Extrémsport-balesetek költségei: jogi buktatók és bizonytalanságok
A HVG-ben olvasom:
Extrémsport-balesetek költségei
KÓDFEJTÉS
2010. január 21., csütörtök • Utolsó frissítés: 2010. január 22., péntek, 01:56
Szerző: HVG
Fizeti-e a társadalombiztosítás Erőss Zsolt hegymászó orvosi kezelését? A szabályozás pontatlan, olyannyira, hogy a jogi bizonytalanság miatt az egyik szervezet már három éve az Alkotmánybírósághoz fordult, ám eddig hiába.
Bármekkora felháborodást keltett is három éve az érintettek körében, hogy az extrém sportok közben történt baleseteket kizárták a kötelező egészségbiztosítási ellátásból, a gyakorlatban eddig nem okozott gondot a közpénzből finanszírozott kezelés megvonása. Legalábbis a korlátozás óta nem váltak ismertté olyan esetek, amikor a megsérült vagy balesetet szenvedett kockázatkereső sportolóknak fizetniük kellett volna gyógykezelésükért. Más kérdés, hogy ha tehetik, nem sportbalesetre hivatkoznak. Nem választhatta ezt az utat Erőss Zsolt tophegymászó, akinek lábamputációval végződött lavinabalesete országos nyilvánosságot kapott.
Az ellátás szlovákiai része egyszerű. Erőss – miként a mintegy 3 ezer magyar hegymászó harmada – az Oesterreichischer Alpenverein tagja, amely a vele kapcsolatban lévő biztosítókon keresztül állja a mentés, a külföldön szükséges orvosi beavatkozás és a hazaszállítás költségeit (lásd Hegymozgalom című írásunkat). A tagsági díj a Magyar Sport- és Hegymászószövetségnél egy évre 51 euró (a Magyar Karszt- és Barlangkutató-társulat tagjai számára 30 euró), ezért a világ bármely pontján történt baleset után jár a helyszínen szükséges ellátás. Jóformán csak annyi megszorítás van, hogy a baleset 6 ezer méter alatt történjék, az ennél magasabbra hágó sportolóknak speciális biztosításokat kell kötniük. A magyarországi üzleti biztosítók a 3500 méter feletti túrákra általában már nem kínálnak általános utasbiztosítást, sőt van, amelyik speciálisat sem. Legtöbbjük kizárja a barlangászatot, a szikla- és hegymászást, különösen, ha a biztosított letér a kijelölt turistaútról, vagy ha az útviszonyok különleges felszerelés használatát indokolják. Az Allianz Hungária viszont kínál biztosítást magashegyi expedícióra és sziklamászásra is, a tízfokú skálán a III. nehézségi foktól.
Erőss Zsolt (elöl középen) és atársai egy korábbi csúcshódítás után. Magánpénzből© Kollár Lajos
A gyógykezelés magyarországi része már ellentmondásosabb. „Ebből ki szeretnék maradni” – üzente Budaházy Emil, az Erőss lábamputációját végző Péterfy Sándor Utcai Kórház főigazgatója a HVG-nek az extrémsport-balesetek során követett gyakorlatot feszegető kérdésre. Ám bármennyire szeretné, nem fog kimaradni; arra a kérdésre, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozza-e Erőss ellátását, neki kell válaszolnia. Az OEP ugyanis mossa kezeit: nem neki, hanem az ellátó egészségügyi intézménynek kell megítélnie, hogy az esetet az egyéb forrásból vagy a közös kasszából finanszírozható ellátások közé sorolja-e, azaz havi teljesítményjelentésében milyen kóddal illeti.Erőss orvosainak a szabályozás értelmében azt kell eldönteniük, hogy a baleset helyszíne, a Tátra Sárkány-völgyecskéje „nagyon nehéz”-nek számít-e, gyakran kell-e ott köztes biztosításokat, kettős kötéltechnikát alkalmazni, ritkák és kicsik-e a fogások, s a gyakran függőleges terepet csak jó erőnlétű és tapasztalt mászók képesek-e teljesíteni. A felsoroltak jellemzik ugyanis az V. fokozatú hegy- és sziklamászást – az ilyen utakon történt balesetek ellátását egy kormányrendelet kizárja a közpénzből finanszírozottak köréből. A rendelet éppen egy tucatnyi extrémnek ítélt tevékenységet sorol fel, közülük – látszólag – a legpontosabban a hegy- és sziklamászással foglalkozik. A világon azonban többféle skála létezik, és ahhoz, hogy az OEP melyiket tekinti mérvadónak, nincs sorvezető. Az Alpinistaklubok Nemzetközi Szövetségének (UIAA) a hegymászók által leginkább használatos, tízfokú skálája a „könnyűtől” a már különleges adottságokat követelő „kivételesen nehéz”-ig terjed. Csak sejthető, hogy erre gondoltak a jogalkotók, az alpesi országokban a havas és jeges hegymászóutak kategorizálására elterjedt IFAS (International French Adjectival System) ugyanis betűjeleket használ.
