Csúcsmenet

Csúcsmenetünket, hosszas taktikázás – tépelődés előzte meg.

Visszafordulásunk május 12-én a Lhotce fal alól a csúcsmászás szempontjából indokolt volt, de akklimatizációnak még jó lett volna még egyszer elmenni a hármas táborig. Persze az idő is fontos szempont és azért kell minél hamarabb lemenni az alaptáborba, mert lehet, hogy közel van a csúcsmászásra alkalmas idő és hogy legyen néhány nap pihenőnk előtte. Túl sok pihenőnk lett, végül is 19-től várható volt az alkalmasabb időjárás és sok csapat 21-re időzített. A mi időjárás jelentésünk is ezt a dátumot erősítette és végre 18-án negyedszerre vághattunk neki a Khumbu jégesésnek. Ezúttal délkörül indultunk, mert ekkorra felhősé vált és így lehetett a legjobban megúszni a perzselő napot.

Csak késő estére értünk fel, de még elég jó állapotban, hogy reggel könnyedén továbbinduljak. A többiek később tartottak utánam a hármas táborba. A hármas táborunk sátra elég rossz állapotban volt, egy szűkös vidékre állítottuk fel, ahol spanyol csapatok építették körbe és a hó is alaposan elnyomta már. Egy kereskedelmi expedíció nagy kényelmes sátrait használtuk, remélve, hogy ők éppen se le se fel nem mozognak a vidéken.

Használhatatlanná vált kis sátrunkat hosszas munkával kiástuk, azzal is küszködve, hogy környezetét toalettnek használták.

20-reggel újra én vagyok a korábban induló. Elég nagy forgalom van a Lhotce falon mindkét irányba, találkozók a Lhotcéról lejövökkel is. Felfele megy a népes spanyol csapat serpástul, köztük egy iráni is.

Beér Mécs, átkelünk a sárga sáv sziklás részén és közelítünk a Lhotce letérőhöz. Látszik a négyes tábor, az oda tartó csapatok és az Everest felől lefele tartó hullaszállító csapat.

Felérve a csúcstámadó táborba, alig van ahová a hátizsákjainkat letegyük. A spanyolok serpái alakítottak ki párkányokat, nagy sátrakat állítottak fel és a spanyolok bent pihennek. Nekünk magunknak kell a táborozó helyeinket kialakítanunk egyetlen hólapátunkkal. Mécs sátorhelyét együtt ássuk ki, nekem egy kisebb helyre lenne szükségem, de félúton leejtem a hólapátot. Így egy kényelmetlen kis párkány fölé feszítem a bivak ponyvámat és alatta dolgozok tovább jégszekercével kaparva a kemény, kérges havat. Tibi túl későn ér fel, fáradttan, szűkös hellyel kell beérnie. Esteledik, főzünk és elhelyezkedünk egy kis pihenőre. Tibi nem hozott hálózsákot, ezért leginkább a lábaira kell vigyázni, hogy el ne fagyjanak. Az én hálózsákomat próbáljuk megosztani.

Nem túl pihentető az éjszakánk, ennek ellenére arra ébredek, hogy Mécs Laci közli, hogy ő is indul Gál Laci után, aki már órákkal korábban elindult a spanyolokkal felfele. Szedelődzködni kezdek, az elfagyás veszélye miatt a bakancsomra még egy telekamásnit is húznom kell, amellyel jobb esélyem van a lábujjaim fagyását megúszni. Sokáig kínlódok a fejlámpa fényénél, de nem jön össze, végül feladom és elég későn vagyok indulásra kész, mikor Mécs éppen visszatért, mert nem érezte jól magát. Én érzek némi energiát magamban és mindenképpen próbálkozni van kedvem, bár a nap már felkelt és besüt a déli nyeregbe. A Lhotce fal még sokáig árnyékos marad és a hajnali órákban rettenetesen hideg, kezdeti haladásomat többször megszakítom, hogy lábaimat kezeljem, masszírozzam. Ennek ellenére kezdenek felbukkanni az előttem lévők, találkozok lefele tartókkal és elkerülök a lassabbakból, akik felfele mennek.

Az útvonal szép, érdekes. Ezt a folyosót szeretnék megsíelni amerikaiak. Sízhetőnek is tűnik, de hófüggő, nagyobb, puhább hó kellene, abban meg a feljutás nehezebb.

