Az expedíció új postban folytatja, itt.

A Kollár Lajos vezette Magyarok a világ nyolcezresein 2010-es expedíciósorozata hétvégén elérte az 5720 méter magasan lévő előretolt alaptábort (ABC). Hétfőn Erőss Zsolt, Szlankó Zoltán, Horváth Tibor és Kollmann András elindult, hogy felépítse 6400 méteren az első magashegyi tábort. Tóth Zsolt hazaindult.

Kollmann András írja:

A "Magyarok a világ nyolcezresein" Cho Oyu expedíciója két napja érte el az 5700 méter magasan lévő előretolt alaptábort. A dokumentumfilmes stáb operatőre rosszul lett, mert szervezete nem tudott alkalmazkodni a magassághoz. Biztonsági okokból le kellett mennie a hegyről...

Éjszakánként – amikor felébredek – aggódva figyelem Tóth Zsolt légzését. Megnyugszom, amikor hallom, hogy mocorog, szuszog. Zsolti ramatyul van: napközben csak szédeleg, lassan mozog, tekintete zavart. Szervezete nem tudott alkalmazkodni az 5800 méteres magassághoz...

Első állomásunk a 3700 m magasan lévő Nyalam volt, ezután a 4300 méteren lévő Tingriben aludtunk. Amint azt az előző beszámolómban írtam, az Everest alaptáborában szoktattuk magunkat a magassághoz, majd 5200-ról visszamentünk Tingribe. Itt kicsit pihentünk, majd két alvással feljöttünk ide, 5800-ra.

Tóth Zsolt hazánk egyik legjobb operatőre, olyan filmeket fényképezett, mint az "Arccal a földnek" és a "Puskás Hungary".  Az Erőss Zsolt felépüléséről szóló dokumentumfilmben április óta dolgozik – jártunk együtt az Alpokban, és Zsolt jól bírta a strapát. Az viszont kiszámíthatatlan, hogy a magasság hogyan hat az emberi szervezetre. Van, aki  jobban bírja, és van, aki pedig egyáltalán nem képes alkalmazkodni a megváltozott környezethez. 

Mi egy pulzoximéternek nevezett műszerrel mérjük a vérben oldott oxigén százalékos arányát. Egy egészséges felnőtt tengerszinten 100 %-ot produkál; Tóth Zsolt értéke itt 60%. Ez életveszélyes. A komoly gond az, hogy ha ennyi idő alatt nem tudott akklimatizálódni, akkor hiába megy lejjebb, akkor ezután sem fog javulni.  Zsolt most elindul haza.

Ma megkezdjük a táborlánc építését. 
Erőss Zsolt, Szlankó Zoli, Horváth Tibor és én elindulunk az egyes táborba. Ez 6400-on van...

 

Erőss Zsolt írja:

Alaptáborunk 5700 méteren van, rengeteg az expedíció. Szemben velünk a hegyen a 2. táborig látszik nyom. Az alaptáborok sora kb. egy kilométer hosszan húzódik egy moréna nyelven, amely alatt gleccser található. Mi a felső részen vagyunk már rendezett tereppel, jó konyhával.

 Lajosnak a gépe szarakodik és a kommunikáció is, de nem lehet gond, van itt technika elég.

A lábam jól van, a lábakkal még kísérletezek, de egyenlőre minden ok. Két nap alatt jöttünk fel és azért volt tréfásan lemerítő, mert könnyű rövid sétának ígérték mindkét napot. Caplatás és volt, kb. öt órás mindkét menet.

Közben a másik, háromfős csoport is halad, Mécs László levele Nyalamból (3800m), ahol szeptember 10-én tartózkodtak:

Elhagytuk Katmandu nyüzsgő forgatagát, s nekivágtunk a nagyjából 180 km-es útnak, mintha a Badacsonyra indulna az ember Budapestről, akkora a táv, mégis - akárcsak fő csapattestünknek - 12 órát vett igénybe. Katmanduba érkezesünk éjjelén hatalmas égszakadás zúdult a városra, s a hegyvidékre is, ennek hozadéka, hogy az autóutakat földcsuszamlások, sziklaomlások torlaszoljak el. Jelen esetben 3 helyen tettek átjárhatatlanná a Katmandut Tibettel összekötő útvonalat.

