Dhaka utcáit róva, az embereket, tájat, történéseket figyelve egyre inkább feltűnik, hogy a helyiek számára mi magunk (európai, fehér ember) vagyunk az egzotikum. Ritkán látnak ilyet, akkor is inkább csak kocsiban, besötétítve. Megnéznek, odajönnek, megszólítanak (mert ők én vagyok már, gyenge létemre így vagyok erős). A leggyakoribb beszélgetés, ami kialakult, az a következő:

-       Hello boss! (itt mindenki boss, illetve pontosabban a tisztelt férfi nemű egyed)
-       Hello – mondom én, óvatosan.
-       What is your country?
-       Hungary – mondom én még mindig óvatosan, arra számítva, úgyse tudják mi az, hol van stb., tovább kell majd magyarázkodnom.
-       Aha, Nokia! (komolyan, minden Hungary-t halló helybéli azonnal a Nokiára asszociál)

Sok időmbe tellett, amíg rájöttem, hogy miért is van ez. Első gondolatom az volt, hogy választási kampány lévén az MSZP prominensei végiglátogatták a 160 milliós Bangladest Nokia-dobozokkal, hogy biztos szavazatokat gyűjtsenek. De nem valószínű, ennyi pénzük azért még nekik sincs.

A megfejtést végül egy helyi szolgáltatta, amikor is a Aha, Nokia! felkiáltás mellett előkapta a telefonját és megmutatta a Made in Hungary feliratot:  kérem szépen ezek a telefonok nálunk készültek és így öregbítik hazánk hírnevét szerte a világban.