Délután érek a csúcsvidékre, ahol az előttem járók nagy része már lefele tart. Gál Lacival közvetlen a csúcstömb alatt találkozok. Teljesen rendben van, gyorsan ereszkedik. Nekem kell még egy kis sziklamászás, amihez fölösleges a jégszekercém, ezért a csúcsszikla párkányinak egyikén hagyom. Fent beérem az iráni Mehtit és a spanyol Lolot. Fotózkodunk, filmezek. Felhők vonulnak, változatosan szép a kilátás, de elég későre jár és hosszas fárasztó ereszkedés vár ránk. Így ér a csúcsra még egy spanyol páros, akik nagyon lassúak.

A csúcson hagyva őket elkezdem ereszkedésem. Rájövök, hogy a legjobb a jó minőségű rögzített köteleket a legjobban kihasználni a hatékony ereszkedés érdekében. Naplementében érem el a folyosó alját, harántolok jobbra és mire elérem a csúcstámadó tábor fölötti hómezők tetejét teljesen rám sötétedik. Fejlámpát nem hoztam, teljesen sötétben a kötél mentén botorkálok, csúszkálok, néha kúszok. Végre megpillantom a sátrakat és 21 órára el is érem a tábort, ahol befekhetek Gál Laci mellé a sátorba, saját hálózsákomba. Mécs és Tibi lementek a többi felszereléssel.

Mehti próbál éjszakai, majd hajnali mentést összehozni a fent rekedt spanyolok lesegítésére, de senki sincs a vidéken, akiben elég erő maradt ehhez.

Hajnalban, amikor összepakolunk és a lemenetre készülődünk, pillantom meg a leérkező spanyolokat, teljesen összefagyva lemerülve. Az is csoda, hogy túlélték a kint töltött éjszakát, nem voltak túl messze a tábortól, de csak hajnal felé akadt serpa aki lesegítse őket.

Később tudtam meg, hogy volt még egy, akit eltűntként kezeltek és az Everestről lefele tartó amerikaiak tértek ki a megkeresésére. Szerencsésen megtalálták, persze élet és halál között összefagyva. Nehéz mentési helyzet vette kezdettét, jó állapotú oxigént használó mászók és serpák közreműködésével, míg a kettes táborig jutottak a sérültek. Ott orvosi ellátást kaptak és a következő reggelen helikopter szállította le őket.

Csúcsmentünk másnapján szelesebb körülmények között folytattuk ereszkedésünket. Gál Laci lassabban haladt, én már a hármas tábor egy sátrában pihentem, ittam mire ő is megérkezett de mind a tíz úján fagyás mutatkozott. Most szerezte a lejövetben, mert kesztyűiből is elveszített. A sátrat egy serpa kölcsönözte Tibinek, aki itt várt ránk. Itt már nem a hideg szél, hanem a perzselő nap okoz gondokat. Pihenőnk túl hosszúra nyúlik, alig bírjuk magunkat összeszedni egy késő délutáni lemenethez. A spanyolok nagy része is éppen lefele tart, de elég meggyötörten.

Sötétedésre érjük el a kettes tábort, ahol minket is meghívnak egy nagy sátorba teára. A sátor két orvossal korházként működik és sorra térnek be a lejövök, van akit erősen támogatva hoznak be és fektetik el. Elfagyott újperceket és súlyos fagyásokat látunk, szinte mindenkinek van valamilyen szintű fagyása. Gál Laci esete itt enyhe fagy csípésnek bizonyul, ő is kap a teák mellé vérkeringést fokozó gyógyszert.

Későn megyünk le a sátrunkhoz, reggel korán szedelőzködünk és megyünk tovább át a Khumbu jégesésen az alaptáborig. Nagyon fáradtan érünk le, de nem merült fel a veszélye, hogy csapatunkból bárki is külső segítségre szoruljon.

23-án már az alaptábort bontjuk és indulunk lefele. Fárasztó és kemény, hirtelen vége lett expedíciónknak.

Csonkolt lábam határ terheléseket kapott a csúcsmenetben, a hegyről való lejövetben és az alaptáborból való levonulásban is. Ezek minden jól edzett fizikumnak óriási terhelések. Ehhez képest meg lehetek elégedve mind fizikai teljesítményemmel, mind a műlábam terhelhetőségével.

2011-06-01

Erőss Zsolt