Ilyenkor a környékén lévő, csekély számú munkagép próbálja meg szabaddá tenni az utat, sokszor több napos munkával érve el eredményt. s aztán jön az újabb esőzés, s a sziszifuszi munka folytatódik... Várakozni tehát nem nagyon érdemes a torlaszoknál. Kialakult egy jól működő rendszer: a torlaszokon teherhordók szállítják át a csomagokat, s a túloldalon új szállítóeszközökbe pakolják. Ott van nagyobb probléma, ahol két csuszamlás közé nem rekedt be semmilyen mozgósítható jármű. Ilyenkor a teherhordók viszik tovább terhüket addig, míg el nem érik a következő járművet. Ez a fajta utazás igencsak kalandos es lassú, de éppen ez a szép benne.

Délután óriási zápor zúdult le ránk, de szerencsére ekkor már legeslegutolsó autónkban ültünk, s hamarosan elértük a nepáli határtelepülést, Kodarit. Reggel sikeresen átléptünk a határon, ám kísérőnk vízuma még nem érkezett meg ekkorra, amit mi elég nehezen értettünk. Végül is ő Kodariban várakozik, de reméljük, hogy hamarosan befut expedíciós felszerelésünkkel. A 9 evvel ezelőtti állapotokhoz képest a kínaiak által alaposan felújított úton gyorsan elértük a 3800 méteren fekvő Nyalamot. A városka is sokat fejlődött az elmúlt évtizedben.

A magasságunk már elindítja szervezetünk akklimatizációját, ezt most egy kis hegyi túrával igyekszünk serkenteni. Holnap továbbutazunk Tingribe, 4200 méterre.

View Larger Map

----------

Az expedíció másik fele (Gál László, Wetzl Péter, Mécs László) is halad, beszámolójuk lentebb található:

A webbeteg.hu beszámolója:

Szeptember 6-án egy Bahreinben töltött éjszaka után a Gulf Air szárnyain mi (Gál László, Wetzl Péter, Mécs László) is megérkezünk Katmanduba. Itt két napot töltünk, míg elintézzük a kínai vízumot, meg amit még szükséges.

Tegnap meglátogatott minket a 88 esztendős Miss Hawley, aki évtizedek óta él Nepálban tudósít a hegymászó expedíciókról, s elévülhetetl

en érdemeket szerez az un. Himalája Adatbázis létrehozásában. 

Már első este bőrig áztunk, nehogy megfeledkezzünk arról, hogy a monszun még nem ért véget. Szervező serpánktól megtudjuk, hogy ez a tény – szokás szerint – kihatással van továbbutazásunkra is, földcsuszamlások, áradások teszik járhatatlanná az út egyes szakaszait.

Fő csapattestünknek is 12 órába telt (4 helyett), míg elérte a tibeti határt. Emlékszem 2001-ben a Csomolungára (Everest) igyekezvén két helyen is az apostolok lovára kellett váltanunk, közel 4 tonnányi felszerelésünk szakaszos szállítására pedig sok tucat hordárt kellett hirtelen fölfogadnunk. Ez persze nem volt betervezve a költségvetésben, s még csak az út elején jártunk. Sok expedíción fogalmazódott már meg bennünk, hogy ha elérjük az alaptábort onnan már csak mászni kell…

A határátlépés után Zangmuban toltjuk az éjszakát, másnap megkezdjük emelkedésünket a Tibeti-fennsík felé. Ezen a szakaszon az óceáni légtömegek heves fölemelkedésre kényszerülnek így itt mindig sok a csapadék – ebből kifolyólag a vegetáció is igen dús. Estére elérjük Nyalamot, melynek 3400 méteres magassága erőteljesen beindítja akklimatizációnkat. A rákövetkező napon 4000 m fölé emelkedünk, a kietlen, poros fennsíkra.

A vadnyugati hangulatú település, Tingri, ahol ördögszekereket kerget a szél, lesz a szálláshelyünk. Cserzett arcú, hosszú hajfonatos, észak-amerikai indiánokra emlékeztető tibetiek fogadnak minket, akik ugyanúgy rosszul bírják az alkoholfogyasztást.

A 4200 méteres magasság némi fejfájást is okozhat nekünk, de a másnapi fölemelkedés a közel 5000 m magas alaptáborba, lesz az igazi próbatétel. És az állandóan kellemetlenkedő északi szél, meg persze az ingerszegény környezet a növényzet teljes hiánya. Még szerencse, hogy hamarosan átlépünk a hegyek, a hó és a jég varázslatosan kék birodalmába…

 

----------

2010.09.09 20:00

Kollmann András beszámolója az extrem.hu-n:

Néhány órája érkeztünk meg a Cho-Oyu alaptáborába. Itt végre otthonosan mozgunk, az eddigi hányattatások után jól esik a rendezettség. Ezt a levelet a közösségi sátorból írom: nepáli szakácsaink, Pasang és Gyalzen épp a vacsorát főzik…

Az előző napokat akklimatizációval töltöttük. 
Ez azt jelenti, hogy szoktattunk a szervezetünket a magassághoz.  

