrás http://himalajaexpedicio.hu/

Több expedíció is  csomagol, sőt már el is hagyta az alaptábort.
Folyamatos leköltözések vannak, a teherhordók ürítik ki a hegyet. Ennek
ellenére a magyar csapat holnap reggel elindul az I-es, és délután a II-es
táborba szemrevételezni a helyzetet, esetleges kiskaput találni a
továbbjutásra. A felszereléseket úgyis le kell hozni.  A sízőknek (Mécs
László, Wetzl Péter) megfontolt programot kell kidolgozni. Az eredeti
elképzelés biztosan nem kivitelezhető a lavinaveszélyes hóviszonyok miatt,
tudniillik a sível komoly, újabb lavinaszakaszok indíthatók el! Mindezeket
egybevéve, nagyon kétesélyes a további munka.

2010.09.22., forrás http://himalajaexpedicio.hu/

Rossz az időjárás, egyelőre várakozik a csapat

Egyelőre az időjárás nem alkalmas a felfelé haladásra és nem jók az időjárás-előrejelzések sem. Több expedíció is a visszafordulás mellett döntött, de a magyar csapat kitart.

2010.09.22.

A lavinabaleset miatt sok serpa, aki a köteleket eddig rögzítette, levonult a hegyről, így a felsőbb régiókban nincs fix kötél.Több csapat összefogott, hogy saját serpáik segítségével megoldják ezt a helyzetet.

2010.09.18, forrás http://himalajaexpedicio.hu/

A havazás miatt a magyar csapat pár napig nem indult el további táborok kiépítésére, a kínai expedíció viszont igen. Őket és serpáikat lavina vitte el a Cho Oyun, a mentés folyik.

Ma reggelre kisütött a nap és reményeink szerint egyre távolodik a monszun. Két nappal ezelőtt történt egy baleset a II-es tábor fölött: a kínai csapat előmászói fix köteleket helyeztek el a II-es és a III-as tábor között, mikor egy lavina elsöpörte őket. A hírek szerint senki sem halt meg, de sérültek vannak. A mentés önszerveződéssel folyik.

Sok hó esett az elmúlt négy napban, Mécs, Wetzl, Gál és én az I-es táborba készülünk. Szombat kora délután fölmegyünk és vasárnap reggel jövünk vissza. Erőss, Szlankó, Horváth, és ha Kollmann Andris és Pemba sherpa is rendben lesz, akkor felmennek az I-esen keresztül a II-e táborba, és elhelyezik a sátrakat és némi felszerelést 7200 méteren.

A csapat tervei szerint ez elég kell, hogy legyen akklimatizációs előkészületnek, így a következő fölmenetnél a III. tábor már egy előretolt csúcstámadó tábor lenne 7600 méteren. Ez egy rövidített program, de jó előkészületi állapotban simán kivitelezhető.

A sízők, Wetzl Péter és Mécs László egészen a II-es tábor eléréséig nem viszik a léceket, mert a cél az akklimatizáció. Az utolsó felvonásban, a csúcstámadási szakaszban kerül sor a lécekre.

Az expedíciót előbb elhagyó Kelemen Ferenc és Tóth Zsolt szeptember 19-én, vasárnap 10:20-kor érkezik meg Budapestre.

Részletek Erőss Zsolt leveléből:

14-én elég lestrapálva érkeztünk vissza az alaptáborba. Négyen voltunk fent az egyesben: Tibi, meg Szlankó bírták a legjobban, nekem sem ment rosszul,.

Az egyesbe felvittünk 2 három személyes sátrat, de sem hólapatátot sem bambuszokat. Ezeket valahogyan "pótolnunk"; kellett, majd legközelebb jobban rögzítjük sátrainkat. Nagyon étvágytalanok voltunk és nem főztünk semmit. Reggeli nélkül indultunk lefele nagyon rossz terepen havazásban.

A lábam viszonylag bírja, nincs különösebb gond. A gyomrom meg a torkom egyre rosszabbul viselte a megpróbáltatást, lefele jövet néha már nagyon gyönge voltam.

Az egyes tábor előtt a törmelékbánya átmegy havasba. Felfelé latyakos volt, de lefele fagyott, meg havazott is.  Elég változatos az időjárás. 14-én eleget havazgatott, 15 reggel felnézve a hegyre 2 nagy lavinanyom látszik, amelyből 1 mintha érintené az útvonalat. Most éppen nem túl jók a viszonyok, mégis egy rakás kínai indult el felfelé. Mi még 16-ot is pihenéssel töltjük, majd 17-én indulhatunk fel 18-án lehetünk a kettesben és 19-én alaptábor. Ez után már jöhet a csúcsmenet.

Az egyes felett a bakancsos lábat kell használnom, még kérdés, hogy bírom. 16-lett és sokat havazik, valószínűleg egy kicsit csúsztatjuk az indulásunkat.

15 délután megérkeztek Mécsék is. Elég jó állapotban, de torokgyulladással, hasmenéssel és egy tönkrement laptoppal. Lajos laptopja teljesen bedöglött, Szlankó kis laptopjával tudunk a műholdassal kommunikálni. A műholdas telefon csak windows xp-vel tud kommunikálni. Az én laptopomon win 7 van. Nálam volt a gépen Ubuntu most Lali gépén az megy cd-ről. Szóval rakás laptopunk van, mégis nehézkes a kommunikáció.

Interjú Kollár Lajossal és Erőss Zsolttal a Kossuth rádióban

Megérkezett az előretolt alaptáborba Mécs László, Gál László és Wetzl Péter

A Tóth Zsolttal már Katmanduban várakozó Kelemen Ferenc csütörtökön
telefonban elmondta, hogy lefelé menet szerdán találkoztak a 4910 méteren
lévő alaptáborban Mécs Lászlóval, Gál Lászlóval és Wetzl Péterrel. A
hármas akklimatizációs céllal tartózkodott ott, de elmondták a lefelé
tartó párosnak, hogy csütörtökön szándékoznak felmenni az előretolt
alaptáborba (5720m), hogy ott csatlakozhassanak az expedíció többi
tagjához.

Ez végül még szerda délután megtörtént, így a csapat most együtt van az
ABC-ben. Sok a hó, a torokfájdalmakat leszámítva mindenki jól van.

Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból (09.16.):

Itt a karácsony! Kitűnő hangulatot varázsolt a monszun vége - sajnos.
Havazik, és nem akar elállni két napja. Közben tegnap délután megérkezett
Mécs Laci,  Gál László és Wetzl Péter síző is, aki - első magyarként -
szeretne lesízni a Cho-Oyu 8201 méter magas csúcsáról. Ebben a
vállalkozásában társául szegődik Mécs Laci is, a "Magyarok a világ
nyolcezresein" expedíciós sorozat egyik alapítója.

Tehát együtt a csapat. Egy nagyon jó hír: Erőss Zsolt a "lábváltás"
ellenére, újra a régi formájában dolgozik. Mint előző híradásunkból
kiderült, áll az expedíció I-es tábora 6400 méteren. Az időjáras javulása,
és egy kis pihenő után  (talán holnapután) indul az egész csapat az I-es
táborba, illetve a II-es tábor felállítása és az akklimatizáció miatt 7200
méterre. Jelenleg a csapat összehangolása és a további tevékenységek
egyeztetése folyik, kitűnő sherpa szakácsunk  közreműködésével.

2010.09.16.

Kelemen Ferenc és Tóth Zsolt már Katmanduban, Mécs Lászlóék az alaptáborban vannak

A Magyarok a Világ Nyolcezresein 2010-es expedíciójának trekkinges
(magashegyi túrázó) tagja, Kelemen Ferenc, valamint Tóth Zsolt, az Erőss
Zsoltról készülő dokumentumfilm operatőre megérkezett Katmanduba.
Mindketten jól vannak, a repülőjegyek intézése folyamatban van. Telefonos
beszámolójuk szerint mindketten megjárták a 6000 méteres magasságot.

Kelemen Ferenc elmondta, hogy lefelé menet szerdán találkoztak a 4910
méteren lévő alaptáborban Mécs Lászlóval, Gál Lászlóval és Wetzl Péterrel.
A hármas akklimatizációs céllal tartózkodott ott, de elmondták a
Katmanduba tartó párosnak, hogy csütörtökön szándékoznak felmenni az
előretolt alaptáborba.

Tóth Zsolt visszatérése ellenére a dokumentumfilm forgatása természetesen
folytatódik tovább, Kollmann András rendező látja majd el az operatőri
feladatokat. Az expedíció tagjai is segítséget nyújtanak majd neki, hiszen
ilyen magasságban fizikailag nagyon megterhelő még a legegyszerűbb mozgás
is.

2010.09.15.

Kollmann András írja az extrem.hu-n:

 

„Még soha életemben nem éreztem olyan fáradtságot, mint amikor az 1-es táborból lefelé jöttünk... A magasság miatt rosszul aludtam, a terep pedig több volt, mint kellemetlen”

Szeptember 13-án délelőtt indultunk az 5700 méteren lévő  előretolt alaptáborból (Advanced Base Camp – a továbbiakban: ABC) az egyes számú táborba. 
Hétszáz méter szintet kellett legyűrnünk. 
A menetnek két célja volt: szokni a magasságot, illetve felvinni két sátrat, néhány főzőt és több gázpalackot. 

Erőss Zsolt a legtapasztaltabb a csapatban; ő javasolta, hogy minél kevesebb cuccot vigyünk. Szlankó Zoli és Horváth Tibi sátrait vittük tovább – az alkatrészeket szétosztottuk a hátizsákokba. 
Én vittem a legkevesebb terhet – hozzám két gázpalack és egy főző került. 
Persze a teher így sem volt könnyű, mert az oldalamon utazott a kamera és a hangrögzítő felszerelés is. 
A többiek hamar elhúztak, én a lehető leglassabban cammogtam, mert a középső alaptábor (5200 m) megközelítésekor kiütöttem magam.  
Akkor a kamerával szaladgáltam a többiek elé, aztán lemaradtam, majd ismét iszkoltam. 
Másnapra olyan fejfájásom lett, hogy moccanni sem akartam...

Most figyeltem a légzésemre, figyeltem, mennyire lüktet a szívem.  A terep szép volt, de kellemetlen. Kőtörmelékkel fedett gleccseren haladtunk, amelyen az ember megy egy kicsit fölfelé, aztán lefelé, majd ismét fölfelé. A kövek mozognak, ezért figyelni kell minden lépésre. 
A kellemetlenségekért némiképp kárpótolt  a látvány: jégtűkből álló, un. szérakos gleccser jobbra, 7000 m feletti csúcsok szemben, balra pedig a Cho Oyu. 
Csak az utolsó kétszáz méteren volt hó. 
Mire ideértem, rázendített a hóesés, és többé nem láttam semmit a tájból. 
Jó hangulatban értem el a 6400 méteren lévő 1-es tábort, a többiek már egy sátorban kuksoltak. Érkezésemre előbújtak, és felállítottunk egy másik sátrat.

Csaknem hatvan(!) expedíció van a hegyen; az ABC eléggé zsúfolt; a 6400-on lévő táborban mégis könnyen találtunk helyet. Én felvetettem, hogy főzzünk egy levest, ám a többiek leszavaztak, mondván: ez az, amitől rosszul leszünk... Ilyen magasságban ugyanis az ember nehezen emészt, csínján kell bánni az ivással; szóval üres hassal feküdtünk le.

