Heti Válasz - Nincs akadály
Ezt pár perce fotóztam a Bajcsy-Zsilinszki úton. Az arányok a helyükre kerültek.
És itt a teljes cikk is, köszi Marika!
Részletek az interjúból:
"Fel kell vinnem a székely zászlót"
A baszkok példáját tartja jónak Erőss Zsolt, aki múlt héten tért haza, miután amputált lábbal, oxigénpalack nélkül is megmászta a világ negyedik legmagasabb csúcsát, a 8516 méteres Lhocét.
- Gratulálunk, de őszintén: megérte? Nem volt őrültség amputáltatnia a lábát azért, hogy felmászhasson erre a csúcsra?- Én ezt nem őrületnek nevezem, hanem torzításnak. A bulvár így működik. Efféle szalagcímek kellenek, hogy eladható legyen egy lap: feláldozza a lábát a hegymászásért. Eleinte szórakoztatott, hogy így számoltak be a balesetem utáni, tavalyi amputációról. A hegymászás ugyanis épp az a tevékenység, ahol rettentően oda kell figyelni, nehogy megsérülj, vigyáznod kell a testi épségedre. A mászó mentalitásával is ellentétes tehát a gondolat, hogy sérüléseket vállaljon egy cél érdekében.
- Tehát nem volt igaz, hogy ha vár, meggyógyult volna a láb, csak nem oly tökéletesen, hogy mászni tudjon vele, ön meg azt mondta: akkor vágják le, és legyen helyette strapabíró műláb?- Dehogy. Nem kérdezhettem meg a feleségemet, hogy legyen láb vagy ne, mert nem ő ért a dologhoz, hanem az orvosok, akik körülvettek. Kapaszkodva az utolsó szalmaszálba persze én is az egyetlen olyan orvost kérdezgettem, aki bizonytalan volt a kérdésben. "Mennyit kell dolgoznom azon, hogy ebből megint láb legyen?" Ő is azt mondta, ebből sosem lesz már láb. A többi orvos pedig határozottan az amputáció pártján volt. A legtöbb ember nehezen fogadja el az orvosi döntést az amputációról - mondjuk egy autóbaleset után. A hegymászás viszont megtanít a kemény, logikus gondolkodásra, arra, hogy az érzelmeket bizonyos helyzetekben ki kell tudni zárni. Az én esetem egyértelmű volt. Ha a szakemberek ezt mondják, el kell fogadnom.