Felmentünk az Everest északi alaptáborába, és kétszer 5200 méter magasságban aludtunk. 
A ritka levegőt csak Erőss Zsolti és az expedíció vezetője, Kollár Lajos viselték jól, a csapat többi része csak szédelgett. 
Én ilyen kínzó fejfájást még soha nem éreztem: az első nap olyan volt, mintha kívülről acélpánttal szorították volna a koponyámat, belül pedig légkalapáccsal dolgozott egy regimentnyi melós.

Igyekeztünk mozogni: felmentünk a hegymászó-temetőbe leróni tiszteletünket
az Everest áldozatai előtt. Megrendítő volt látni a sok névtáblát – sok
lélek, akik odavesztek. 
Álltunk Reinhard Wlasich, Dr. Gárdos Sándor és Várkonyi László síremléke előtt és egyikünk sem tudott mesgszólalni… 

2010.09.08 22:00

Kollár Lajos jelentése a Cho Oyu alaptáborából:

Ma egy nappal korábban feljöttünk a Cho-Oyu alaptáborba. Azért egy nappal korábban a tervezettnél, mert az Everest trekk magasság (5300 m körül) nem mindenkinek tett jót így hirtelen. Visszajöttünk tegnap Tingribe (4300 m), és egy kicsit pihentünk. Mára mindenki elfogadható állapotba került és elindult a Cho-Oyu expedíció az alaptábor elérésével. Itt már vártak sherpáink a teljes expedíciós felszereléssel. Holnap reggel jakokra pakolunk és két napig gyalogolunk az 5800 méteren fekvő, előretolt alaptáborig (ABC). Ez lesz a bázisunk az egész expedíció alatt.

2010.09.08 20:00

A himalajaexpedicio.hu beszámolója

 A csapat elindult a Cho Oyu alaptábora felé

A Kollár Lajos vezette Magyarok a világ nyolcezresein 2010-es expedíciósorozata elhagyta a Mount Everest alaptáborát, amelynek környékén napokig akklimatizációs túrákat tettek. A vállalkozás tagjai jól vannak, a kedd estét Tingriben töltötték, szerdán pedig elindultak a Cho Oyu 4910 méter magasan fekvő alaptáborába.

Közben szerencsésen megérkezett Katmanduba az expedíció újabb három tagja (Mécs László, Gál László és Wetzl Péter), hogy legkésőbb az alaptáborban csatlakozzanak többiekhez. Mécs László és Wetzl Péter célja, hogy lesíeljenek a Cho Oyu csúcsáról.

"Szenzációhajhász korunkban fontosnak tartom, hogy egy extrém célkitűzés, és maga a teljesítés reális, valódi legyen. Ami síelésünket illeti, a Cho Oyu (8201 m) adottságai lehetővé teszik, hogy egészen a csúcsról addig, ameddig hó van, lesíelhessünk. Azaz nem egy erőltetett, kivitelezhetetlen célkitűzésről van szó" - írta Mécs Nepálból.

----------

A hét tagú előörs szombaton megérkezett a Tibeti-fennsíkon lévő Tingribe. Innen akklimatizációs túrára indulnak az Everest északi fala alá.

Kollár Lajos beszámolója:

4 óra körül megérkeztünk Tingribe. A felszerelésünk követett bennünket 2 óra múlva. Tehát, minden és mindenki együtt van. Sherpáink - Passang és Gyalsen - a tavalyi Manaslu-expedícióból örököltük őket, külön kérésre. Nagyon nagy megelégedésünkre dolgoztak. A felszerelések és egy kevés élelmiszer és háló felszerelés átpakolása után itt töltjük az éjszakát és reggel elindulunk Rongbukba és estére az Everest alaptáborban leszünk.

A felszerelés java része egyenesen a Cho-Oyu alaptáborba megy, és sherpáink fölépítik a tábort. Mi 2 napot túrázunk az É-fal körzetében és Tingrin keresztül mi is a Cho-Oyu alaptáborba megyünk, ahová időközben megérkezik Mécs Laci, Gál Laci és Wetzl Péter. Reméljük!