Minden erőmet össze kellett szednem, hogy a sátorállításról képeket forgassak. 
Benn a sátorban Zsolti három mondatban összefoglalta a nap eseményeit, aztán próbáltunk aludni. 
Rémes éjszaka volt, forgolódtam és felszínesen aludtam.
Eleinte fázott a lábam, a pehelykabát módszeres rátekerése picit segített. 
Reggel étlen-szomjan indultunk lefelé, mondván gyorsan leérünk. Hóesésben botladoztunk lefelé a törmeléklejtőn, nem lehetett tudni hogy melyik kő csúszik és melyik nem. 
Lejjebb, ahol engedett a fagy, ott meg sárban tapicskoltunk. 
Amikor a gleccserre értünk, kisütött a nap, fáradtan cammogtam az ABC felé. de az nem nagyon akart közeledni.  Ebédidőre értünk oda. 
Pasang, alaptábori szakácsunk füstölt csülökkel és hagymás tört krumpival várt minket. 
Jobb lett volna valami könnyebb, de ez jutott.

Most két-három napot pihenünk, aztán – ha az idő is úgy akarja – indulunk fel a 7200-on lévő 2-es táborba.

 

2010.09.14.

Áll az I. magashegyi tábor 6400 méteren, a II. tábor felállítása 7200 méter magasan lesz majd. Erőss Zsolt jól veszi az akadályokat, Kollár Lajos, a vállalkozás vezetője szerint nem sok különbség látszik eddigi mozgása és a műlábbal való magashegyi hegymászása között.

A csapat trekkinges (magashegyi túrázó) tagja, Kelemen Ferenc hazaindul, miután sikeresen felment 6000 méterig. Ez volt a sportember eredeti terve is, ő ugyanis nem csúcstámadási céllal tartott az expedícióval.

Rossz hír viszont, hogy Tóth Zsolt, az Erőss Zsoltról készülő dokumentumfilm operatőrének szervezete nem bírta a magashegyi körülményeket. Nem szabad kockáztatni, így ő is visszafordul és együtt utazik haza Kelemen Ferenccel Budapestre. Már elindultak vissza Katmandu felé.

A dokumentumfilm forgatása természetesen folytatódik tovább, Kollmann András rendező látja majd el az operatőri feladatokat. Az expedíció tagjai is segítséget nyújtanak majd neki, hiszen ilyen magasságban fizikailag nagyon megterhelő még a legegyszerűbb mozgás is.

Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból, 5700 méterről:

Ma lejárt Kelemen Feri trekking-ideje és elindult lefelé két jak kíséretében. Rendkívül jól teljesített, tegnap elérte a tábor fölötti 6000 métert is. Van egy sajnálatos esemény is: Tóth Zsolt operatőr, a forgatócsoport tagja nem tudott megbirkózni a magassággal, az akklimatizációs túrák nem tették meg a megfelelő hatást így meg kellett válnia az expedíciótól. Ma, Kelemen Ferivel együtt ő is elindult lefelé és haza Budapestre. Meg kellett hozni ezt a kényszerű döntést, hogy elkerüljünk egy súlyosabb helyzetet. Sajnos, a Himalájában ezen a magasságon nem jól akklimatizálódó emberek közül kerül ki a legtöbb tragikus végű baleset. A helyzet következményeképpen fellépő tüdő, vagy agyi ödéma, hirtelen halálhoz is vezethet.

Áll az I.-es tábor 6400 méteren, két sátorral. Az Erőss, Szlankó, Horváth*, Kollmann négyes állította föl még tegnap, ott aludtak és ma délelőtt jöttek vissza az előretolt alaptáborba. Várjuk a Mécs, Wetzl, Gál hármast, hogy kiegészüljön a csapat és velük együtt 8 fő marad a létszám. A figyelemre méltó érdekessége az expedíciónak, hogy Erőss Zsolt hogyan teljesít az "új" lábával. Idáig úgy tűnik nincs különbség. Az akklimatizációs túrán is a régi formában mozgott. A másik érdekesség Wetzl Péter kísérlete lehet, a Cho-Oyu csúcsáról való lesízés. Nemzetközi szinten sokan hajtották végre már, de Magyar sikerről idáig nem beszélhetünk.

Két nap pihenő következik és a II.-tábor (7200 m.) kiépítése következik. Sherpáink (szakács, konyhafiú) a régiek, a tavalyi Manaslu expedícióból. Szívesen jöttek velünk, ismerik szokásainkat, rigolyáinkat. Az időjárás nem szeszélyes, délután 3-4 órára befelhősödik és szállingózik a hó. Remélem nem lesz a Manasluhoz hasonló rossz idő. Minden eddigi tapasztalatomat megdöntötte az ittlévő expedíciók létszáma. Egyes források szerint több mint 70 csapat ordítozik és masírozik a hegyen. Tehát most pihenő és várjuk Mécséket!

2010. október 5.

Október 2. 22.35 (kínai idő)

Itt vagyunk mindannyian a közösségi sátorban, sőt itt van még Fabrizio, Tamara és Luigi. Vegyes és vidám csapat, főleg, ha egy kis pia is akad. Fabrizio Zsolték régi ismerőse több expedícióról, többek közt a K2-ről, Tamara le akar(t) síelni a hegyről, Luigi valami programozó, aki eladta a cégeit és a hegyeken bohóckodik, Fabrizio ügyfele.
Szóval jó a hangulat, bennünk van némi felszabadultság érzés, tudván, hogy nem "kell" többet a hegyre menni, nem kell végigmászni a mindenki által gyűlölt morénalejtőt, nem kell hideg sátorban belső havazásra ébredni, úgy, hogy nem is aludtál, stb..
Visszatérve az ABC-be, már a civilizáció áldásos dolgairól kezdtünk el fantáziálni. Hajmosás, zuhanyzás, kényelmes ágy, internet, finom otthoni ételek, stb. Egyszóval elmúlt belőlünk az a tűz, ami a hegy felé vitt bennünket egy hónapon keresztül.

Szerda (29):

A koreaiak előrejelzése alapján (mert ugye Lucia néni már nem jósol) úgy döntöttünk, hogy csak az egyes táborig megyünk fel. Ezért aztán el is húztuk az indulást, ahogy szoktuk. Zsolt bírta legkevésbé a tétlenséget, ezért kb. egy órával előttünk indult, csakúgy mint András és hűséges(?!) fegyverhordozója, inasa, fullajtárja Pemba Nuru. Mi megvártuk még az ebédet is, ami nagyon finom volt (főleg a sült krumpli, virsli, mustár), csak nem mertünk túl sokat enni, nehogy baj legyen az emésztéssel felfelé menet. Már a reggeli is kímélő koszt volt. Aztán útra kelt G. Laci is, majd mi jöttünk Péterrel és Zolival a sorban. Mécs Laci órákkal később indulhatott…
A törmeléklejtő aljáig 1 és 3/4 óra alatt értünk el, ami elég jó időnek számít, főleg, hogy közben kedélyesen beszélgettünk, sétálgattunk.
Ott pihent G. Laci, Zsolt és András. Csatlakoztunk hozzájuk mi is, hogy új lendülettel vágjunk neki a dágványnak (by Lajos).
Kb. egy óra alatt értem fel, ami számomra rekord idő (bár volt benne kis pihenő is). Fent volt már Pemba Nuru és pihent a sátrunkban. Igazából nem élvezhettük a serpa nyújtotta előnyöket, mint tea, kész sátor, cipekedés helyettünk, stb. (Csak Andrásnak jutott ilyen kiváltság. Nagyon sok pénzért.)
Ha lemegy a nap, gyorsan hideg lesz odafönt, úgyhogy sátorba bújik a hegymászó. Zoli, Zsolt és én voltunk együtt a Lafuma sátorban és elkezdődött a főzöcskézés. A tea mellett jó kis osztrák tök-sárgarépa levest ettünk, még szotyit is raktunk bele. Sokkal finomabb volt, mint amilyennek hangzik. :) Az étvágyunk és az éjszakánk is sokkal jobb volt, mint legutolsó alkalommal…

Be kell gyorsítanom, mert lemerült az aggregátor és nincs több benzinünk. Ja, amúgy okt. 3 van, 22.06 perc. Itt ülünk a közösségi sátorban én túl vagyunk az ünnepi tortán. Paszang és Gyalzen megleptek bennünket az utolsó vacsora alkalmából. Mellette megisszuk a maradék piakészletet is… Lehet, hogy már nem is lesz küldés/fogadás a műholdas telefonon, csak majd Zangmuban az internetkávézóból vagy Katmanduból…

Csütörtök (30):

Szokás szerint elég későn indultunk el, nem néztem az órát (nincs is), de 11-12 között lehetett az idő. András és Pemba indult elsőnek, órákkal előttünk, hogy tudjanak filmezni. Utánuk Zsolt indult, aztán én, Zoli és Mécs Laci "csapata". Mire odaértünk hozzá, Andrásnak fagyásnak indult a nagy lábujja, ezért komolyan elgondolkozott, hogy visszafordul. Zsolt kicsit kezelésbe vette, megmasszírozta, stb. így aztán András is folytatta felfelé útját. Ez az első jégletörés előtt történt. Nem akartam tovább húzni, ezért sürgettem az indulást, aztán mentem is előre. A jégletörés az egyik legnehezebb része az útnak, főleg azért, mert torlódás van és rengeteg a barom. A mászók nagy részének fogalma sincs az ereszkedésről (mert sok a fizetős expedíció), a serpák pedig általában tuskók és próbálnak átgázolni mindenkin. Mi sem bizonyítja jobban, mint ami felérkezésemkor fogadott: alig élek a fáradtságtól, örülök, hogy van két kevésbé meredek lépés és a 4-5 serpa sürgetése, ordibálása fogad. "Felrohanok" a fixkötelek végéig és lerogyok a fáradtságtól, két percig meg sem mozdultam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a serpák ökölnyi jégdarabokat dobálnak le az útba, ahol András, Zsolt és Zoli mászott. Először csak rájuk szóltam, hogy hagyják abba, miután az sem segített, jött az ordibálás. Semmi. Persze nekem is el tud borulni az agyam, így aztán a következő dobót én küldtem fülön-tarkón egy hasonló jégdarabbal, úgy 3-4 méter távolságból. Számítottam rá, hogy valami következménye lesz, de igazából csak annyi történt, hogy a "hülyegyerek" elővett egy gázpalackot, hogy fel fog robbantani. Ezen persze jót röhögtem, meg kéznél tartottam a túrabotokat, jégcsákányt. A lényeg, hogy a dobálás abbamaradt és a többiek is elkezdtek felfelé szivárogni a kötélen, kiegyenlítvén az erőviszonyokat…
A 6800 méteren lévő sátraknál tartottunk egy pihenőt és izgatottan vártuk, hogy vajon meglesz-e az ott ledepózott cuccunk. (Zoli sátra, főzőm, némi kaja.) Kissé csodálkozva észleltük, hogy csak a kaja tűnt el. (Vagy csak betemette a hó.)
Koreai barátaink pont akkor jöttek lefelé és mivel eltökélt mászóknak ismertük meg őket, elhittük nekik, hogy a fenti viszonyok nem alkalmasak csúcsmászásra. Így igazából ezen a ponton dőlt el az, hogy nem próbálkozunk meg a hármas tábor fölé (és a csúcsra) menni. Tehát nincs értelme nagy zsákkal felmenni a kettes táborba sem, akkor meg miért ne aludjunk a már ismert (kölcsönvett) sátrakba?! Szóval aludtunk a kölcsönsátrakban, Zsolt Zolival, én az egyszemélyesben, András és Péter is megszállt egyet, Lacik pedig felállítottak egyet maguknak.
Ha lehet ilyent mondani, akkor talán a legrosszabb éjszakát töltöttem a kis sátorban. Egyrészt elég hideg volt (jó pehelyzsákot továbbra sem vettem), másrészt a kilehelt pára az utolsó cseppig visszahullott rám hószitálás formájában. Ha éppen oldalt fordultam, akkor nem az arcomra esett, csak a hálózsákot áztatta el. Lefekvés előtt még főztem egy nagy adag mentolos teát, ami nagyon jól esett. Még másnapra is maradt valamennyi a felfelé útra. Ezt még megfejelte a Zsolt-féle bébipapi, Gerda ajánlásával, Zoli vörösáfonyájával. Nem aratott osztatlan sikert, de nekem ízlett. Ja, azért sem tudtam rendesen aludni, mert nagyon fázott a lában, hiába vettem magamra zoknit, gyapjúzoknit, pehelyzoknit és még a zsákot is. Így aztán maradt a dörzsölgetés, melegítgetés, félálom. Ez még később is megismétlődött, más éjszakákon. :) Ha valakinek van jó tippje, elfogadom. (Az oxigén hatására működő csodaszerekkel házaló ügynökök kíméljenek!) Ildi, azért a te cuccoddal tettem egy próbát, de nem sokat ért, azon kívül, hogy reggelre "keményre fagyott".

