Anita palack nélkül mászta volna meg a Mount Everestet
Ugyan Anita hegymászó tavasszal oxigénpalack nélkül próbálta megmászni a Mount Everestet, egy komoly légúti megbetegedés miatt azonban végül mégis palackkal érte el a 8850 méteres csúcsot, immár másodszor.
A kilenctagú nemzetközi hegymászócsapat április 12-én érte el az 5300 méteren fekvő alaptábort, majd kezdetét vette a csaknem egy hónapig tartó akklimatizáció. Ennek során sorban felmásztak a négy magashegyi táborba, majd mindegyik után visszaereszkedtek néhány napra egy alacsonyabb táborba. Végül az akklimatizáció után a megfelelő időjárási helyzet – „időjárási ablak" – elérkeztével kerülhetett sor a csúcstámadásra.
Ugyan Anita elmondta, egyelőre nem tervezi, hogy másodszor is nekivág a Mount Everestnek oxigénpalack nélkül. Az idén ősszel esedékes, soron következő magyar Himalája-expedíción, a 8201 méteres Cso-Oju(Cho Oyu) megmászásán azonban szívesen részt venne, ha elő tudja teremteni az anyagi hátteret – jelezte.
Ugyan Anita már 2003-ban hírnevet szerzett magának azzal, hogy első magyar nőként nyolcezer méter felett járt, 2009-ben pedig ugyancsak első magyar nőként sikerült megmásznia a Mount Everestet. A negyvenéves nyíregyházi hegymászó eddigi nyolcezres csúcsai a Gasherbrum I. és II., a Broad Peak és a Mount Everest.A magyarországi árvízkárosultak megsegítésére július 13. és 23. között online jótékonysági árverést rendeznek Ugyan Anita idei Himalája-expedíción használt eszközeiből. Kalapács alá kerül jégcsákánya, kesztyűje és speciális napszemüvege. A befolyt összegből egy árvíz során károsodott, később kiválasztandó oktatási intézményt támogatnak.