Lényegében mindenki jól van, kisebb torok- és fejfájás előfordul. Katona dolog, nagyon hirtelen emelkedtünk és egy 5120 m-es hágón is átjöttünk. Remélem, az akklimatizációs túra sikeres lesz.

Kollmann András beszámolója az extrem.hu-n:

p r o l ó g

Egy hegymászó-expedíció nagyjából azt jelenti, hogy az ember összesűríti az életéhez szükséges összes tárgyat két hatvan literes műanyaghordóba. 
A dolognak megvan az előnye, a gondoskodás miatt a ruhák és a műszaki cuccok még a legmostohább időjárásban is szárazak maradnak. A hátránya viszont az állandó pakolás.  Esetünkben a helyzet úgy áll, hogy mindenkinek van két hordója, plusz egy hátizsákja. Az utóbbiban a napi használati cuccok laknak, a hordóban pedig az összes többi felszerelést tároljuk. Ha valami rendkívülire van szükség, mondjuk aksitöltőre vagy hasmenésre való gyógyszerre, akkor jön a kutakodás... 
Pillanatnyilag a Tibeti-fennsík egy kisvárosában, Nyalamban vagyunk. 
Ma jöttünk át Nepálból Kínába. A határátkelésnek két markáns jele van. Az egyik, hogy itt olyan betonúton haladunk, ami akár Ausztriában is megállná a helyét, és ez igancsak kellemes felüdülés a nepáli zötykölődés után.  A másik jel pedig a táj változása. Nepálban dzsungel borította a hegyoldalakat, itt Tibetben viszont alig van növényzet. Holnap érünk Tingribe, innen  lehet megközelíteni a Cho Oyu és az Everest alaptáborát.  
Az utazás tartogat kihívásokat: egy 5200 méter magas hágón kell átkelnünk autóval...

n e m   m e s e 

Aki nem bírja a várakozást, jobb, ha nem megy Ázsiába. 
A nyugati kultúrkörben komolyan veszik az óraszerinti időt, a perceknek jelentése van. A mediterrán országokban már sokkal lazábban kezelik a napokat és az órákat, Afrikában és Ázsiában meg egyenesen tesznek az időre. 
Itt az időre embernek nincs hatása, ezért aztán nem is nagyon foglalkoznak vele. 
A pillanat a fontos – ez az a „folyam”, amivel az emberek sodródnak, és még akkor sem kapálódznak, ha a pillanat úgy dönt: lecövekel, és nem halad előre. 
Utazás közben volt rá alkalmunk, hogy mi is elmélyedjünk a pillanatban... 
Csütörtök hajnalban indultunk Kathmanduból a határ felé: 110 kilométert tettünk meg egy nap alatt. Az út jó része várakozással telt. Hosszú órákat várakoztunk  forgalmi akadályok, bandaháború, földcsuszamlás és emberi ostobaság miatt. 

Csütörtök hajnalban beraktunk 800 kg alaptábori felszerelést és a fejenkénti két privát hordót egy 20 személyes buszba. Ezt a járgányt még egy korrupt román rendőr is azonnali hatállyal kivonná a forgalomból, de itt még vagy 20 évig szállítja majd a népet. 
Már a Kathmanduból való kijutás sem volt egyszerű, mert  a városból kivezető főútvonal körübelül olyan széles, mint a Hármashatárhegyre vezető betoncsík, a forgalom viszont megegyezik a nagykörútéval. Kamionok, teherautók, buszok és személyautók tülkölnek minduntalan, közöttük motorosok cikáznak. 
Az aszfalt néhol hiányzik, hatalmas kátyúkat kell kerülgetni. Azt hittem, ha kiérünk a városból, kicsit gyorsabban haladunk majd, de tévedtem... 
Az út elkezdett kanyarogni, és minden forduló kihívást jelentett a hosszabb járműveknek, mivel átlógtak a másik sávba. 
Emiatt aztán minden kurfli egy rövid megállót is jelentett. Egy darabig még csak-csak haladtunk, aztán beállt a dugó. Leszálltunk a buszról és végeláthatatlan sort láttunk magunk előtt. Kiderült, hogy két falusi banda összeverekedett,  a helyszínre érkező
rendőrség  pedig elvitte a balhé főkolomposait. 
A bunyóban vesztes fél követelte, hogy a zsaruk engedjék el a bandavezért, és követelésüknek útlezárással adtak hangot. A nepáli utazóközönség sztoikus nyugalommal várta, hogy valami történjék. Nagyjából egyórás téblábolás után megindult a sor; reméltem, hogy ezzel megúsztuk. 