Úgy látszik, hogy a gépem összekapta magát és jól bírja az akksi, úgyhogy folytatom az írást. Eddig nagyon nem szerette a hideget és hamar lemerült. Amúgy Zsolt és Zoli a District 9 c. filmet nézik, a többiek már lefeküdtek. Holnap korábban, azaz 7-kor lesz a reggeli kávézás, utána reggeli, aztán pedig indulás… Sokat kell menni a jakoknak is, hogy a BC-be érjenek.

Péntek (1):

Mivel a csúcsmászást kizártuk, ezért a terv annyi maradt, hogy felmegyünk a kettes táborba, esetleg kicsit fölé, ott körülnézünk és jövünk vissza. Ehhez megint csak nem kellett korán indulni, ezért nem is tettük. Lacik és Péter korábban elindult, de mi megvártuk, hogy a nap a sátrakat süsse. Össze sem lehet hasonlítani a két indulás közti különbséget! :) Mondanom sem kell, hogy az előbbi jóval több akaraterőt igényel. Igazából semmi mást, de azt jó sokat! Én ezen a reggelen akaraterővel elég híján voltam, egyrészt mert nem lesz csúcs, így a motiváció jelentősen megcsappant, másrészt túl voltam egy olyan éjszakán, ami után inkább fáradtabb voltam, mint előtte.
Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha valaki minden teendőt megcsinálna helyettem és sínre tenne, hogy INDULÁS fel! Ilyen valaki persze nem volt ötezer kilométeres körzetben, vagy legalábbis nem tudtunk egymásról. Ezek a reggeli teendők egyszerűnek tűnnek és valójában azok is. Tengerszinten. De erről már írtam egyszer. A lényeg, hogy felöltözni pehelybe, összepakolni a thermarest-et, elpakolni a hátizsákot, felvenni a beülőt, hágóvasat, útra kelni, stb. órákig is eltart(hat). Ha közvetlenül indulás előtt még WC-re is el kell menni az embernek, akkor el lehet képzelni, hogy az mekkora macera tud lenni. :) (Nem beszélve a -10 fok alatti hőmérsékletről és a gyengébb-erősebb szélről.) Nekem induláskor sikerült is akkora hátrányt összeszednem, hogy Zolit és Zsoltot csak a kettes táborban láttam viszont, Andrást valahol félúton kerültem el.
A rossz éjszaka vagy a magasság miatt indulástól fogva elég rossz volt a gyomrom, ami megint visszavette a teljesítményemet. Az ember nem gondolná, hogy milyen kényes is az egyensúly nagy magasságban. Egy darabig gondolkodtam a visszaforduláson, de elég nehezen tudok feladni dolgokat, így aztán maradt az émelygés, szenvedés, gyengeség. Minden korty tea után jött a kellemetlen érzés, ami 20-30 percig tartott, inni viszont muszáj.
Az út nagyon szép helyen visz végig, nagy szérakok alatt, itt is volt egy függőleges(ebb) rész, akadtak gleccserhasadékok is, szóval változatos. Igazából innen kezdődött a szép rész (bár az egyes felett is vannak vagány részek), kár, hogy keveset mozogtunk ezen a vidéken.
Mire felértem a kettes táborba (7100m), addigra a többiek pont indultak lefelé, így gyorsan csináltam pár képet, elmentettem a GPS koordinátákat és én is húztam lefelé. A hátratolt kettesben még megvártuk Andrást, aki nagyon a halálán volt, Zsoltnak kellett elé menni, hogy biztassa. :) Aztán benyomott valami energia cuccot és újra filmezni kezdett, sőt még kocogott is néha. :)
Péter lesízett 7100-ról 6400-ig, ami szép teljesítmény, főleg, hogy volt egy fixköteles rész, ahol léccel a lábán ereszkedett. Ha jól tudom, akkor valami gleccserhasadékba is beleereszkedett. :)
Lacival le akartunk még menni az ABC-be, mert nagyobb a kényelem, jobb a kaja, hálózsákom vizes volt, stb. De mivel elég későn értünk az egyesbe, végül fent aludtunk.
A változatosság kedvéért Péter és Laci, Zsolt és Zoli (a megmenekült sátorban), András és én aludtunk együtt. Mi még egy nagy főzést csaptunk, örültem a helyre jött gyomornak. Ittunk egy nagy adag teát (másfelet), főztünk egy sajtos-gombalevest és valami zöldséges csirkehúst hidegen, én előtte megettem egy csomó áfonyát is. Szóval minden adott volt, hogy jól elcsapjuk a gyomrunkat 6400-en.

Szombat (2):

Pemba Nuru már felért az alaptáborból, hogy némi segítséget nyújtson a lecuccolásban. Mint utólag kiderült, egyik legemlékezetesebb tette az marad, hogy lebontott úgy két sátrunkat (Zsoltét, enyémet), hogy a zsinórok nagy részét elvagdalta, kellőképpen rövidre. Valszeg hólapátot használt a mutatványhoz… Legalábbis a nem tiszta vágásnyomok erre utalnak. Jó, hogy az oldalát nem kezdte ki…
Szóval Pemba vert ki bennünket a sátorból és elég sietőssé tette a pakolást, András majdnem megint el is hagyott egy rádiót. :) A lefelé út az egyik legrosszabb volt az összes közül, mivel amit 3 menet alatt szépen felvittünk, azt most egy alatt mind lehoztuk. Én bakancsban jöttem, ami külön öröm volt, főleg pehely kabátban. Kb. olyan feeling, mint nyáron egy kavicsbánya törmeléklejtőjén lefelé mászkálni, teljes sífelszerelésben, síbakanccsal. Nagyon szerettük!
Nawang, Mécs Laci és Lajos elénk jöttek, hogy átvegyék a cuccok egy részét. Nagyon megörültünk nekik és a narancslének, amit hoztak…
A maradék utat legyűrtük valahogy és újra berendezkedtünk az alaptábori életre. Ahogy Zsolt mondta egyszer, a komforthoz könnyű hozzászokni.

Na, most a komfort az hamarosan ugrásszerűen meg fog nőni és mi ennek minden pici részletét nagyon-nagyon fogjuk élvezni. Lehet, hogy azt is le fogjuk írni, hogy milyen, de az is lehet, hogy annyira élvezzük, hogy egyáltalán nem írunk semmit. Az biztos, hogy nem lesznek ilyen hosszú beszámolók, de valószínűleg gyakrabban fogunk majd jelentkezni.
4-én indulás le az alaptáborból és érkezés Zangmuba. (Kínai-nepáli határ)
5-én határátlépés, Kodari és érkezés Katmanduba. (Ha nem nagyon rosszak az útak.)
11-én indulás haza Katmanduból
12-én érkezés Bp-re.

2010. szeptember 29.

szept. 29. 11.52 (kínai)

Most megy a közösségi sátorban a tervezés, hol alszunk, mit eszünk, stb...

A lényeg, hogy a rengeteg expedíció közül (mondanak 50-60-at, mi 30-at
számoltunk) szinte az összes visszafordult és vonulnak lefelé a hegyről.

Mi vagyunk az egyetlen expedíció, akik komoly szándékkal nekivágunk a
hegynek. A serpák nem hajlandóak, nem mernek tovább menni, mert a
megszokott útvonal lavinaveszélyes. Így persze fixkötelek sincsenek a
hegyen, tehát a kereskedelmi expedícióknak, nem tapasztalt mászóknak nincs
keresnivalójuk a hegyen. A serpák nem mennek többet a hegyre :)

Mi megpróbálunk egy új útvonalon felmenni, még 2-a előtt, mert utána jön a
jetstream és baromi nagy szél lesz, lefújna bennünket a hegyről. 2-3 körül
már 35-40 km/h-s szél lesz, utána pedig ez nagyon megnő...

A terv, hogy ma megyünk fel az egyes táborba, holnap a kettesbe és utána
onnan mennénk a csúcsra egy hosszú, fárasztó menettel :) Lesz sírás,
rívás, fogcsikorgatás :o

Még nem volt mászó a hármas tábor felett és a serpák is csak kicsivel
mentek az fölé, ahol kétszer el is kapta őket a lavina. Mi megpróbálunk
variálni az útvonallal, sziklásabb terepen menni, hogy ez ne fordulhasson
elő.

3-4 nap múlva meglátjuk, hogy mi lesz. Vagy csúcs, vagy visszavonulás...

2010. szeptember 28.

Szeptember 27. 15.49 (kínai idő)

Itt az ideje, hogy megint jelentkezzek egy beszámolóval.

Most egy kicsit zaklatott az egész ABC, mert a hármas tábor felett 5
serpát megint elvitt a lavina, 7700 méteren. Kettő súlyosan sérült. Ez
több szempontból is szomorú. Egyrészt ugye szegény serpák miatt, másrészt
pedig veszélyezteti az egész csúcsmászást, mégpedig két okból.

1. Nem lesznek fent fixkötelek, ami nélkül mi még fel tudnánk menni,
legfeljebb a kereskedelmi expedíciós ügyfelek szívnának.
2. Olyanok a hóviszonyok, hogy veszélyes a mászás a fenti régióban,
konstans lavinaveszély van a hármas tábor felett.
(Múltkor valószínüleg porhó lavina vitt el 7 serpát, a mostani
deszkalavina volt.)

Mi a holnapi napra terveztük, hogy nekivágunk a hegynek és felmegyünk az
egyes táborba, másnap a kettesbe, aztán a hármasba és onnan mentünk volna
éjjel a csúcsra. Ezt több helyről összerakott időjárás előrejelzés alapján
terveztük el így, de a lavinahelyzet miatt lehet, hogy borulni fog a
programunk. Még holnapig kiderül. A bizonytalanság miatt egyelőre ejtem is
a témát.

