Filed under

anyagok

 

Ruházat magashegyi túrázáshoz

Ruházat

 

Téli körülményeknél az egyik alapvető probléma, hogy túrázás, mászás közben megizzad az ember és mikor a mozgás abbamarad (pihenés), ez a "hűtőfolyadék" sok energiát vesz el a testtől, így fokozott a kihűlés és a fagyás veszélye. A mozgáshoz nem kell mindennek rajtunk lennie. (Lavinagyanús terepen történő mozgás más helyzet.) Szerencsére ma már kaphatók olyan anyagból készült ruhák, melyek segítik az izzadság gyors elvezetését, illetve vizesen is melegek. Ezek azonban csak a megfelelő hőmérsékleti és páraviszonyok között dolgoznak optimálisan. 

 

Öltözködéskor a következőket tartsuk szem előtt:

  • A bőrre közvetlenül műanyag alapú aláöltözetet vegyünk, mert ennek legnagyobb a vízáteresztő, és egyben legkisebb a vízfelszívó képessége.
  • Minimalizáljuk az  átnedvesedést. Ruházatunkat az objektív körülményekhez képest (hőmérséklet, szél, terep meredeksége, hóesés, hóvastagság, napszak) válasszuk meg. A menet közbeni öltözés-vetkőzés gyakran kiváltható a ruha állítgatásával, pl. a kabátujj- szűkítésével, lazításával, a cipzárak (zsebek, oldalcipzár, kamásli) kinyi tásával. Ha mindenképpen vetkőzni kell, részesítsük  előnyben a gyorsan, menetközben fel- és levehető ruhadarabokat (sapka-kapucni, kesztyű).
  • Sebességünket igazítsuk az objektív körülményekhez.
  • A nedves ruhafelületet szél esetén azonnal takarjuk be. Szélcsendben szépen párologtat egy aláöltözeti póló, de a szél ránk fagyaszthatja.
  • Lehetőleg szélmentes helyen álljunk meg pihenni, inni. Elég lehet egy hóbucka szélárnyékos oldalára húzódni.

 

Anyag

Előnyök

Hátrányok

Felhasználás

Poliészter

Gyorsan szárad.

nyelmes. Könnyű. Néhány típus nedvesen is szigetel.

Drága.

Néhány típus szagtartó.

Pólók és aláöltözetek, melegítő rétegek (fleece nadrágok, pulóverek). 

Sapkák,  kesztyűk, zoknik.

Polipropilén

Gyorsan szárad. Könnyű.

Drága.  Kissé  horzsol. Szagtartó.

Mint a poliészter.

Nylon

Erős és strapabíró.

Könnyű. Olcsó. Néhány típus szél- és kopásálló.

Ha elázott, lassan

szárad.

Kabátok, szélálló ruhadarabok, külső egyujjas (fedő) kesztyűk, nedvességzáró zoknik.

Spandex

Nyújtható

Kevésbé strapabíró. Lassan szárad.

Ruhák toldása az ízületeknél.

Gyapjú

Nedvesen is  szigetel valamennyit. Elfogatható szél- és kopásállóság. Olcsó.

Lassan szárad.  Nehéz.

Kissé horzsol.

Melegítő rétegek

(pulóver, nadg). Sapkák, kesztyűk, külső zoknik.

Pamut

Jól  szellőzik.  Jó   meleg időben. Szárazon kényelmes. Olcsó.

Sok vizet  szív  fel. Nedvesen nem tartja a meleget. Nagyon lassan szárad.

Általában nem használható.

Kivéve: pólók jó idő esetén, napvédő kalapok, kendők.

 

A réteges öltözködés

 

Alsótest 3 réteg, felsőtest 5 réteg normál téli körülmények esetén (0 - -20C).

 

Alsó réteg: thermo aláöltözet (vékony réteg a bőrön) zokni, nadrág, polo, pilóta sapka, kesztyű. (Megj. alsónadrágból is célszerű thermo anyagot használni, hogy ne legyen a vesénk vizes borogatásban egész nap.)

Külső réteg: vízzáró, szélzáró, de pára áteresztő vékony réteg (cipő, nadrág, kabát, kapucni, kesztyű (csapadékos, szeles idő ben hordjuk).

Közbenső rétegek: zokni (vastag, gyapjú), nadrág (rugalmas, térden és fenéken kopásálló), ing v. hosszú ujjú póló (erős szövés , kopásvédő részekkel), sapka (polár), kesztyű (polár).

 

Mint olvassátok, eddig 3 réteget vettünk fel, pl. kesztyű: aláöltözet+polár+gtx.

 

Felsőtestre vegyünk még 4. rétegnek polármellényt (windstopperes) -ez folyamatosan rajtunk lehet, és tartaléknak (ez az 5. réteg) polárkabátot. Téli mászásnál, különösen jégmászásnál praktikus a standban álldogáláshoz a ruhák tetejébe egy pehelykabátot vinni és gyapjú vagy pehelykesztyűt húzni. (ezekből elegendő partinként egy).

 

Felhasznált irodalom:

Filed under  //   anyagok   magashegyi túrázás   ruházat   réteges öltözködés  
Posted by email 

Comments [0]