f ö l d i n d u l á s

Egy festői helyen ebédeltünk, aztán pár kilométeres haladás után ismét megtorpantunk. Földcsuszamlás történt – másfél méter kővel kevert sár került az útra. A földcsuszamlás gyakori Nepálban, különösen a mostani monszunvégi időszakban. Három hónap szakadatlan esőzés után a meredek hegyoldalak könnyen omlanak. Most egy falu melletti tanyán történt a baj, egy házat el is vitt az ár. 
Több kilométeres sor állt alakult ki a földcsuszamlás mindkét oldalán. 
Senki sem tudta, mikor érkezik a buldózer, ami megtisztítja az utat. Ilyen esetben lehet, hogy akár napokig kell várakozni. 

Ezért aztán a helyiek azonnal felcsaptak teherhordónak. Kamionok és mikrobuszok teljes tartalma vándorolt a vállukon egyik oldalról a másikra. Az élelmes sofőrök a vesztegelés helyett inkább leadják a népet vagy az árút, és a másik oldalról érkezett szállítmánnyal indulnak abba az irányba, ahonnan jöttek. Nekünk nem volt sietős, így várakoztunk.  A teherautó-sofőrök igyekeztek hasznosan eltölteni a várakozás óráit. Az út melletti vízfolyásokból megtöltötték vödreiket, és lemosták járgányaikat. Az utazóközönség beszélgetett, illetve az összedőlt házak körül serénykedő katonákat bámulta. Két-három óra után elindultunk. Mentünk egy picit, néha tengelyig süllyedtünk abban a sárban, ami a már eltakarított földcsuszamlások után maradt. Voltak helyek, ahol nem is volt aszfalt, vagy döngölt út, csak keréknyom a kövek között.  Egy ilyen útszakaszon egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy alaptábori sherpáink izgatottan kiabálnak, és ugranak ki a busz nyitott ajtaján. 
Egy patakvölgyben hirtelen megindultak a kövek: az 5-6 köbméter gránit egyenesen felénk tartott. A sors úgy alakította az dolgot, hogy a kövek megálltak...

Ezután jött a leghosszabb kényszermegálló. Egy falu közepén eltömődött az utat keresztező vízelvezető csatorna. A helyi erők attól tartottak, hogy ha a kamionok és a buszok rámennek az eláztatott útra, akkor földcsuszamlás történik. 
Joggal féltek ettől, mert a falu egy völgy peremére épült. Markolóval próbálták megtisztítani az átfolyó bejáratát. Több teherautónyi követ termeltek ki, amit az áradás sodort oda. A munkát egy rendőr irányította, akinek persze kevés elképzelése volt arról, mit is kéne valójában tenni. 
A helyzet másfél óra kotrás után sem javult. Ekkor egy másik fontos ember előállt az út átvágásának ötletével. Az 5 cm vastag aszfaltot hamar lezúzta a markoló, ástak egy árkot a felduzzadt víznek. Mi a műveletet egy vegyesbolt teraszáról néztük, ahol egy helyi specialitás,  a Khukuri rum élvezetének hódoltunk. Nagyjából 1 métert leeresztettek a felduzzadt vízszintből, majd betemették a gödröt. 

Az útzár mindkét oldalán várakozó 5 km hosszú kocsisor végre elindult. 

 

----------

Az expedíció  és a felszerelés is szerencsésen megérkezett Nyalamba. 

2010.09.03 18:15

Megerkeztunk Nyalamba es a hordoink is itt vannak. Tul vagyunk a kajan, semmi kulonos nem tortent velunk ma.
Megyek aludni, mert holnap indulunk tovabb es kell a pihenes.

----------

Az expedíció átlépte a tibeti határt. Dzsipekkel és teherautókkal tartanak a 4200 m magasan fekvő Nyalam városába. A holnapi célpont az 5000 m magasan fekvő Tingri, majd Rongbuk kolostor.

2010.09.03 10:00

Komplikaciok nelkul atleptuk a tibeti hatart.Mai celunk Nyalam varosa, ahol szallodaban alszunk, ide teherautoval es dzsipekkel megyunk, ha minden igaz, 4200 meteren van.Holnap megyunk Tingribe, ami 5000 koruli, utana pedig a Rongbuk kolostorhoz es az Everest eszaki alaptaborhoz.