A mai nap két másik fontos eseménye, hogy mostan és tusoltam. Hirtelen nem
is tudom, hogy melyik a nagyobb élmény, talán a tusolás, mert a mosott
ruháim megfagytak a nagy szárítás közben. Nem gondoltam volna, de azon a
felükön, amit nem ért a nap, szépen jégréteg képződött és bekötött. Lehet,
hogy holnap még nem veszem fel őket, hacsak a hálózsákban meg nem
szárítom.

A zuhanyozás (amiből már a másodikat követtem el ittlétünk alatt) a
következőképpen néz ki: van egy 1,5 x 1,5 méterese zuhanysátor, az alján
nagy lapos kövekkel. Szólni kell Paszangnak, hogy zuhanyozás van
készülőben, aki forralni fog vizet és a megfelelő pillanatban beadja a
sátorba. Ezt egy kis edénnyel gyorsan magadra lapátolod és igyekszel
közben némi tisztítószert is felvinni a nepáli konyhán hizlalt testedre.
Ha fúj a szél, akkor mindezt háromszoros tempóval csinálod. Amúgy kezd
egyre hidegebb lenni, most már -10-hez közelít az éjszakai hőmérséklet a
sátorban.

Mi is történt az elmúlt napokban?

Miután lejöttünk a "hátratolt kettes" táborból, volt egy nap lazítás, ami
szokás szerint kártyázással, filmezéssel, beszélgetéssel, kajálással, stb.
telt. Ezalatt úgy döntöttem, hogy csatlakozni fogok Péterhez, aki azt
tervezte, hogy lemegy az alaptáborba és ott piheni ki a fenti
fáradalmakat. A pihenés mellett akklimatizációs szempontból is nagyon
fontos szerepe van annak, ha az ember alacsonyabban alszik. Az alaptábor
(BC) 4900 méter magasan van, kb. 20 km távolságra az előretolt
alaptábortól (ABC), 800 méterrel alacsonyabban. Lefelé menet kb. 5 órányi
járásra van egy akklimatizálódott embernek. Felfelé ezt még két nap alatt
tettük meg.

Péter a fenti fejfájása miatt, én a fent tapasztalt, szokatlan gyengeségem
miatt döntöttem a lemenetel mellett.

24-én dél körül indultam le, addigra Péter és Laci már úton voltak.
Útközben lefelé menet is van némi emelkedő és már ott is meg-meg kellett
állnom, hogy jussak némi levegőhöz. (Nem ezen a témán pörgök állandóan,
csak a későbbi összehasonlítás végett írom le.) Amúgy az ABC-ben nagyon
jól érzem magam és normálisak az életfunkcióim, ezért is vacilláltam, hogy
lemenjek-e, itt hagyva a jó helyet és társaságot.

A köztes táborban megvártak Péterék és onnan együtt mentünk tovább gyalog,
miután nem találtunk megfelelő fuvart.

A BC gyakorlatilag üres volt, mivel az expedíciók mind az ABC-ben vannak.

Van némi állandó sátor, ahol a jakhajcsárok (és egyéb tibetiek) laknak. Az
egyikbe bevackoltuk magunkat és nem is nagyon mozdultunk ki két napig. A
sátrat úgy kell elképzelni, hogy van egy 8x5 méter alapterületű, "román
cipekedős szatyor" anyagból készült kuckó, középen egy jakszar tüzelésű
kályha, akörül négy-öt asztal és a "falak" mentén körbe ágyak. (Egy 2x1-es
sarok le van választva konyhának.)

Egy ilyen sátorban változó számú ember lakik/tartózkodik, talán 2-10 közé
tehető a szám. A köztük lévő relációk számát és típusát esetleg iwiw-vel
lehetne feltérképezni...

A mi vendéglátónk Casandroma volt, egy 26 éves tibeti csajszi, aki nagyon
finom kajákat főzött (sült rizs zöldségekkel, dhal bhat, sültkrumpli,
stb.) és leste minden kívánságunkat. Igazi pihenésben volt részünk, pont
amiért mentünk. Nem gondoltam volna, de már az első éjszaka után úgy
éreztem magam, mintha egy kéthetes wellness üdülésen vettem volna részt a
Titicaca-tó partján. (Ez persze nem igaz, mert a wellness üdülés rém
unalmas és a végén fáradtabb vagyok, mint előtte.)

/Amúgy itt vagyunk mindannyian a közösségi sátorban, este tíz óra van és
az aggregátorral küzdünk éppen. (Pontosabban Lajos küzd.) Az 5 laptop,
elemek, akksik túlságosan leterhelik a rendszert. Ezalatt Zsolt Zámbó Imre
dalokkal riogatja a közösséget, a többiek könyörögnek Lajosnak, hogy
csinálja meg mielőbb, hátha akkor Zsolt is abbahagyja az éneklést…/
Hogy másnap leteszteljem állapotomat, gyors tempóban felsétáltam egy
nagyobb dombra, de olyan nagy volt a változás, hogy magam sem hittem. Az
emelkedő végén alig emelkedett a pulzusom, légzésem változatlan volt. És
még volt egy nap pihenő… Közben beesett sátrunkba egy svéd
hegymászó, akinek a pulzoximéterével megmértem az adataimat és 97%-os
szaturációt mértem. Gondolom ez még tengerszinten is jónak számít.

Volt egy olyan opció is, hogy lemegyünk Tingribe, hogy 4300 méteren,
kvázi-civilizált környezetben (horribile dictu: városban) is legyünk
egy-két napot, de mivel a rádió összeköttetés nem működött az ABC-vel, nem
mertünk több napot távol tölteni, nem akartuk lemaradni a csúcsmászásról.
Casandromával lerendeztük a két éjszaka szállást, ötszöri étkezést, hat
kólát és hét Lhasa sört, összesen 75$ volt hármunkra. Ezután helyi
vagányokkal (motorizált jakhajcsárok) megbeszéltük, hogy felvisznek
bennünket motorokkal a köztes tábor fölé (5300-5400), hogy minél kevésbé
strapáljuk le magunkat a felmenetellel. Ez a 25-30 perc elég meghatározó
élmény volt számunkra. Hetekkel ezelőtt élénk vitát folytattunk arról,
hogy kik a legbüdösebb emberek. Hazánkban is akadtak esélyesek, de csak a
közönségdíjat tudták elhozni, mert a pakisztáni teherhordók és a tibeti
jakhajcsárok mellett kispályás versenyzők. (Talán ha ők is
dolgoznának ;) A lényeg, hogy ilyenek mögött utaztunk és simultunk,
ki-ki a vérmérséklete szerint. A tibeti motorok sem átlagosak, mert a
fantáziadús díszítés mellett fontos részét képezi minden járműnek a
HANGSZÓRÓ. Méretre, színre és típusra nézve széles a paletta. Az egyik fő
szempont, hogy legalább kétszáz méterről lehessen hallani. (Mármint a
belőle áradó kínai?, tibeti? zenét.)

A múltkori 5 órás útat kicsit több, mint két óra alatt tettük meg, ami
normálisnak mondható, akklimatizáció mellett. Ami meglepő volt, hogy
mennyire könnyedén ment az egész, legszívesebben kocogtam volna 5700 méter
magasan! (Két nappal előtte még lefelé is szinte vánszorogtam.) Most már
értem, hogy Urubko koma hogyan futkározik fel az Elbruszra.

Egyelőre nem írok többet, mert lassan leáll a generátor és még filmezni is
kellene valamennyit.

Szép álmokat mindenkinek!
23.01 (kínai idő)

2010. szeptember 24.

Na, ez lett az az iromány, amit a kettes táborból visszajövet összehoztam, igyekszem elküldeni azoknak, akit érdekelhet. Ha hosszú, ugorgyunk! 

23-án du. értünk vissza az ABC-be, íme a történések:

09.20-án kettő felé indultunk fel az egyes táborba, András és Pemba Nuru előttünk indultak. Zsolt, Zoli és én kicsit később és lassabban is haladtunk. Valahogy nem voltunk frissek, baromi lassan haladtunk és gyengék voltunk. (Még Zoli vitézkedett valamennyire.) 

 

Zsolt elmélete szerint eltunyultunk a sok filmezés és kártyázás közben. Szerintem ennyi idő alatt nem tudok eltunyulni, én inkább a Katmanduban vásárolt gagyi The North Face zsákra fogom a dolgot. Egyszerűen megfulladok, ha magamra veszem. Nem kapok rendesen levegőt (nem (csak) a magasság miatt) és megfájdul a hátam tőle. A súlya 20-25 kg körül lehet. A sok szenvedéssel teli óra alatt sokat fantáziáltam azon, mit csinálok a zsákkal, ha hazaértem. Felgyújtom, feldarabolom, autóval húzatom négy irányba, stb. (Ötleteket elfogadok.) 

 

Az egyes táborba menet az utolsó (inkább egyetlen) nehéz rész egy meredek törmeléklejtő. Ezen elég lassan vonszoltuk fel magunkat, a végén kb. 30 lépésenként kellett megállnunk. Akkor nem gondoltam, hogy lesz ez még sokkal rosszabb is! 

 

A C1-ben megint erőre kaptunk és ettünk egy jót. András és Pemba Nuru voltak Zsolt Vaude sátrában, Zoli, Zsolt és én aludtunk a Lafuma sátramban. Ez a két sátor alkotja az egyes táborunkat. Ha a szükség úgy hozza, még egy sátrat állítunk majd csúcstámadáshoz. 

 

Vacsorára először orosz szárított halat, majd pedig bébipapit ettünk, amit Zsolttal és Krisszel vettünk még otthon, hogy milyen jó is lesz az majd nagy magasságban. Amúgy ezt a táplálékot Gerdának köszönhetjük. Köszi Gerda! :) Sztracsatellás volt, a végén még Zoli szárított cseresznyéjével felturbóztuk, de így sem tudtuk mindet megenni. Kaja után még felhívtam anyut és boldog szülinapot kívántam neki Zoli műholdas telefonján keresztül. Jó volt beszélni majd' egy hónap után...

 

Vacsora után jött a lefekvés, aminél lehetett arra számítani, hogy a sátor kicsit szűkös lesz éjszaka. Na, hát így is történt a dolog, mert Zsolt torokfájása/köhögése még mindig nem gyógyult meg teljesen és sokat forgolódott, köhögött éjszaka, így egyikünk sem aludt igazán. 

 

Másnap reggel 9 körül keltünk, ahogy "szokás", volt némi rádiózás az alaptáborral és elkezdtünk készülődni, hogy feljebb menjünk és kiépítsük a kettes tábort. A magasság és fáradtság miatt ez több óráig is megtartott, 11.15 felé indultunk el, addig pakolásztunk, felszerelést igazítottunk, stb.

 

Az út végtelennek tűnt és már tíz perc úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Iszonyatosan lassú sebességgel haladtam előre (és még lassabban felfelé). Soha nem gondoltam volna, hogy tudok ennyire gyenge lenni. Általában Zsolttal mentünk egymás mellett, Zoli pedig egy kicsit előttünk, ő mintha valamivel jobb kondiban lett volna. A sebességünk ellenére nem nagyon előztek meg bennünket, bár ehhez az is kellett, hogy mi induljunk el legutoljára a táborból. A kettes tábor előtt így még be is értünk volna néhány embert, ehhez viszont az kellett volna, hogy fel akarjunk menni a kettes táborig A fix kötelek utáni platón, 15.30 körül, 6800 méteren úgy döntöttünk, hogy nem megyünk tovább a kettes táborba, mert egyrészt nagyon fáradtak vagyunk és nem sok erőnk van hozzá, másrészt ha tovább is mennénk, túlságosan leharcolnánk magunkat, ami nem segítené az akklimatizációt. Így aztán az ott talált három sátorból bevackoltuk magunkat kettőbe és elkezdtünk készülődni az estére/éjszakára. A tegnapi szar alvás miatt én mentem az egyesbe, ők ketten a nagyobba. Egy-két óra pakolászás és kómázás után én is átmentem hozzájuk (többszöri hívásukra). 