„A nehézségi fokokat az adott utat teljesítő mászók adják meg” – mondta a HVG-nek Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászó-szövetség elnöke. Vagyis a mászók képességétől, állapotától függő, szubjektív skáláról van szó. A gyakrabban járt területekről – mint amilyen a Tátra – mászókalauz készül, amely jelzi az adott terep nehézségét. A Sárkány-völgyecske nem szerepel az elnök által átnézett kalauzokban, de szerinte az egész Tátrában nincsenek II–III. fokúnál nehezebb, a baleseti helyszínhez hasonló kuloárok (folyosók). A baleset helyszínét Kollár Lajos, az utóbbi idők 8 ezer méter fölé törő Erőss-expedícióinak szervezője legfeljebb II-es nehézségűnek becsülte. Nyáron az ilyen szakaszokon felsétálnak a turisták, ám ugyanez a terep havasan, jegesen jóval nehezebb, csak hágóvassal, jégcsákánnyal, kötéltechnika alkalmazásával járható. A már említett rendelet azonban nem tesz különbséget téli és nyári kategóriák között. Erőssnek tehát jár az OEP-finanszírozás.
Egyes szakértők szerint felesleges a fokozatokkal bajlódni, mert Erőss eddigi orvosi kezelése sürgősségi ellátásnak is tekinthető. Minden beavatkozás ilyennek számít, amely az életveszély elhárítására irányul, ezenfelül a maradandó egészségkárosodás megelőzése is kötelező, bármi okozta a sérülést. Legfeljebb az amputációt követő ellátás finanszírozása lehetne kérdéses, de csak abban az esetben, ha a rendeletben szereplőnél és a szakértői becsléseknél mégis nehezebbnek minősítenék a baleset helyszínét. Ez drága mulatság lenne, legalábbis a külföldi balesetet követő utókezelésekre a HVG által megkérdezett magánbiztosítók egyike sem kínált konstrukciót.
Nem sűrűn találkoznak az egészségügyi intézmények extrémsportolókkal, a János Kórházban például évente általában öt ilyen balesetest látnak el. A sérülés keletkezési körülményeit illetően a beteg, a hozzátartozó vagy a mentőszolgálat elmondására hagyatkoznak – derült ki a kórházi főigazgatóság HVG-nek adott válaszából. Fejtörést legfeljebb az okoz, hogy számlázáskor a közfinanszírozott díjat vagy az intézet saját, olykor meglehetősen borsos tarifáját kell-e alkalmazni. Akadt siklórepülő, akinek a rajt közben eltört lába megműtéséért 430 ezer forintos számlát állított ki a salgótarjáni kórház. Végül megúszta – mármint a fizetést –, mivel a kormányrendelet pontatlanul fogalmaz: csak sárkányrepülés, ejtőernyőzés, paplanernyőzés és műrepülés szerepel benne. A siklóernyőzés kimaradt a szövegből, ezért az OEP állta a számlát.
A pongyolaságot a Szabad Repülők Szövetségének az Alkotmánybíróság döntésére immár három éve váró beadványa is kifogásolja. Szerintük sérti a jogbiztonság elvét, hogy a rendelet például a magyar jogrendben nem létező paplanernyőzés kifejezést használja, miközben a közlekedési miniszter rendeletében a hivatalos megnevezés „légcellás ugróernyő”. Ennél nyomósabb érvre, diszkriminációra hivatkozva kérik az extrémpasszus megsemmisítését. Az alkotmány szerint ugyanis a köztársaság területén élőknek joguk van a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, az extrémsportolónak azonban sérülés esetén nem jár az ellátás. A statisztikák és tapasztalatok szerint az extrémnek kikiáltott tevékenységeknél több sérülést okozó sportok – mint a BMX-kerékpározás, a snowboard vagy a kosárlabda – nem kerültek bele a rendeletbe. Arról nem beszélve – folytatódik az érvelés –, hogy a dohányzás vagy az alkoholizmus egyáltalán nincs tiltólistán.
VITÉZ F. IBOLYA
Comments [0]