----------

2010.09.01 12:00

Szeptember 2-án hajnalban indulunk a Tibeti határra. Kodari az utolsó nepáli település, úgy hírlik előtte van útleszakadás és vagy három kilométert gyalog kell mennünk. A rengeteg cuccra meg teherhordók kellenek. A leszakadás túloldalán folytatjuk busszal, teherautóval, dzsippel, ami akad. A tibeti része Zangmu az első település.

Kollmann András beszámolója az extrem.hu-n

Három napja vagyunk Kathamanduban és mindannyian boldogok vagyunk, hogy ma hajnalban végre elindulunk Tibet felé. 

Nepál fővárosa a turisták többségének kellemes hely, tele misztkus szentélyekkel, kolostorokkal, szerzetesekkel és keleti csecsbecséket kínáló üzletekkel. 

Nekünk viszont most nem az önfeledt lébecolásról szóltak a napok, hanem munkáról. Majd másfél hónapot fogunk eltölteni a világ hatodik legmagasabb hegyén, a Cho Oyu-n. A 5400 méteren lévő alaptáborban olyan kényelmet kell teremtenünk, ahol regenerálódni lehet. A legfontosabb ügy az élelmezés. Kilenc ember ennyi idő alatt mázsákban kifejezhető mennyiségű kaját fogyaszt el. A másik fontos tényező a kényelem. Szükség van alaptábori konyhasátorra ahol enni és melegedni lehet, wc-sátorra. Aztán itt van az eletronikus eszközök működtetése. A Tibeti fennsíkon nincs konnektor, úgyhogy magunknak kell áramot csinálnunk. Ehhez kell egy aggregátor. Aztán kell egy csomó hegymészófelszerelés. Ha mindezek megvannak, akkor a tetejébe az egészet fel kell juttatni jó magasra az Isten háta mögé. Ez az egész még 2010-ben is szép feladat, pedig napjainkban már egy nap gyaloglással megközelíthető egy olyan hegy alaptábora, mint a Cho Oyu.

Alkudozás

Az utóbbi napok alkudozással teltek. Kollár Lajossal – az expedíció vezetője – az Ang Rita Treks and Expeditions irodánál kezdtük az alkudozást. Ők intézik a csúcsengedélyünket és a kínai vízumot, feljuttatják az alaptábori felszereléseket és kaját a hegyre, biztosítanak egy szakácsot stb. Ez persze szépen csomómentesen hangzik, ám a valóságban az ügy tele van bökkenőkkel. Az első csatát a jakok kérdésében vivtuk. Elvileg fejenként három jakot kapunk arra, hogy minden cuccot felcipeljünk az alaptáborba. Egy ilyen bivalyszerű állat olyan 40-60 kg cuccot cipel a hátán. Az iroda munkatársai úgy gondolták, hogy ők az alaptábor felszereléséhez kimerítik a kereteinket, mi hegymászók pedig extra jakokat bérlünk darabját 200 dollárért. Nepáli barátaink abból indultak ki, hogy nekünk a bőrünk alatt is pénz van. Ebben az ügyben hamar dűlőre jutottunk, némi számolgatás és meggyőzőerő bevetésével. A következő pont a gáz kontra benzinfőző volt.  
 

Aggregátor

"Not working Sir"

Amikor itt minden szervezési kérdést megoldottunk akkor jött az aggregátor kálvária. A tavalyi felszerelés meghibásodott, Ang Ritáék ugyan állítólag megjavíttaták ám az áramfejlesztő meg se makkant. Jött a szerviz, helyi erők fejcsóválása. A helyi szakik nem tudtak életet lehelni a masinába. Hosszas keresgélés után találtunk egy olyat ami a céljainknak megfelel. Megalkudtunk, kipróbáltuk, elhoztuk. Mindezt ázsiai tempóban, szóval elment vele az idő. Mialatt mi Lajossal ebben utaztunk, Erőss Zsolt, Horváth Tibi és Szlankó Zoli egyesült erővel segítettek a filmes stáb operatőrének felruházásában. Sátor, kesztyű, pehelynadrág, gleccserszemüveg. Ők is kialkudozták magukat jó alaposan.

Indulás Tibet felé

Most néhány óra múlva elindulunk Tibet felé. Az utat állítólag elvitte egy földcsuszamlás, szóval három km-t cipekednünk kell majd. A határon alszunk és pénteken lépünk be Kínába.Ott némi trekkingel kezdünk, felmegyünk az Everest alaptáborába. Erre azért van szükség, hogy szokjuk a magasságot, ezt hívják akklimatizációnak.