 

Addigra valamennyire összeszedtem magam és még enni is tudtam, miután közösen főztünk csirkelevest gombával (zacskós).

 

Akkor napközben és utólag is úgy gondolom, hogy ez volt életem legfárasztóbb napja. Sok-sok fizikai és lelki "szenvedéssel". Többször feltettem a kérdést, hogy mi az, ami megér ennyit? Nem igazán találtam meg a választ. Most az ABC-ben persze már másként gondolom és valószínűleg ez hajtja mindig előre/felfelé a hegymászót. Saját válaszom itt most nem részletezem. :) 

 

09.22-én indultunk lefelé a hátratolt kettes táborból. Az ébresztő és készülődés most sem ment könnyen, megint sikerült órákig húzni. Végül főzés nélkül, némi (hideg) iszogatás és rádiózás után indultunk. Előtte ledepóztunk a sátor mellé egy saját sátrat, főző felszerelést és némi élelmet. Reméljük, ott is marad 

 

Indulás előtt a hágóvasam felvétele kínszenvedés volt, nagy magasságban másként mennek a dolgok. Ami 5700 v. akár 6400 méteren könnyen megy, az fentebb, fáradtabban, koncentráció hiányosabb állapotban hatalmas kihívás tud lenni. Egyrészt fizikailag teljesen le tud fárasztani, másrészt lassabban fogom fel, hogy hol is a probléma. (Jelen esetben a bakancs eleje nehezebben fogja az automata hágóvas peremét, főleg, ha egy kis hó vagy jég is kerül a bakancsra.) Szóval a vas felvétele után már eleve fáradtan kezdtem a lemenetelt. 

 

Nem könnyítette a helyzetünket, hogy elég nagy hó esett (ahhoz, hogy ellepje a nyomokat). Így lefelé besorakoztunk Zsolt után és rutinjára bíztuk magunkat. A fixköteles részt egy darabig nem találtuk, de tudtuk, hogy a falba nem szabad csak úgy belegyalogolni, muszáj megtalálni a köteleket. Ez kb. 40-60 méter magas, meredek, helyenként függőleges jégfal, ahol ereszkedő eszköz nélkül, főleg fáradt állapotban nem lehet lejönni. Teljesen más helyen keresgéltem, amikor egyszer csak Zsolt előhúzta a kötelet a hó alól. Nem mondom, megörültem az eredménynek. :) 

 

Leereszkedtünk a köteleken és folytattuk vánszorgásunkat az egyes tábor felé, ahol Mécs Laciék vártak bennünket és a javaslatunkat, hogy menjenek-e feljebb, vagy sem. Az út lefelé és elég hosszúnak tűnt, de nagyságrendekkel jobb volt az előző napi gyötrelemnél. 6500 méter körül a svájci expedíció vezetője meghívott bennünket egy teára, mondanom sem kell, nagyon jól esett. (Egy nappal később órákig vendégeskedett az ABC közösségi sátrunkban és jókat beszélgettünk vele, elláttunk mindenféle finomsággal. Pálinka, aszalt gyümölcs, stb.) 

 

Mielőtt lejöttünk volna az ABC-be, kicsit iszogattunk, pakolásztunk, beszélgettünk a többiekkel (Lacik, Péter). Akkor még nem értették, hogy miért nem mentünk feljebb és miért voltunk olyan lassúak. Végül Laciék sem költöztek feljebb, csak tettek egy fél napos, akklimatizációs túrát, ki-ki a vérmérséklete, kondíciója, fejfájása szerint. Közben megértették azt is, hogy mi miért úgy cselekedtünk, ahogy. Bevártuk Andrást is, aki a belátható, kb. 200 méteres szakaszt kb. fél óra alatt, hihetetlen lassan, a mozgáskoordináció teljes hiányában tette meg. Azt gondoltuk, hogy nem is tud lejönni és a C1-ben fog éjszakázni. (Ennek ellenére később erőre kapott és serpájával elsőként ért az ABC-be.) 

 

A lefelé út ismét szörnyen szarul sikerült, estünk-keltünk a havas terepen, mivel a nehéz duplex bakancsokat, hágóvasat, beülőt fent hagytuk a C1-ben és trekking cipőben nyomultunk lefelé. Maradt a csúszkálás és k. anyázás… A hatezer körüli, oxigéndús környezetben már kezdett visszatérni az erő és az életkedv. Főleg, miután serpáktól még kólát is kaptunk, ami nagyon jól esett, hasonlóan a Nawang által elénk hozott nepáli teához, amit Lajos küldött elénk az ABC-ből. Ez a nepáli tea nem különösebben jó, valami tejes tea féle, de néha kifejezetten jól tud esni. 

 

Múltkori visszatérésünk után is erőre kaptunk tőle. Bár ilyenkor szerintem a jaktejet is meginnánk Ill. azt azért mégsem, mert a jaknak a nősténye a nak és csak annak van teje. A jak mindig bika. 

 

Ahogy visszaértünk az ABC-be, egyből visszaálltunk a napi rutinra, azzal a kivétellel, hogy este nem filmeztünk egyet közösen. A ma este inkább levélírással, beszélgetéssel, zene hallgatással telt. A mai vacsora kukoricaleves és palacsinta volt. (Próbálták a vékony, magyar utánzatot csinálni, több-kevesebb sikerrel.) 

 

Néhányunkban felmerült a gondolat, hogy lemegyünk az alaptáborba, 4900 méterre, vagy esetleg Tingribe, 4300 méterre, hogy ott regenerálódjunk. 

 

Mindenkinek van erre indítéka, nekem az, hogy fizikálisan gyengének érzem magam 6400 méter felett. Pontosan nem tudom, hogy mi miatt lehet, mert erővel bírnom kellene, az akklimatizációm jónak mondható, nem fáj a fejem, nem kavarog a gyomrom, étvágyam is van valamilyen szinten, szóval egész jó a közérzetem. Mégis 10 lépésnél nem bírtam többet tenni felfelé, utána 10 lélegzetnyit pihennem kellett. (Az nem igazán vigasztal, hogy általában mindenki így közlekedett.) Szóval azt remélem, hogy ezt pihenném ki Tingriben és újult erővel térnék vissza, ha nem meríteném le magam a visszaúton. A köztes tábor ráadásul nagyon nomád, jakszaros, büdös, stb.

 

Bukrejev (nyilván valami nagy hegymászó lehet) is lement, ha tehette és zöld környezetben pihent a csúcsmászásai előtt. Most egyedül vagyok a közösségi sátorban, kínai idő szerint fél kettő múlt és a többiek mind lefeküdtek. Lassan nekem is lemerül a laptopom és én is így fogok tenni. Az orrom nagyon leégett a két nap alatt, mert néha triviális dolgok is hatalmas kihívást jelentenek odafent. Az, hogy a napszemüvegemre feltegyen az orrvédőt, az egy órás dilemma, tanakodás (magamban) és egy óra előkészület. Ha a kabát mellzsebében van. Ha a hátizsákban, akkor lehet a duplája is. 

 

A beszámolóm valamennyire szubjektív, de hát én így láttam/látom a dolgokat odafent-idelent, mégis próbálva objektívnek maradni.

2010. szeptember 23.

Most éppen a közösségi sátorban ülünk az előretolt alaptáborban (5700m) és
a csapat fele a számítógépet püföli, a másik fele pedig készül az egyes
táborba. Laci, Laci, Péter (és lehet, hogy Lajos is csatlakozik). Az egyes
tábor (C1) 6400 méteren van, mi (Zsolt, Zoli, András, én) 4-5 nappal
ezelőtt már voltunk fent egy éjszakát, amit azóta ki is pihentünk az
ABC-ben. Holnap megyünk fel a C1-be, holnapután pedig a C2-be (7200m) és
ezzel remélhetőleg megteszünk egy újabb lépést az akklimatizációs
folyamatban.

Az időjárás mióta lejöttünk elég zord, sokat havazik és néha hideg is van.

A felső táborokban nagy a hó, egy csapat serpát el is vitt a lavina, de
pontos részleteket nem tudunk még. (Ők csinálták a fixkötelezést és 7800m
körül érte őket a baleset.)

Amúgy nagyon jól érezzük magunkat, sokat nevetünk, beszélgetünk,
filmezünk, kártyázunk, olvasunk, stb Szóval jobb, mint otthon! ;-)
(Azért már bennünk van a mehetnénk és várjuk, hogy jobb időre virradjon!)

Lassan le kéne adnom a levelet, mert küldés lesz, de addig írok, ami eszembe jut. A kommunikáció úgy történik, hogy műholdas telefononkeresztül feltöltjük a szöveget egy ftp szerverre és egy újságíró továbbítja a címzettek felé. A válaszlevelet is úgy kapjuk, hogy a küldő címére kell válaszolni és fel kell tüntetni, hogy kinek megy a levél.

Három serpa van, akik főznek ránk és ellátják a napi ügyes-bajos
dolgainkat, melegvíz, tea, zuhanyhoz víz, sátor állítás, stb.
Paszang, Gyalzen és Nawang. Jó fejek és nagyon segítőkészek, Zsoltték már
a Manasluról ismerik őket. A kaja változatos, az otthoni és a keleti kaja
keveréke. Reggeli pl. hagymás-sajtos tojás, szalonna, palacsinta, kávé,
stb. Ebéd pl. kukorica leves, kolbászos-paprikás krumpli, hagymaleves,
dahl bhat, sült rizs hússal, stb.

Az áramot egy aggregátor szolgáltatja és ha megy, akkor mindenki hozza a
különböző kütyüket, laptopokat. Ilyenkor úgy néz ki a sátor, mint egy
internet café.

Ma reggel Mécs Laci -2 fokot mért a sátrában, napközben ez 5-10 fok körül
lehet, ha nem süt a nap. (Nem szoktam mérni.)

A fenti táborokban ennél jóval hidegebb van, oda már jobban be kell
öltöznünk.

Amúgy a C1-hez vezető út egy nagy morénalejtő és viszonylag kevés
szépséget tartogat, talán csak a gleccser hasadékok és hatalmas szérakok
adnak némi látványt. (Meg persze a hegy, amikor mutatja magát.)

Van egy úgynevezett "budisátor", amit igyekszünk minél kevesebbszer
látogatni, úgy néz ki, hogy négy nagy kő körbe van rakva, közepén egy nagy
és mély lyukkal, (ami egyre kisebb) és ezt körül veszi egy 1x1-es, 2 méter
magas sátor. Nem tudom, hogy a Kőközi-erdő, vagy ez kapná a nívó-díjat.

A zuhanysátor hasonló, csak nincs lyuk a közepén és van egy vödör
meleg vized, amit magadra lapátolhatsz. (És választhatsz, hogy ezt milyen
hidegben csinálod.) Eddig az egy fürdéssel az élmezőnyben lehet maradni.
Kettővel egyértelmű favorit lehetnék.

Rákaptunk az esténkénti filmezésre, most a Karib-tenger kalózai trilógiát
végezzük ki éppen. (Szerencsére már csak egy rész van hátra.) Persze jókat
kritizáljuk és röhögünk rajta. Mindig van egy-két ember, akinek az adott
dolog nem tetszik és lehet jókat vitatkozni. Legyen az zene, film, kaja,
stb Talán Lajos a legnagyobb mestere ennek, bár a kaját ő illeti
legkevesebb kritikával. (Ez azért is lehet, mert sokszor ő főz. Amúgy
nagyon is jól.)

Most befejezem, mert nagyon fázik a lábam és muszáj járnom egyet.

2010. szeptember 20.

 

"Puszilok mindenkit az előretolt alaptáborból (ABC - Advanced Base Camp)!

Majd igyekszem gyakrabban jelentkezni, időnk van bőven, csak minden sokkal több energiába kerül, mint tengerszinten.

Most éppen itt vagyunk és várjuk, hogy elálljon a havazás. Holnapra terveztük volna, hogy felmegyünk a kettes táborba, de úgy néz ki, hogy nem fog összejönni a rossz idő miatt. A fenti táborokban elég nagy a hó, reggel lavina nyomok is voltak, egyik az utat keresztezte.

Tegnap du. jött meg a a csapat hiányzó része (Laci, Peti, Laci), már kezdenek ők is akklimatizálódni. Lehet, hogy akkor jönnek az egyesbe, amikor mi a kettesbe megyünk.  

Az alaptábori élet elég jól telik, 9-10 között reggelizünk, általában nyugati jellegű kaját. Ma pl. sült szalonna és kolbász volt kenyérrel. Ebéd kettő körül szokott lenni, vacsi pedig 8-9 között. Nagyon jól főznek a fiúk, a nyugati és a keleti konyha keveréke. Tegnap pl. hagymaleves és sült rizs volt, desszert pedig körte kompót. 

A napokat beszélgetésekkel, kártyázással, készülődéssel töltjük. Ma állítottuk volna össze a mászó felszerelést, de mivel késik az indulás, ez még várat magára. Mászógépet összekötni a beülővel, telekamáslit rápróbálni a bakancsra és hágóvasra, stb.  

Tegnap előtt jöttünk le az egyes táborból (C1), fent elég szar állapotban voltunk fejileg és gyomorilag is. Nekem kis hányingerem volt, azt hittem, hogy mire leérek 6000 méterre, jobban leszek és elmúlik a hányinger, de nem így történt. De meglepő módon az alaptáborban pár óra után helyre jöttünk. Ebédre már egy zsíros, penészes csülök volt a kaja, gondolta Lajos, hogy ha azt túléljük, akkor minden rendben van a gyomrunkkal. Túléltük. (Paszang órákig reszelte egy kővel a penészt róla.) 

A C1-be Zolival kb. 5 óra alatt értünk, közben egy órát vártunk a trekkinges csapatra (Feri, Tozsó), akik 6000 méterig jöttek és másnap mentek haza.  Úgy éreztük, hogy nagyon jó erőben vagyunk és sok csapatot el is hagytunk magunk mellett. Ha jól emlékszem, talán 3 tibeti jakhajcsár hagyott le bennünket. No comment! :) 

Az út kb. 3 km hosszú és leginkább egy nagy törmeléklejtő, helyenként gleccser hasadékokkal. Sokszor omlós, sáros terepen visz az út, 700 méter szintet emelkedve. Ezt alpesi viszonyok között kevesebb, mint egy óra alatt tennénk meg, de nem így van 5700 felett...  

Mire Zsolt felért, Zolival elkezdtük a sátorhelyet kialakítani, de nagyon megörültünk neki, a plusz erőnek és a tapasztalatnak. András kb. két órával ért utánunk, addigra bent heverésztünk a sátorban. Vagy inkább félkómában feküdtünk, aludtunk perceket. 

A második sátor felállítása után egy rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy nem főzünk, hanem lefekszünk. Ez olyan 8 óra körül lehetett, úgyhogy hosszú és hideg éjszakának néztünk elébe. Ez számomra elég szarul telt, mert a polifoam túl vékony volt, a katmandui pehely hálózsák pedig túl hidegnek bizonyult. Az elején a fagyástól is tartottam, de azt azért éreztem, hogy a vérkeringésem rendben van. Reggel ébredés után megint nem húztuk az időt főzéssel, hanem siettünk lefelé az oxigénben "gazdagabb" környezet felé :)

Amúgy a csapat nagyon jól érzi magát, főleg akik régóta fent vannak. Nincs fejfájás, gyomorrontás és hasonló nyavalyák. Sajnos Tozsónak haza kellett menni, mert nem sikerült neki megfelelően az akklimatizáció. (A szaturáció pl. nem nagyon ment 60 fölé.) Nálunk a szaturáció 80-90 között, pulzus 70-100 között.  

A közösségi sátor néha úgy néz ki, mint egy információs központ, 5 laptop üzemel egyszerre. A generátor nem is bírja a nagy leterhelést és azon megy a harc, hogy ki használhassa a drága erőforrást. :) 

Van három serpa, akik a konyhai feladatokat látják el. Paszang, Gyalzen és Nawang. Az előző kettő már a Manaslun is a csapattal volt és szerettek volna idén is Zsoltékkal lenni. Majd képet is küldök később.

A kommunikáció kicsit nehézkes innen. Úgy néz ki, hogy van egy műholdas telefon, amin keresztül feltöltjük a képeket és szövegeket egy ftp szerverre, ahonnan egy újságíró leszedi és szétküldi a címzetteknek. 

Üzenni úgy tudtok, hogy arra a címre küldtök üzenetet, akitől ezt kapjátok. Ne felejtsétek el beleírni, hogy nekem jön! A levelem egy kicsit össze-vissza, nem sorrendben írtam. 

Legközelebb igyekszem jobban összeszedni. 

Puszilok mindenkit! 

-Tibi-

 

Az expedíció új postban folytatja, itt.

A Kollár Lajos vezette Magyarok a világ nyolcezresein 2010-es expedíciósorozata hétvégén elérte az 5720 méter magasan lévő előretolt alaptábort (ABC). Hétfőn Erőss Zsolt, Szlankó Zoltán, Horváth Tibor és Kollmann András elindult, hogy felépítse 6400 méteren az első magashegyi tábort. Tóth Zsolt hazaindult.

Kollmann András írja:

A "Magyarok a világ nyolcezresein" Cho Oyu expedíciója két napja érte el az 5700 méter magasan lévő előretolt alaptábort. A dokumentumfilmes stáb operatőre rosszul lett, mert szervezete nem tudott alkalmazkodni a magassághoz. Biztonsági okokból le kellett mennie a hegyről...

Éjszakánként – amikor felébredek – aggódva figyelem Tóth Zsolt légzését. Megnyugszom, amikor hallom, hogy mocorog, szuszog. Zsolti ramatyul van: napközben csak szédeleg, lassan mozog, tekintete zavart. Szervezete nem tudott alkalmazkodni az 5800 méteres magassághoz...

Első állomásunk a 3700 m magasan lévő Nyalam volt, ezután a 4300 méteren lévő Tingriben aludtunk. Amint azt az előző beszámolómban írtam, az Everest alaptáborában szoktattuk magunkat a magassághoz, majd 5200-ról visszamentünk Tingribe. Itt kicsit pihentünk, majd két alvással feljöttünk ide, 5800-ra.

Tóth Zsolt hazánk egyik legjobb operatőre, olyan filmeket fényképezett, mint az "Arccal a földnek" és a "Puskás Hungary".  Az Erőss Zsolt felépüléséről szóló dokumentumfilmben április óta dolgozik – jártunk együtt az Alpokban, és Zsolt jól bírta a strapát. Az viszont kiszámíthatatlan, hogy a magasság hogyan hat az emberi szervezetre. Van, aki  jobban bírja, és van, aki pedig egyáltalán nem képes alkalmazkodni a megváltozott környezethez. 

Mi egy pulzoximéternek nevezett műszerrel mérjük a vérben oldott oxigén százalékos arányát. Egy egészséges felnőtt tengerszinten 100 %-ot produkál; Tóth Zsolt értéke itt 60%. Ez életveszélyes. A komoly gond az, hogy ha ennyi idő alatt nem tudott akklimatizálódni, akkor hiába megy lejjebb, akkor ezután sem fog javulni.  Zsolt most elindul haza.

Ma megkezdjük a táborlánc építését. 
Erőss Zsolt, Szlankó Zoli, Horváth Tibor és én elindulunk az egyes táborba. Ez 6400-on van...

 

Erőss Zsolt írja:

Alaptáborunk 5700 méteren van, rengeteg az expedíció. Szemben velünk a hegyen a 2. táborig látszik nyom. Az alaptáborok sora kb. egy kilométer hosszan húzódik egy moréna nyelven, amely alatt gleccser található. Mi a felső részen vagyunk már rendezett tereppel, jó konyhával.

 Lajosnak a gépe szarakodik és a kommunikáció is, de nem lehet gond, van itt technika elég.

A lábam jól van, a lábakkal még kísérletezek, de egyenlőre minden ok. Két nap alatt jöttünk fel és azért volt tréfásan lemerítő, mert könnyű rövid sétának ígérték mindkét napot. Caplatás és volt, kb. öt órás mindkét menet.

Közben a másik, háromfős csoport is halad, Mécs László levele Nyalamból (3800m), ahol szeptember 10-én tartózkodtak:

Elhagytuk Katmandu nyüzsgő forgatagát, s nekivágtunk a nagyjából 180 km-es útnak, mintha a Badacsonyra indulna az ember Budapestről, akkora a táv, mégis - akárcsak fő csapattestünknek - 12 órát vett igénybe. Katmanduba érkezesünk éjjelén hatalmas égszakadás zúdult a városra, s a hegyvidékre is, ennek hozadéka, hogy az autóutakat földcsuszamlások, sziklaomlások torlaszoljak el. Jelen esetben 3 helyen tettek átjárhatatlanná a Katmandut Tibettel összekötő útvonalat.

Ilyenkor a környékén lévő, csekély számú munkagép próbálja meg szabaddá tenni az utat, sokszor több napos munkával érve el eredményt. s aztán jön az újabb esőzés, s a sziszifuszi munka folytatódik... Várakozni tehát nem nagyon érdemes a torlaszoknál. Kialakult egy jól működő rendszer: a torlaszokon teherhordók szállítják át a csomagokat, s a túloldalon új szállítóeszközökbe pakolják. Ott van nagyobb probléma, ahol két csuszamlás közé nem rekedt be semmilyen mozgósítható jármű. Ilyenkor a teherhordók viszik tovább terhüket addig, míg el nem érik a következő járművet. Ez a fajta utazás igencsak kalandos es lassú, de éppen ez a szép benne.

Délután óriási zápor zúdult le ránk, de szerencsére ekkor már legeslegutolsó autónkban ültünk, s hamarosan elértük a nepáli határtelepülést, Kodarit. Reggel sikeresen átléptünk a határon, ám kísérőnk vízuma még nem érkezett meg ekkorra, amit mi elég nehezen értettünk. Végül is ő Kodariban várakozik, de reméljük, hogy hamarosan befut expedíciós felszerelésünkkel. A 9 evvel ezelőtti állapotokhoz képest a kínaiak által alaposan felújított úton gyorsan elértük a 3800 méteren fekvő Nyalamot. A városka is sokat fejlődött az elmúlt évtizedben.

A magasságunk már elindítja szervezetünk akklimatizációját, ezt most egy kis hegyi túrával igyekszünk serkenteni. Holnap továbbutazunk Tingribe, 4200 méterre.

http://maps.google.com/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=115455713...,86.673889&spn=1.316446,1.766052&t=h&z=9&iwloc=A

----------

Az expedíció másik fele (Gál László, Wetzl Péter, Mécs László) is halad, beszámolójuk lentebb található:

A webbeteg.hu beszámolója:

Szeptember 6-án egy Bahreinben töltött éjszaka után a Gulf Air szárnyain mi (Gál László, Wetzl Péter, Mécs László) is megérkezünk Katmanduba. Itt két napot töltünk, míg elintézzük a kínai vízumot, meg amit még szükséges.

Tegnap meglátogatott minket a 88 esztendős Miss Hawley, aki évtizedek óta él Nepálban tudósít a hegymászó expedíciókról, s elévülhetetl

en érdemeket szerez az un. Himalája Adatbázis létrehozásában. 

Már első este bőrig áztunk, nehogy megfeledkezzünk arról, hogy a monszun még nem ért véget. Szervező serpánktól megtudjuk, hogy ez a tény – szokás szerint – kihatással van továbbutazásunkra is, földcsuszamlások, áradások teszik járhatatlanná az út egyes szakaszait.

Fő csapattestünknek is 12 órába telt (4 helyett), míg elérte a tibeti határt. Emlékszem 2001-ben a Csomolungára (Everest) igyekezvén két helyen is az apostolok lovára kellett váltanunk, közel 4 tonnányi felszerelésünk szakaszos szállítására pedig sok tucat hordárt kellett hirtelen fölfogadnunk. Ez persze nem volt betervezve a költségvetésben, s még csak az út elején jártunk. Sok expedíción fogalmazódott már meg bennünk, hogy ha elérjük az alaptábort onnan már csak mászni kell…

A határátlépés után Zangmuban toltjuk az éjszakát, másnap megkezdjük emelkedésünket a Tibeti-fennsík felé. Ezen a szakaszon az óceáni légtömegek heves fölemelkedésre kényszerülnek így itt mindig sok a csapadék – ebből kifolyólag a vegetáció is igen dús. Estére elérjük Nyalamot, melynek 3400 méteres magassága erőteljesen beindítja akklimatizációnkat. A rákövetkező napon 4000 m fölé emelkedünk, a kietlen, poros fennsíkra.

A vadnyugati hangulatú település, Tingri, ahol ördögszekereket kerget a szél, lesz a szálláshelyünk. Cserzett arcú, hosszú hajfonatos, észak-amerikai indiánokra emlékeztető tibetiek fogadnak minket, akik ugyanúgy rosszul bírják az alkoholfogyasztást.

A 4200 méteres magasság némi fejfájást is okozhat nekünk, de a másnapi fölemelkedés a közel 5000 m magas alaptáborba, lesz az igazi próbatétel. És az állandóan kellemetlenkedő északi szél, meg persze az ingerszegény környezet a növényzet teljes hiánya. Még szerencse, hogy hamarosan átlépünk a hegyek, a hó és a jég varázslatosan kék birodalmába…

 

----------

2010.09.09 20:00

Kollmann András beszámolója az extrem.hu-n:

Néhány órája érkeztünk meg a Cho-Oyu alaptáborába. Itt végre otthonosan mozgunk, az eddigi hányattatások után jól esik a rendezettség. Ezt a levelet a közösségi sátorból írom: nepáli szakácsaink, Pasang és Gyalzen épp a vacsorát főzik…

Az előző napokat akklimatizációval töltöttük. 
Ez azt jelenti, hogy szoktattunk a szervezetünket a magassághoz.  

Felmentünk az Everest északi alaptáborába, és kétszer 5200 méter magasságban aludtunk. 
A ritka levegőt csak Erőss Zsolti és az expedíció vezetője, Kollár Lajos viselték jól, a csapat többi része csak szédelgett. 
Én ilyen kínzó fejfájást még soha nem éreztem: az első nap olyan volt, mintha kívülről acélpánttal szorították volna a koponyámat, belül pedig légkalapáccsal dolgozott egy regimentnyi melós.

Igyekeztünk mozogni: felmentünk a hegymászó-temetőbe leróni tiszteletünket
az Everest áldozatai előtt. Megrendítő volt látni a sok névtáblát – sok
lélek, akik odavesztek. 
Álltunk Reinhard Wlasich, Dr. Gárdos Sándor és Várkonyi László síremléke előtt és egyikünk sem tudott mesgszólalni… 

2010.09.08 22:00

Kollár Lajos jelentése a Cho Oyu alaptáborából:

Ma egy nappal korábban feljöttünk a Cho-Oyu alaptáborba. Azért egy nappal korábban a tervezettnél, mert az Everest trekk magasság (5300 m körül) nem mindenkinek tett jót így hirtelen. Visszajöttünk tegnap Tingribe (4300 m), és egy kicsit pihentünk. Mára mindenki elfogadható állapotba került és elindult a Cho-Oyu expedíció az alaptábor elérésével. Itt már vártak sherpáink a teljes expedíciós felszereléssel. Holnap reggel jakokra pakolunk és két napig gyalogolunk az 5800 méteren fekvő, előretolt alaptáborig (ABC). Ez lesz a bázisunk az egész expedíció alatt.

2010.09.08 20:00

A himalajaexpedicio.hu beszámolója

 A csapat elindult a Cho Oyu alaptábora felé

A Kollár Lajos vezette Magyarok a világ nyolcezresein 2010-es expedíciósorozata elhagyta a Mount Everest alaptáborát, amelynek környékén napokig akklimatizációs túrákat tettek. A vállalkozás tagjai jól vannak, a kedd estét Tingriben töltötték, szerdán pedig elindultak a Cho Oyu 4910 méter magasan fekvő alaptáborába.

Közben szerencsésen megérkezett Katmanduba az expedíció újabb három tagja (Mécs László, Gál László és Wetzl Péter), hogy legkésőbb az alaptáborban csatlakozzanak többiekhez. Mécs László és Wetzl Péter célja, hogy lesíeljenek a Cho Oyu csúcsáról.

"Szenzációhajhász korunkban fontosnak tartom, hogy egy extrém célkitűzés, és maga a teljesítés reális, valódi legyen. Ami síelésünket illeti, a Cho Oyu (8201 m) adottságai lehetővé teszik, hogy egészen a csúcsról addig, ameddig hó van, lesíelhessünk. Azaz nem egy erőltetett, kivitelezhetetlen célkitűzésről van szó" - írta Mécs Nepálból.

----------

A hét tagú előörs szombaton megérkezett a Tibeti-fennsíkon lévő Tingribe. Innen akklimatizációs túrára indulnak az Everest északi fala alá.

Kollár Lajos beszámolója:

4 óra körül megérkeztünk Tingribe. A felszerelésünk követett bennünket 2 óra múlva. Tehát, minden és mindenki együtt van. Sherpáink - Passang és Gyalsen - a tavalyi Manaslu-expedícióból örököltük őket, külön kérésre. Nagyon nagy megelégedésünkre dolgoztak. A felszerelések és egy kevés élelmiszer és háló felszerelés átpakolása után itt töltjük az éjszakát és reggel elindulunk Rongbukba és estére az Everest alaptáborban leszünk.

A felszerelés java része egyenesen a Cho-Oyu alaptáborba megy, és sherpáink fölépítik a tábort. Mi 2 napot túrázunk az É-fal körzetében és Tingrin keresztül mi is a Cho-Oyu alaptáborba megyünk, ahová időközben megérkezik Mécs Laci, Gál Laci és Wetzl Péter. Reméljük!

Lényegében mindenki jól van, kisebb torok- és fejfájás előfordul. Katona dolog, nagyon hirtelen emelkedtünk és egy 5120 m-es hágón is átjöttünk. Remélem, az akklimatizációs túra sikeres lesz.

Kollmann András beszámolója az extrem.hu-n:

p r o l ó g

Egy hegymászó-expedíció nagyjából azt jelenti, hogy az ember összesűríti az életéhez szükséges összes tárgyat két hatvan literes műanyaghordóba. 
A dolognak megvan az előnye, a gondoskodás miatt a ruhák és a műszaki cuccok még a legmostohább időjárásban is szárazak maradnak. A hátránya viszont az állandó pakolás.  Esetünkben a helyzet úgy áll, hogy mindenkinek van két hordója, plusz egy hátizsákja. Az utóbbiban a napi használati cuccok laknak, a hordóban pedig az összes többi felszerelést tároljuk. Ha valami rendkívülire van szükség, mondjuk aksitöltőre vagy hasmenésre való gyógyszerre, akkor jön a kutakodás... 
Pillanatnyilag a Tibeti-fennsík egy kisvárosában, Nyalamban vagyunk. 
Ma jöttünk át Nepálból Kínába. A határátkelésnek két markáns jele van. Az egyik, hogy itt olyan betonúton haladunk, ami akár Ausztriában is megállná a helyét, és ez igancsak kellemes felüdülés a nepáli zötykölődés után.  A másik jel pedig a táj változása. Nepálban dzsungel borította a hegyoldalakat, itt Tibetben viszont alig van növényzet. Holnap érünk Tingribe, innen  lehet megközelíteni a Cho Oyu és az Everest alaptáborát.  
Az utazás tartogat kihívásokat: egy 5200 méter magas hágón kell átkelnünk autóval...

n e m   m e s e 

Aki nem bírja a várakozást, jobb, ha nem megy Ázsiába. 
A nyugati kultúrkörben komolyan veszik az óraszerinti időt, a perceknek jelentése van. A mediterrán országokban már sokkal lazábban kezelik a napokat és az órákat, Afrikában és Ázsiában meg egyenesen tesznek az időre. 
Itt az időre embernek nincs hatása, ezért aztán nem is nagyon foglalkoznak vele. 
A pillanat a fontos – ez az a „folyam”, amivel az emberek sodródnak, és még akkor sem kapálódznak, ha a pillanat úgy dönt: lecövekel, és nem halad előre. 
Utazás közben volt rá alkalmunk, hogy mi is elmélyedjünk a pillanatban... 
Csütörtök hajnalban indultunk Kathmanduból a határ felé: 110 kilométert tettünk meg egy nap alatt. Az út jó része várakozással telt. Hosszú órákat várakoztunk  forgalmi akadályok, bandaháború, földcsuszamlás és emberi ostobaság miatt. 

Csütörtök hajnalban beraktunk 800 kg alaptábori felszerelést és a fejenkénti két privát hordót egy 20 személyes buszba. Ezt a járgányt még egy korrupt román rendőr is azonnali hatállyal kivonná a forgalomból, de itt még vagy 20 évig szállítja majd a népet. 
Már a Kathmanduból való kijutás sem volt egyszerű, mert  a városból kivezető főútvonal körübelül olyan széles, mint a Hármashatárhegyre vezető betoncsík, a forgalom viszont megegyezik a nagykörútéval. Kamionok, teherautók, buszok és személyautók tülkölnek minduntalan, közöttük motorosok cikáznak. 
Az aszfalt néhol hiányzik, hatalmas kátyúkat kell kerülgetni. Azt hittem, ha kiérünk a városból, kicsit gyorsabban haladunk majd, de tévedtem... 
Az út elkezdett kanyarogni, és minden forduló kihívást jelentett a hosszabb járműveknek, mivel átlógtak a másik sávba. 
Emiatt aztán minden kurfli egy rövid megállót is jelentett. Egy darabig még csak-csak haladtunk, aztán beállt a dugó. Leszálltunk a buszról és végeláthatatlan sort láttunk magunk előtt. Kiderült, hogy két falusi banda összeverekedett,  a helyszínre érkező
rendőrség  pedig elvitte a balhé főkolomposait. 
A bunyóban vesztes fél követelte, hogy a zsaruk engedjék el a bandavezért, és követelésüknek útlezárással adtak hangot. A nepáli utazóközönség sztoikus nyugalommal várta, hogy valami történjék. Nagyjából egyórás téblábolás után megindult a sor; reméltem, hogy ezzel megúsztuk. 

f ö l d i n d u l á s

Egy festői helyen ebédeltünk, aztán pár kilométeres haladás után ismét megtorpantunk. Földcsuszamlás történt – másfél méter kővel kevert sár került az útra. A földcsuszamlás gyakori Nepálban, különösen a mostani monszunvégi időszakban. Három hónap szakadatlan esőzés után a meredek hegyoldalak könnyen omlanak. Most egy falu melletti tanyán történt a baj, egy házat el is vitt az ár. 
Több kilométeres sor állt alakult ki a földcsuszamlás mindkét oldalán. 
Senki sem tudta, mikor érkezik a buldózer, ami megtisztítja az utat. Ilyen esetben lehet, hogy akár napokig kell várakozni. 

Ezért aztán a helyiek azonnal felcsaptak teherhordónak. Kamionok és mikrobuszok teljes tartalma vándorolt a vállukon egyik oldalról a másikra. Az élelmes sofőrök a vesztegelés helyett inkább leadják a népet vagy az árút, és a másik oldalról érkezett szállítmánnyal indulnak abba az irányba, ahonnan jöttek. Nekünk nem volt sietős, így várakoztunk.  A teherautó-sofőrök igyekeztek hasznosan eltölteni a várakozás óráit. Az út melletti vízfolyásokból megtöltötték vödreiket, és lemosták járgányaikat. Az utazóközönség beszélgetett, illetve az összedőlt házak körül serénykedő katonákat bámulta. Két-három óra után elindultunk. Mentünk egy picit, néha tengelyig süllyedtünk abban a sárban, ami a már eltakarított földcsuszamlások után maradt. Voltak helyek, ahol nem is volt aszfalt, vagy döngölt út, csak keréknyom a kövek között.  Egy ilyen útszakaszon egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy alaptábori sherpáink izgatottan kiabálnak, és ugranak ki a busz nyitott ajtaján. 
Egy patakvölgyben hirtelen megindultak a kövek: az 5-6 köbméter gránit egyenesen felénk tartott. A sors úgy alakította az dolgot, hogy a kövek megálltak...

Ezután jött a leghosszabb kényszermegálló. Egy falu közepén eltömődött az utat keresztező vízelvezető csatorna. A helyi erők attól tartottak, hogy ha a kamionok és a buszok rámennek az eláztatott útra, akkor földcsuszamlás történik. 
Joggal féltek ettől, mert a falu egy völgy peremére épült. Markolóval próbálták megtisztítani az átfolyó bejáratát. Több teherautónyi követ termeltek ki, amit az áradás sodort oda. A munkát egy rendőr irányította, akinek persze kevés elképzelése volt arról, mit is kéne valójában tenni. 
A helyzet másfél óra kotrás után sem javult. Ekkor egy másik fontos ember előállt az út átvágásának ötletével. Az 5 cm vastag aszfaltot hamar lezúzta a markoló, ástak egy árkot a felduzzadt víznek. Mi a műveletet egy vegyesbolt teraszáról néztük, ahol egy helyi specialitás,  a Khukuri rum élvezetének hódoltunk. Nagyjából 1 métert leeresztettek a felduzzadt vízszintből, majd betemették a gödröt. 

Az útzár mindkét oldalán várakozó 5 km hosszú kocsisor végre elindult. 

 

----------

Az expedíció  és a felszerelés is szerencsésen megérkezett Nyalamba. 

2010.09.03 18:15

Megerkeztunk Nyalamba es a hordoink is itt vannak. Tul vagyunk a kajan, semmi kulonos nem tortent velunk ma.
Megyek aludni, mert holnap indulunk tovabb es kell a pihenes.

----------

Az expedíció átlépte a tibeti határt. Dzsipekkel és teherautókkal tartanak a 4200 m magasan fekvő Nyalam városába. A holnapi célpont az 5000 m magasan fekvő Tingri, majd Rongbuk kolostor.

2010.09.03 10:00

Komplikaciok nelkul atleptuk a tibeti hatart.Mai celunk Nyalam varosa, ahol szallodaban alszunk, ide teherautoval es dzsipekkel megyunk, ha minden igaz, 4200 meteren van.Holnap megyunk Tingribe, ami 5000 koruli, utana pedig a Rongbuk kolostorhoz es az Everest eszaki alaptaborhoz.

----------

2010.09.01 12:00

Szeptember 2-án hajnalban indulunk a Tibeti határra. Kodari az utolsó nepáli település, úgy hírlik előtte van útleszakadás és vagy három kilométert gyalog kell mennünk. A rengeteg cuccra meg teherhordók kellenek. A leszakadás túloldalán folytatjuk busszal, teherautóval, dzsippel, ami akad. A tibeti része Zangmu az első település.

Kollmann András beszámolója az extrem.hu-n

Három napja vagyunk Kathamanduban és mindannyian boldogok vagyunk, hogy ma hajnalban végre elindulunk Tibet felé. 

Nepál fővárosa a turisták többségének kellemes hely, tele misztkus szentélyekkel, kolostorokkal, szerzetesekkel és keleti csecsbecséket kínáló üzletekkel. 

Nekünk viszont most nem az önfeledt lébecolásról szóltak a napok, hanem munkáról. Majd másfél hónapot fogunk eltölteni a világ hatodik legmagasabb hegyén, a Cho Oyu-n. A 5400 méteren lévő alaptáborban olyan kényelmet kell teremtenünk, ahol regenerálódni lehet. A legfontosabb ügy az élelmezés. Kilenc ember ennyi idő alatt mázsákban kifejezhető mennyiségű kaját fogyaszt el. A másik fontos tényező a kényelem. Szükség van alaptábori konyhasátorra ahol enni és melegedni lehet, wc-sátorra. Aztán itt van az eletronikus eszközök működtetése. A Tibeti fennsíkon nincs konnektor, úgyhogy magunknak kell áramot csinálnunk. Ehhez kell egy aggregátor. Aztán kell egy csomó hegymészófelszerelés. Ha mindezek megvannak, akkor a tetejébe az egészet fel kell juttatni jó magasra az Isten háta mögé. Ez az egész még 2010-ben is szép feladat, pedig napjainkban már egy nap gyaloglással megközelíthető egy olyan hegy alaptábora, mint a Cho Oyu.

Alkudozás

Az utóbbi napok alkudozással teltek. Kollár Lajossal – az expedíció vezetője – az Ang Rita Treks and Expeditions irodánál kezdtük az alkudozást. Ők intézik a csúcsengedélyünket és a kínai vízumot, feljuttatják az alaptábori felszereléseket és kaját a hegyre, biztosítanak egy szakácsot stb. Ez persze szépen csomómentesen hangzik, ám a valóságban az ügy tele van bökkenőkkel. Az első csatát a jakok kérdésében vivtuk. Elvileg fejenként három jakot kapunk arra, hogy minden cuccot felcipeljünk az alaptáborba. Egy ilyen bivalyszerű állat olyan 40-60 kg cuccot cipel a hátán. Az iroda munkatársai úgy gondolták, hogy ők az alaptábor felszereléséhez kimerítik a kereteinket, mi hegymászók pedig extra jakokat bérlünk darabját 200 dollárért. Nepáli barátaink abból indultak ki, hogy nekünk a bőrünk alatt is pénz van. Ebben az ügyben hamar dűlőre jutottunk, némi számolgatás és meggyőzőerő bevetésével. A következő pont a gáz kontra benzinfőző volt.  
 

Aggregátor

"Not working Sir"

Amikor itt minden szervezési kérdést megoldottunk akkor jött az aggregátor kálvária. A tavalyi felszerelés meghibásodott, Ang Ritáék ugyan állítólag megjavíttaták ám az áramfejlesztő meg se makkant. Jött a szerviz, helyi erők fejcsóválása. A helyi szakik nem tudtak életet lehelni a masinába. Hosszas keresgélés után találtunk egy olyat ami a céljainknak megfelel. Megalkudtunk, kipróbáltuk, elhoztuk. Mindezt ázsiai tempóban, szóval elment vele az idő. Mialatt mi Lajossal ebben utaztunk, Erőss Zsolt, Horváth Tibi és Szlankó Zoli egyesült erővel segítettek a filmes stáb operatőrének felruházásában. Sátor, kesztyű, pehelynadrág, gleccserszemüveg. Ők is kialkudozták magukat jó alaposan.

Indulás Tibet felé

Most néhány óra múlva elindulunk Tibet felé. Az utat állítólag elvitte egy földcsuszamlás, szóval három km-t cipekednünk kell majd. A határon alszunk és pénteken lépünk be Kínába.Ott némi trekkingel kezdünk, felmegyünk az Everest alaptáborába. Erre azért van szükség, hogy szokjuk a magasságot, ezt hívják akklimatizációnak. 

Az élet úgy hozta, hogy a fent említett időpontban háromnál is több olyan esemény történt, ami velünk, barátainkkal, ismerőseinkkel illetve hegyekkel, hegymászással kapcsolatos. Szedjük össze őket, és aki érintett és kedve van csatlakozzon!

1. A 4bakancs a Dolomitokban mászott. Az eseményről elég részletes beszámoló készült, álljon itt csupán egy kép:

2. Marosvásárhelyi barátaink,  Bori és Lóri a Bucsecs hegység egyik gyönyörű gerincét mászták meg (Creasta COSTILA -GALBENELE 3A), itt egy kisfilm az eseményről:

3. Erőss Zsolt és barátai a Cho Oyo expedició keretében elindultak Budapestről Katmanduba:

5. A 2451 méter magas vulkán 400 év után először, augusztus 29-én hajnalban tört ki, majd egy nappal később még egyszer. 30 ezer embert evakuáltak az indonéziai Szumátra szigetén az augusztus 29-én kitört Sinabung-vulkán miatt. A tűzhányó 400 év óta először tört ki vasárnap, majd hétfőn újra hamut kezdett lövellni. A hatóságok a legmagasabb fokú riadókészültséget léptették életbe.

6. Varga Péterék a Summit Sport Egyesület színeiben a  Grossglockner Stüdlgrat útját mászták meg Cinó vezetésével. Beszámoló itt:

Ha térképen szeretnénk ábrázolni a helszíneket, valahogy így nézne ki:

View Larger Map

Te is másztál, túráztál vagy csak sétáltál a természetben? Írd meg mailben vagy kommentben, küldj fotót vagy videót és kiszerkesztjük!